Vegetáriánus főzőklub 2019.10.01. receptjei


Főzőtök krémleves

Hozzávalók: 1 főzőtök (kb.1,5kg), só, bors, 2 dl tejföl vagy joghurt, 1-2 evőkanálnyi apróra vágott kapor, 2 evőkanál olaj, 1 közepes hagyma, tejszín. Külön kapor, olívaolaj, pirított zsemlekocka.

Elkészítés: A hagymát felaprítjuk, a tököt meghámozzuk, a húsát felkockázzuk, a kaprot apróra vágjuk, 1 evőkanálnyit félreteszünk.. Olajon a hagymát és a tököt megpároljuk. Ízesítjük sóval, a kapor felével, borssal, felöntjük kevés vízzel és lefedve 10 percig főzzük. Felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, beledobjuk a kapor másik felét. Ha puhára főtt, botmixerrel pépesítjük, hozzákeverjük a tejszínt. 1 evőkanál kaprot olíva olajjal kikeverünk, beleforgatjuk a pirított zsemlekockát és a levest ezzel tálaljuk.

Gazdag saláta gombával és camembert sajttal

Hozzávalók: 1 kígyóuborka, 2 paradicsom, 1 marék tökmag, extraszűz olivaolaj, 1 db camembert sajt, 10 dkg gomba, 1 retek, 1 újhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 15 dkg vegyes salátakeverék, grill fűszer, bazsalikom, majoranna, só, bors.
Elkészítés: A hámozott tökmagot olívaolajba áztatjuk, szórunk hozzá egy kis grill fűszerkeveréket, állni hagyjuk. A camembert sajtot felkockázzuk, majoranna és bazsalikom kíséretében összekeverjük az olívaolajos-tökmagos páccal és állni hagyjuk. Egy kis olivaolajon a megtisztított feldarabolt gombát a nagyon apróra vágott fokhagymával és újhagymával megpároljuk. sóval, borssal, bazsalikommal ízesítjük. A salátakeveréket egy mély tálba tesszük, egymás után hozzáadjuk a felkockázott uborkát, paradicsomot, retket. Tálalás előtt a gombás illetve a camembert sajtos keveréket is hozzáadjuk és lazán átkeverjük.
Forrás: http://www.mindmegette.hu/gazdag-salata-gombaval-es-camembert-rel.recept/

Formabontó előétel szilvából

Hozzávalók: pár szem nem túl érett szilva, fűszervaj (10 dkg szobahőmérsékletű vaj, 1 gerezd apróra vágott fokhagyma, pár csepp citromlé, fél csokor petrezselyemzöld, fél tk só), felezett dió
Elkészítés: A fűszervajat előző nap kell elkészíteni. A fokhagymát és a lágy vajat botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a fűszereket és jól átkeverjük. A masszát fóliára halmozzuk, és mint egy tekercset feltekerjük. A tekercset egy napig hűtőszekrényben tároljuk, hogy az ízek összeérjenek és megdermedjen. Másnap, a megmosott, szárazra törölt szilvát kimagozzuk és elfelezzük. A fél gyümölcsökre egy vékony karika fűszervajat helyezünk és egy fél diót ültetünk a tetejére. Nem sokkal tálalás előtt célszerű elkészíteni.

Gesztenyés-gombás cannelloni

Hozzávalók: 1 doboz (15-20 db) canelloni tészta, 25 dkg csiperkegomba, 15 dkg natúr gesztenye, 2 szál újhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 ek vaj, étolaj, 2 dl tejszín, 5 dkg reszelt sajt, 1 ek natúr joghurt, citrom, só, bors. A besamelhez: 5 dkg vaj, 6 dl tej, só, 2 ek liszt, szerecsendió

Elkészítés: A hagymát és a fokhagymát finomra, a gombát és a natúr gesztenyét kisebb kockára vágjuk. Egy serpenyőben vajat és olajat hevítünk (így a vaj nem fog megégni), rátesszük a hagymát és a fokhagymát, majd sózzuk. Pár perc után hozzáadjuk a gombát és aranybarnára pirítjuk. Ezután beletesszük a gesztenyét, felöntjük a tejszínnel, reszelünk rá trappista sajtot, majd amikor besűrűsödött, beletesszük a joghurtot és lehúzzuk a tűzről. Citromlével, borssal és apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük. (Ha kell, sózzuk, mert fontos, hogy elég sós legyen a töltelék). A száraz canellonit megtöltjük, lerakjuk egy tűzálló tálba. Elkészítjük a besamelt, ráöntjük, megszórjuk reszelt sajttal és sütőben 180 °C-on 30-40 perc alatt megsütjük.

Cukkinis magos falusi kenyér

Hozzávalók: 5 ek író vagy kefir, 1dl víz, 1 csésze (kb. 13 dkg) cukkini, 2 csésze (kb. 22,5 dkg) BL80 kenyérliszt, 2 csésze (kb. 22,5 dkg) teljes kiőrlésű liszt vagy Graham liszt, 1,5 ek napraforgómag darálva, 1,5 ek tökmag darálva, 2 tk köles, 1,5 tk só, 1 tk cukor, 3 ek vaj, 1,5 tk szárított vagy 2,5 dkg friss élesztő.
Elkészítés: A cukkinit finomra reszeljük. A liszteket, sót, darált magokat és a kölest egy dagasztótálban összekeverjük. Ha szárított élesztővel dolgozunk, azt is hozzákeverjük. Ha friss élesztőt használunk, akkor azt az 1 dl langyos vízben a cukorral és 1 ek lisztkeverékkel felfuttatjuk. Ha felfutott az élesztő, akkor a vajjal és a cukkinivel együtt a lisztkeverékre öntjük, és tésztává dagasztjuk. Amikor már elválik az edény falától, egy kivajazott, kilisztezett (vagy sütőpapírral borított) szögletes formába tesszük, és letakarva kb. 1 órát kelesztjük. Amikor a tészta megkelt, a hideg sütő középső rácsára helyezve kb. 180 fokon kb. fél óra alatt megsütjük. Rácsra borítva hagyjuk langyosra hűlni. A tészta kenyérsütő gépben is megsüthető.
Forrás: Jennie Shapter: Szakácskönyv kenyérsütő gépekhez (Alexandra könyvkiadó, 2000)

Hamis májkrém

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, olaj, só bors, majoranna, 40 dkg fehér bab (konzerv).

Elkészítés: A vörös- és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. Felforrósítjuk az olajat, megfonnyasztjuk rajta a vöröshagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát és kevergetve fél percig pirítjuk. A babot szűrőbe téve leöblítjük, lecsepegtetjük. A hagymás alaphoz adjuk, majd sózzuk és borsozzuk, ízesítjük egy kevés majoránnával. Hozzáöntünk 100 ml vizet és néhány percig forraljuk. Végül botmixerrel az egészet krémesre törjük. 

Forrás: http://www.mindmegette.hu/hamis-majkrem.recept/

Cukkinikrém télre

Hozzávalók: 2,5 kg cukkini, 3 fej vöröshagyma, 2 erős zöldpaprika, só, bors, olaj, pirospaprika, 5 gerezd fokhagyma, bazsalikom petrezselyem, olívaolaj.

Elkészítés: A cukkinit megmossuk, a bőrét megszurkáljuk több helyen, sütőpapíros tepsibe tesszük és 170 °C-on kb. 45 perc alatt megsütjük. Amíg sül, a felaprított hagymát megpirítjuk az olajon, hozzáadjuk a felszeletelt erős zöldpaprikát és megpároljuk. Megsózzuk, megborsozzuk, megszórjuk egy kevés pirospaprikával. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát, az apróra vágott bazsalikomot és petrezselymet. Félrehúzzuk a tűzről, turmixgépben vagy késes aprítóban pépesítjük. A megsült cukkini magját kiszedjük és kikanalazzuk a bőréből. Ezt a fűszeres krémhez adjuk és újra átturmixoljuk. Steril üvegekbe kanalazzuk, a tetejére pici olívaolajat öntünk, ami elzárja a krémet az oxigéntől. Lezárjuk, vizes dunsztba tesszük, felforraljuk, és abban hagyjuk kihűlni.

Fűszeres töltött cukkini

Hozzávalók: 8 db salátacukkini, 1 nagy fej vöröshagyma vagy egy csokor zöldhagyma, 2 gerezd fokhagyma, olaj, 1 kis csokor petrezselyemlevél, 1 csapott ek sülcsirke fűszersó, 4 ek búzadara, 6-8 ek főtt köles (1 dl kölesből főzve), 15 dkg reszelt sajt

Elkészítés: A cukkiniket hosszában elfelezzük, kivájjuk. A kivájt részt felaprítjuk. A kockára vágott hagymát olajon aranysárgára pirítjuk, majd hozzáadjuk a cukkinit, ízesítjük a fokhagymával, a fűszersóval, végül a petrezselyemmel. Megszórjuk a búzadarával, ha a cukkini leve elfőtt, vízzel pótoljuk. Belekeverjük a főtt kölest, félrehúzzuk a tűzről és amíg még forró, belekeverjük a reszelt sajt 2/3 részét. Megtöltjük a cukkiniket, a tetejét megszórjuk a maradék sajttal. 200 °C-on 30 percig sütjük. 

Szőlős-diós wrap

Hozzávalók: 4 db wrap (tortilla), 1 fürt szőlő, 2 alma, 10 dkg dió, 5-6 szem puha datolya, 10 dkg ementáli sajt, 2 dl natúr joghurt, csipet dijoni mustár, 1 tk citromlé

Elkészítés: a datolyát kimagozzuk, 4 darabra vágjuk. A szőlőt leszemezzük, az almát héjastól kisebb kockára vágjuk. A joghurtot kikeverjük a mustárral, citromlével, majd a gyümölcsökkel, dióval és a kis kockára vágott sajttal. A tortillákat megtöltjük, feltekerjük és tálaljuk.

Birsalmaszósz

Hozzávalók: 2 kg db birsalma, 5-10 dkg cukor, 1 liter almalé, 1 tasak vaníliás pudingpor, fél citrom leve. (Befőttből is készíthetjük)

Elkészítés: a megmosott birsalmákat héjastól kockára vágjuk és a citromlével, a cukorral és az almalé nagyobb részével megfőzzük. A maradék almalével kikeverjük a pudingport, behabarjuk.

Birsalmás pite

Hozzávalók a tésztához: 45 dkg liszt (1/3 része teljes kiőrlésű), 15 dkg vaj, 3 ek cukor, 1 cs sütőpor, 1 tojás sárgája, 1,5 dl tejföl, csipet só. A töltelékhez: 7 db birsalma, 5 dkg cukor, 3 dl almalé, 2 tasak vaníliás pudingpor, fél citrom leve.

Elkészítés: A hozzávalókból tésztát gyúrunk (a krémes szilvás piténél leírt módon). Felét kinyújtjuk, kibéleljük a kikent tepsit, 180 °C-ra előmelegített sütőben kicsit megszárítjuk. Elkészítjük a tölteléket: a megmosott birsalmákat héjastól kockára vágjuk és a citromlével, a cukorral és az almalé nagyobb részével megfőzzük. A maradék almalével kikeverjük a pudingport, behabarjuk. Ráöntjük a tésztára, elsimítjuk. A tészta másik feléből rácsot készítünk, visszatesszük a sütőbe és 35-40 perc alatt készre sütjük.

Krémes szilvás pite

Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt (1/3 része teljes kiőrlésű), 15 dkg vaj, 3 ek cukor, 1 cs sütőpor, 2 tojás sárgája, 1 ek tejföl, csipet só. A krémhez: 3 tojás sárgája, 5 tojás fehérje, 1 tasak vaníliás pudingpor (főzős), 1,5 dl tejföl, 4 ek cukor, a töltelékhez: 1 kg szilva, 1 tk őrölt fahéj, 5 ek búzadara.

Elkészítés: A lisztet a cukorral, sütőporral, sóval elkeverjük, a vajat elmorzsoljuk benne.  Hozzáadjuk a tojások sárgáját és a tejfölt, összegyúrjuk. (Ha nem áll össze, tehetünk még egy kis tejfölt bele.) Tepsi nagyságnál picit nagyobbra nyújtjuk, körülbelül fél cm vastagra, beleterítjük a tepsibe úgy, hogy pereme legyen. Ha szakad, nem baj, kézzel belelapogatjuk.  Meghintjük 2 evőkanál búzadarával, vágott felével felfelé kirakjuk a kimagozott, félbevágott szilvával, meghintjük fahéjjal, rászórjuk a maradék 3 evőkanál búzadarát.

A krémhez a tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük. Egy külön edényben a tojássárgáját a pudingporral és a tejföllel kikeverjük. Végül óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot. A masszát ráöntjük a szilvára, elsimítjuk. 170-180 °C-ra előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük. (Ha nagyon pirul a teteje, sütőpapírral takarjuk le.)


Vegetáriánus főzőklub 2019.10.22. receptjei – az amerikai hálaadási ünnep


Sült almás sütőtök krémleves

Hozzávalók: 1 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 savanykás alma, 1 kg sütőtök, 1 tk ételízesítő, 1 dl tejszín vagy 2 dl növényi tej, 1 tk liszt, 1-1 késhegynyi kurkuma és gyömbér, csipet őrölt fahéj, olaj.
Elkészítés: az almákat megtisztítjuk, félbe vágjuk és kevés olajon lefedve addig pároljuk, míg teljesen megpuhul, ekkor levesszük a fedőt és hagyjuk, hogy az összes lé elpárologjon és az alma kicsit lesüljön. Kivesszük, félretesszük. A hagymát és a fokhagymát megdinszteljük, rádobjuk a felkockázott sütőtököt, felöntjük vízzel, fűszerezzük, puhára főzzük. Hozzáadjuk a párolt almát, pürésítjük, majd a lisztből és tejszínből vagy növényi tejből kevés vízzel habarást készítünk, behabarjuk vele a levest. Tökmagolajjal meglocsolva tálaljuk. Maradék sült tökből is készíthető.

 

“Juharmázas’’ zöldségek

Hozzávalók: 1 kisebb fej vörös- vagy lilahagyma, ½ kg fagyasztott kelbimbó, ¼ kg fagyasztott bébi répa, fél piros pritaminpaprika, ¼ pohár juharszirup/méz, 1-2 evőkanál mustár, 1 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál kukoricakeményítő, 1 evőkanál fokhagyma granulátum, 2 evőkanál citromlé, kevés víz.

Elkészítés: A fagyasztott zöldségeket 2-3 percre lobogó vízben blansírozzuk, majd leszűrjük. A hagymát megpároljuk, hozzáadjuk a felaprózott paprikát, a blansírozott zöldségeket és megsózzuk. Pár perc alatt összefőzzük az egészet. Egy kis tálban a kukoricakeményítőt, a fokhagyma granulátumot, a juharszirupot, a szójaszószt és mustárt pár evőkanál vízzel kikeverjük és ráöntjük a párolt zöldségekre. Összeforgatjuk és addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Ha nagyon sűrű lenne, egy kis vizet adhatunk hozzá.

Édesburgonya-püré

Hozzávalók: 2 nagyobb savanykás alma, 4 nagy édesburgonya (batáta), 5 dkg olvasztott vaj, 150 ml tejszín, só, frissen őrölt rózsabors, ½ tk őrölt szerecsendió, késhegynyi chili por.
Elkészítés: Az almát és az édesburgonyát megtisztítva, kockákra vágva a sütőben puhára sütjük (vigyázzunk, nehogy megégjen), majd püré állagúra passzírozzuk. Kikeverjük a tejszínnel, az olvasztott vajjal és a fűszerekkel.

Pulykatöltelék formában sütve

 Hozzávalók: 25 dkg vegyes friss gomba, 1 közepes zeller, 1 nagy fej hagyma, 7 dkg vaj, 1 cs petrezselyemzöld, ½ tk morzsolt rozmaring, késhegynyi őrölt bors, 3 csésze szárított kenyérkocka, fél csésze zöldségleves, vagy 1 tk ételízesítő fél cs. vízben felforralva

Elkészítés: A hagymát kockára vágjuk, a vajon megdinszteljük, hozzáadjuk a gombát és a fűszereket. Lefedve megpároljuk, felöntjük a zöldséglével és hozzáadjuk a kenyérkockát. Kivajazott formában sütjük.

Lencsefasírt egyben sütve

 

Hozzávalók: 2 pohár főtt lencse (kb. 1 pohár száraz), 1 pohár reszelt sárgarépa vagy cukkini, 1 lilahagyma, 2 fokhagyma gerezd,  ½ pohár dió, ½ pohár lenmagpehely, 1 pohár kisszemű zabpehely, ¾ pohár zabliszt (vagy zabpehely kávédarálóban megőrölve), só, bors, 3 ek sűrített paradicsom, 1 tk ételízesítő.

Elkészítés: A főtt lencsét kevés főzővízzel összeturmixoljuk. (Darabkák maradhatnak benne.) Adjuk hozzá az összes többi összetevőt, simítsuk a keveréket egy sütőpapírral bélelt tepsibe vagy kenyérsütő formába. 180 °C-on 50-60 perc alatt megsütjük. Szépen szeletelhető.

 

Gombakrémes zöldbab köret

 Hozzávalók: 40 dkg ceruzabab, 1 fej hagyma, 40 dkg csiperkegomba, ételízesítő, 2 ek zabpehelyliszt, 2 ek tejföl, petrezselyemlevél, 4-5 ek ropogós sült hagyma (készen kapható)
Elkészítés: a hagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a kockára vágott gombát és az ételízesítőt, lefedve megpároljuk. Behabarjuk a liszttel és a tejföllel, kevés vízzel felengedjük, ha felforrt, pürésítjük. Közben sós vízben roppanósra főzzük a ceruzababot (egészben maradhat, nem szeleteljük fel). Leszűrjük és tálba rendezzük a babot, ráöntjük a gombamártást és megszórjuk a ropogós sült hagymával.

 

Babmártogatós

Hozzávalók: 1 konzerv bab, fél piros kaliforniai paprika, 1 gerezd fokhagyma, 1 tk dijoni mustár, késhegynyi őrölt chili, só.

Elkészítés: a babkonzervet levével együtt késes aprítóba öntjük, hozzáadjuk a fűszereket, a paprikát, zúzott fokhagymát és pépesítjük. Tortilla chips vagy pirítós való hozzá, de kígyóuborka csíkokkal is kínálhatjuk.

 

Sütőtökpuding

Hozzávalók: 1 kg sült tök, 2 banán, 1-2 dl növényi tej, 1-1 késhegynyi őrölt fahéj, gyömbér és szegfűszeg, méz vagy juharszirup ízlés szerint.

Elkészítés: a hozzávalókat késes robotgépbe tesszük, pürésítjük, a tejet fokozatosan adagolva. A kész „pudingot” poharakba szedjük és behűtjük.

 

Vörös áfonyás-körtés kuglóf

Hozzávalók: ½ csésze (113 g) vaj, 4 tojás, 2 ½ csésze (320 g) liszt (lehet vegyesen is), 1 ek sütőpor, ¼ tk só, 1 ¼ (250 g) csésze barnacukor, 1 ½ tk vanília, ¼ csésze (64 ml) tej vagy tejszín, 3 csésze (38 dkg) hámozott, felkockázott körte vagy alma, 1 csésze vörös áfonya feldarabolva. (1 csésze = 2,36 dl)

Elkészítés: A vaj és a tojás legyen szobahőmérsékletű. Ha hideg helyen vannak, kb. 30 perccel a készítés előtt vigyük be őket a konyhába, és hagyjuk, hogy átmelegedjenek. Egy kisebb keverőtálban a lisztet, sütőport, sót összekeverjük és félretesszük. Egy nagyobb keverőtálban a vajat habosra keverjük (robotgéppel a legkönnyebb). Fokozatosan 2 evőkanalanként hozzáadjuk a cukrot és tovább keverjük. Egyenként hozzáadjuk az egész tojásokat, majd a tejet vagy tejszínt és ezekkel is átkeverjük. A vajas keverékbe beleforgatjuk a lisztes keveréket, és addig keverjük, amíg egynemű lesz. Beleforgatjuk a tésztába a gyümölcsöket is, majd kivajazott, kilisztezett kuglófformába kanalazzuk, elsimítjuk a tetejét és 180 fokon kb. 50-55 percig sütjük (akkor van kész, amikor a közepébe szúrt fogpiszkálóra nem ragad a tészta). Rácson hűtjük, majd kiborítjuk a formából, és ha teljesen kihűlt, felszeleteljük.

 

Krémes sütőtök pite

Hozzávalók a tésztához: 25 dkg liszt, 9 dkg cukor, 1 tojás, 15 dkg vaj. Töltelék: 1 kg sütőtök, 2 nagy tojás, 1 tojássárgája, 250 ml tejszín, 1 mézeskalács fűszerkeverék, 7,5 dkg nádcukor.

Elkészítés: A vajat elmorzsoljuk a liszttel, majd hozzáadjuk a cukrot és a tojást, lágy tésztát gyúrunk belőle. Fóliába csomagoljuk és húsz percre a hűtőbe tesszük. Közben elkészítjük a tölteléket és előmelegítjük a sütőt 170 °C-ra. Kevés vízben megpároljuk a tököt, majd leszűrve pürésítjük. Egy üstben felverjük a tojásokat, beletesszük az extra tojássárgáját. Egy serpenyőben lassú tűzön, folyamatosan kevergetve felolvasztjuk a cukrot a tejszínben, belekeverve a fűszert is. Kicsit hűlni hagyjuk, majd folyamatos keverés mellett, óvatosan belecsurgatjuk a tojásokat, vigyázva, nehogy kicsapódjon. Óvatosan, kanalanként hozzáadjuk a sütőtökpürét és finoman átkeverjük. A tésztát vékonyra kinyújtjuk egy kivajazott piteformába (23 cm átmérőjű) simítjuk. Lefedjük egy réteg alufóliával, sütőgyöngyöt vagy szárazbabot szórunk bele és öt percig elősütjük, majd kiöntjük belőle a babot, kivesszük a fóliát és megtöltjük a sütőtökkrémmel. 35 perc alatt készre sütjük, majd szoba-hőmérsékletűre hűtve megszórjuk fahéjas porcukorral. A tányéron meglocsolhatjuk juharsziruppal is.


Vegetáriánus főzőklub 2019.11.19.  – gesztenye, birsalma és szezonális zöldségek


Édesburgonya-krémleves pirított gesztenyével

Hozzávalók: 0,5 kg édesburgonya, 1 fej hagyma, 1 tk ételízesítő, 1 egész fahéj, babérlevél, fél tk őrölt kurkuma, olaj, 1-1 csipet őrölt chili és bors, 15 dkg főtt gesztenye.
Elkészítés: Egy fazékban felforrósítjuk az olajat, majd megpirítjuk rajta az aprított vöröshagymát. Sózzuk, fűszerezzük kurkumával, majd hozzáadjuk az egész fahéjat és a babérlevelet is. Fazékba szórjuk a meghámozott, kockázott édesburgonyát, felöntjüka vízzel, ízesítjük az ételízesítővel. Közepes lángon, fedő alatt főzzük, amíg az édesburgonya megpuhul (kb. 25 perc). A fahéjdarabot és a babérlevelet eltávolítjuk, majd botmixerrel krémesre pürésítjük a levest.  Serpenyőben, olívaolajon megfuttatjuk az előfőzött gesztenyét, majd megszórjuk az őrölt fűszerekkel, és illatosra pirítjuk. A krémes levest forrón tálaljuk, a fűszeres gesztenyével, mint levesbetét.

Rakott padlizsán

Hozzávalók: 60 dkg krumpli, 3 padlizsán, 2 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, paradicsompüré, bazsalikom, rozmaring, kakukkfű, só, ízlés szerint bors, 30 dkg sajt (esetleg füstölt), olaj.

Elkészítés: A krumplit miután megfőztük, karikákra vágjuk. A padlizsánt is karikákra szeljük, sütőben 180 fokon, 20 perc alatt elősütjük. A hagymát és a fokhagymát olajon megpirítjuk és felöntjük a paradicsompürével. Fűszerezzük és 10 percig alacsony lángon főzzük. Magas falú tepsit megkenünk olajjal és így rétegezzük: krumpli, amit sózunk, jöhet rá a paradicsomszósz harmada, a padlizsán fele, sajt fele, paradicsom másik harmada, padlizsán, paradicsomszósz maradéka és a tetejére a maradék sajt. 180 fokos sütőben 35-40 percig sütjük.

Francia parasztfelfújt

Hozzávalók: 20 dkg krumpli, 10 dkg sárgarépa, 1-1 kis cukkini, és padlizsán, 1 póréhagyma, 20 dkg karfiol, 15 dkg zöldbab, 2 gerezd fokhagyma, 1 kaliforniai paprika, 4 db szójavirsli, 10 dkg vaj, 6 dkg liszt, 1 ek ételízesítő, fél liter tej, 1,5 dl tejszín, 2 tojás sárgája, 8 dkg ementáli sajt, 3 tk provance fűszerkeverék, só.

Elkészítés: A különböző zöldségeket megtisztítjuk, felszeleteljük, felkockázzuk. Használhatunk mirelit zöldségkeveréket is. A lényeg, hogy sokféle zöldség legyen benne, de a krumpli és hagyma ne maradjon ki. Kevés vajon előbb a hagymákat, majd a zöldségeket kissé megpirítjuk-3-4 perc alatt. Sózzuk, megszórjuk a fűszerkeverék felével, majd felöntjük vízzel. Kis lángon kb. 30 percig pároljuk. Közben elkészítjük a mártást. Megreszeljük hozzá a sajtot. 5 dkg vajból a liszttel világos rántást készítünk, felöntjük tejjel. Belekeverjük a tejszínt, összeforraljuk. Hozzáadjuk a reszelt sajtot, ezzel csak addig főzzük, míg a sajt elolvad. Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd belekeverjük a tojássárgáját is. Sózzuk, fűszerezzük. Egy tűzálló tálat kikenünk vajjal, beletesszük a zöldséges keveréket, a felszeletelt virslit, ráöntjük a mártást, összekeverjük. 200 fokra előmelegített sütőben 20-30 perc alatt készre sütjük.

Sült karfiolos tészta

Hozzávalók: 1 fej karfiol, 1 fej hagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 0,5 kg penne vagy fuzzili tészta, 25 dkg mascarpone, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 100 g aszalt paradicsom, só, olívaolaj.
Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük, sütőpapírral kibélelt tepsire rakjuk, sózzuk, összeforgatjuk olívaolajjal. 220 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük. A tésztát sós vízben al dentére főzzük, leszűrjük úgy, hogy egy kevés főzővizet megtartunk. Üvegesre pároljuk a felaprított hagymát, fokhagymát, és rádobjuk az elősütött karfiolt. Beleöntjük a tésztát, hozzáadjuk a mascarponét, a tészta félretett főzővizéből amennyit szükségesnek látunk, belereszeljük a parmezánt és az egészet alaposan összeforgatjuk. Az aszalt paradicsomot felaprítjuk, megszórjuk vele a tészta tetejét.

Gesztenye humusz

Hozzávalók: 1 ½ csésze gesztenye (vagy 25 dkg édesítetlen gesztenye massza), 1 ½ csésze paszternák vagy fehérrépa (3 db közepes méretű), meghámozva, felkarikázva,  1 gerezd fokhagyma, ¼ csésze friss citromlé (kb. 1 nagyobb citrom leve), 4 evőkanál vaj, ¼ csésze olívaolaj, 2 teáskanál őrölt római kömény,2  evőkanál tahini vagy szezámmag, só és bors ízlés szerint, 2 evőkanál friss petrezselyem, apróra vágva
Elkészítés: Tegyük a gesztenyét meg a paszternákot egy közepes serpenyőbe, öntsük fel egy kis vízzel és pároljuk addig, amíg megpuhul (körülbelül 20 perc). Szűrjük le, de a levet tartsuk vissza, később még felhasználhatjuk. Pürésítsük paszta állagúra egy turmixgépben, és közben adjuk hozzá a fokhagymát, a citromlét, a vajat, az olívaolajat  és a köményt. Turmixoljuk addig, amíg sima és krémes lesz (körülbelül 3 perc). Ha szükséges adjunk hozzá pár evőkanál főzőlevet is. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd hagyjuk kihűlni szoba-hőmérsékletűre. A tahinit (szezámmagot) és az apróra vágott petrezselymet csak tálaláskor keverjük bele. A gesztenye humuszt pirítós kenyérrel kínáljuk.

Burgonyás barna kenyér

Hozzávalók: fél kg ALDI teljes kiőrlésű kenyérkeverék, 30 dkg fehér liszt, 5 dkg burgonyapehely, 1 kocka élesztő, 1 dl tej, fél l víz, 1,5 dkg só.

Elkészítés: az élesztőt a tejben felfuttatjuk, a liszteket összekeverjük, hozzáadjuk a sót, a felfuttatott élesztőt és a vizet. Összegyúrjuk, fél órát kelesztjük. Két kenyérsütőformát kibélelünk sütőpapírral. A tésztát elfelezzük, hosszúkásra formázzuk és a formákba helyezzük. Még 30 percig kelesztjük, majd 210 °C-ra előmelegített sütőben sütjük 20 percig. Visszavesszük a hőfokot 180 °C-ra és további 30 perc alatt megsütjük. A formából kivéve hagyjuk kihűlni.

Zöldséges pite leveles tésztából

Hozzávalók: 1 csomag mélyhűtött leveles tészta, 40 dkg brokkoli, 25 dkg sárgarépa, 2 tojás, 1 dl tejföl, 1-2 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só, bors, reszelt sajt, ételízesítő.


Elkészítés:
A brokkolit és a sárgarépát apróra vágjuk, sós vízben főzzük, leszűrjük. Összekeverjük a tejfölt, a fokhagymát, a borsot, ételízesítőt, sajtot. 

A leveles tésztát két részre osztjuk. Ha olyan tésztánk van, amit nyújtani kell, akkor kinyújtjuk és a tepsibe vagy tűzálló tálba fektetjük. Rákanalazzuk a brokkolis-répás keveréket, rálocsoljuk a tejfölös-tojásos keveréket, ráfektetjük a tészta másik felét, megkenjük tojással vagy a maradék tejfölös keverékkel. 220 °C-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt pirosra sütjük. A zöldségeket az évszakhoz igazíthatjuk. 

Sütőben sült cukkinis rágcsa

Hozzávalók: 1 nagy cukkini, 1 dl tej, 5 dkg durva morzsa, 5 dkg parmezán sajt, 4 dkg tortilla chips vagy kukoricapehely, 1 gerezd fokhagyma vagy fél tk fokhagymapor, késhegynyi őrölt chili, só, olajspray.

Elkészítés: A sütőt melegítsük elő 200 °C-ra. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A cukkinit mossuk meg és szeleteljük 3-4 mm-es karikákra. A chipset vagy kukoricapelyhet zacskóban húskloffolóval törjük apróra. Öntsük tálba, keverjük hozzá a zsemlemorzsát, reszelt sajtot, fokhagymát és a fűszereket. Egy másik tálba öntsük a tejet. Először tejbe forgassuk, majd a morzsába nyomkodjuk bele a cukkinikarikákat, és mehetnek a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Ha van olajspray, szórjuk meg a karikák tetejét egy kevés olajjal, ettől lesz szép aranybarna és ropogós. Süssük a cukkinit 15-20 percig, majd a sütőből kivéve hagyjuk pár percig, hogy fogyasztható hőmérsékletűre hűljön. Azonnal kínáljuk, mert visszapuhul.

 

Chilis bab

Hozzávalók: 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 ü bazsalikomos-paradicsomos tésztaszósz (500 g), 1 vörös bab konzerv (240 g), 20 dkg mirelit kukorica, 1 sűrített paradicsom konzerv (140 g), 1 tk cukor, 10 dkg darált dió, olaj.

Elkészítés: a hagymát felaprítjuk, megdinszteljük, belenyomjuk a fokhagymát, hozzáadjuk az összes többi hozzávalót és együtt főzzük kb. 5 percig. Kenyérrel vagy tésztával fogyasztjuk.

Lusta asszony sütőtökös-mákos rétese

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 18 dkg porcukor, 1 tasak sütőpor, csipet só, 10 dkg darált mák, 25 dkg túró, 30 dkg sütőtök, 1 citrom reszelt héja, 3 tojás, 3 dl tej, 10 dkg vaj

Elkészítés: A sütőtököt meghámozzuk, lereszeljük, és egy pici víz hozzáadásával megpároljuk. A sütőt 180 °C-ra előmelegítjük. Egy 20×30-as tepsit kikenünk 5 dkg vajjal. A lisztet összekeverjük a sütőporral, a sóval és 12 dkg porcukorral, majd a felét egyenletesen beleszórjuk a tepsibe. Eloszlatjuk rajta a tököt, a túrót, azután rászórjuk a maradék porcukorral elkevert mákot, és ráreszeljük a citrom héját. Végül rászórjuk a megmaradt lisztes keveréket. A tejet megmelegítjük, belekeverjük a vajat, a tojást, majd a keveréket rálocsoljuk a rétes tetejére. Kb. 35-40 percig sütjük.

Birsalmás darázsfészek

Hozzávalók a tésztához: 40 dkg liszt, 5 dkg cukor, fél kocka friss élesztő, 2 dl tej, 10 dkg vaj, csipet só. A töltelékhez: 1 kg birsalma, 5 dkg cukor, 17,5 dkg mascarpone, 10 dkg mazsola, 5 dkg mogyoró, 4 ek zsemlemorzsa.

Elkészítés: A tésztához elkeverjük a lisztet a cukorral és a sóval. Mélyedést nyomunk a liszt közepébe, beleöntjük a tejben feloldott élesztőt, lisztet hintünk rá és meleg helyen 15 percig pihentetjük. A felolvasztott és langyosra hűlt vajat hozzáadjuk a liszthez, majd az egészet sima tésztává dagasztjuk. A tésztát letakarva meleg helyen 30 percig kelesztjük. A töltelékhez meghámozzuk, kimagozzuk és apró kockákra vágjuk a birsalmát. A gyümölcsöt a cukorral együtt kevés vízben kb. 20 perc alatt puhára pároljuk, majd alaposan lecsepegtetjük. A sütőt 200 fokra (gázsütő 3-as fokozat) felmelegítjük, a tésztát kissé átgyúrjuk, majd 40×50 cm-es téglalappá nyújtjuk. Rákenjük a mascarponét, majd rásimítjuk a birsalmából, mazsolából, mogyoróból és zsemlemorzsából kevert masszát. A hosszabbik oldalánál kezdve feltekerjük és körülbelül 16 szeletre vágjuk. A csigákat vágott felükkel felfelé fordítva kikent tortaformába (28 cm átmérőjű) sorakoztatjuk. A darázsfészket 30-40 percig sütjük.

Sütőtökös kalács

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2 db tojássárgája (el is hagyható), 3 dl tej, 6 dkg cukor, 3 dkg élesztő, 10 dkg margarin, 2 evőkanál tejföl, 1 csipet só, kb. 1 kg reszelt, cukrozott, dinsztelt sütőtök. 

Elkészítés: A kelt tésztát összegyúrjuk, kelesztjük. Kinyújtjuk, megkenjük sütőtökkel. Feltekerjük. Tepsibe tesszük, megkenjük tojással. Még egyszer 30 percet kelesztjük. 180 fokos sütőben aranybarnára sütjük.

Gesztenyés keksztorta

Hozzávalók: 1 cs teljes kiőrlésű vajas keksz (Butterkeksz), 2 tasak vaníliás pudingpor, 1 l tej, 4 ek cukor + 1 ek a tejszínhez, 250 g gesztenyemassza, 1 tábla étcsokoládé (10 dkg), 1 doboz habtejszín (150-200 ml).

Elkészítés: a tejbe keverjük a cukrot, a pudingporokat megfőzzük benne. A krémet hűlni hagyjuk, robotgéppel hozzákeverjük a gesztenyemasszát, elfelezzük, egyik feléhez adjuk a gőz fölött vagy lábasban 1-2 ek tejszínnel megolvasztott csokit. A kekszet 3 részre osztjuk és így rétegezzük: keksz, gesztenyés krém, keksz, csokis-gesztenyés krém, keksz. A tejszínt 1 ek cukorral felverjük, a tetejére simítjuk.


Vegetáriánus főzőklub 2019.12.10.  – ünnepi ételek


Gyömbéres kukoricaleves (csípős)

Hozzávalók: 3 cső kukorica vagy 1 doboz kukoricakonzerv, 2-3 szál újhagyma, 1 l zöldségalaplé (vagy 1 l víz és 1 ek ételízesítő), 3-4 cm friss gyömbér finomra reszelve vagy apróra vágva, 2 db tojás kissé felverve, 1 csokor petrezselyemzöld, só, bors ízlés szerint
Elkészítés: A zöldség alaplevet (vizet plusz ételízesítőt) a reszelt gyömbérrel feltesszük főni. Kb. 5-6 perc forralás után beletesszük a kukoricát és a felkarikázott újhagymát, sóval, borssal fűszerezzük a levest. Ha friss kukoricát használunk, kb. 8 perc főzés után belecsorgatjuk a villával kissé felvert tojásokat, és kb. 1 perc kevergetés után lehúzzuk a fazekat a tűzről. A levest forrón, frissen vágott petrezselyemzölddel tálaljuk.

Brióstésztában sült zöldségragu

Hozzávalók a tésztához: 1 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 1 mk cukor, 15 dkg vaj, 2 db tojás, 1 tk só, 45 dkg liszt (lehet vegyesen). A töltelékhez: 15 dkg karfiol, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg paradicsom, 10 dkg csiperkegomba, 10 dkg póréhagyma vagy újhagyma, 6 dkg vaj, 10 dkg zsenge zöldborsó, só, őrölt fehér bors, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 tojás
Elkészítés: Az élesztőt a langyos tejben a cukorral és egy kis liszttel felfuttatjuk. A többi lisztben elkeverjük a sót, elmorzsoljuk a vajat, majd a tojások és az élesztős tej hozzáadásával sima tésztát gyúrunk. (Ha ragad, kis lisztet adunk hozzá, ha túl kemény, kis tejjel lazítjuk). A bedagasztott tésztát konyharuhával letakarva kb. 30 percig kelesztjük. A töltelékhez a megtisztított, feldarabolt zöldségeket a vajon kb. 15 percig fedő alatt, sóval-borssal fűszerezve, kevergetve pároljuk. Ha kész, szűrőkanálba tesszük és alaposan lecsorgatjuk. Ha szobahőmérsékletűre hűlt a keverék, hozzákeverjük a felaprított petrezselyemzöldet és a két egész tojást. A brióstészta kétharmad részét lisztezett felületen félujjnyi vastagra nyújtjuk, és kibélelünk vele egy kb. másfél liter űrtartalmú, magas szélű pástétomformát. Beletesszük a zöldségragut, a tetejét befedjük a megmaradt tésztával. A széleket összedolgozzuk, a tetejét felvert tojással megkenjük. A leeső tésztadarabokból díszítést készíthetünk a tetejére. A pástétom közepére ujjnyi lyukat vágunk, és beleállítunk egy fémcsövet, hogy a sütés közben felszabaduló gőz távozhasson. 200 fokos sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük. Tálalás előtt a formából óvatosan tálra csúsztatjuk.
Forrás: Liscsinszky Béla: Reform szakácskönyv, Corvina kiadó 1991.

 . 

Zabpelyhes lencsefasírt

Hozzávalók: 10 dkg vöröslencse, 4 evőkanál zabpehely durvára darálva + 2 ek a forgatáshoz, 1 fej vöröshagyma, 1 ek olaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 ek mustár, 1 tk ételízesítő, késhegynyi majoránna, 1 ek szezámmag, 1 ek lenmag, 1 tojás, ízlés szerint só, bors.
Elkészítés: Az apróra vágott vöröshagymát megdinszteljük, és hozzáadjuk a vöröslencsét, a mustárt, fűszereket. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Max. 15 perc alatt puha a lencse. Hozzáadjuk a zabpelyhet, a tojást, a petrezselyemzöldet, a szezámmagot, a lenmagot és összegyúrjuk. Gombócokat formázunk belőle, melyeket darált zabpehelybe forgatunk. Kicsit meglapítjuk, kevés forró olajban pirosra sütjük mindkét felét.

Rakott bulgur tofuval

Hozzávalók: 25 dkg bulgur, 15 dkg zöldborsó, 1 közepes répa felkockázva, 1 kisebb póréhagyma, 3 nagy marék spenót, 1 közepes fej lilahagyma, 30 dkg füstölt tofu (1 csomag), 2-3 dl szójajoghurt (vagy házi natúr joghurt / bio joghurt), 1 mk majoránna, 2 tk mustár, só, bors, kókuszolaj.
Elkészítés: A  bulgurt leforrázzuk kétszeres mennyiségű vízzel. Sózzuk, fedő alatt főzzük pár percig, majd lefedve félretesszük, hogy magába szívja a maradék vizet. A lilahagymát apróra vágjuk, a póréhagymát felkarikázzuk, majd wokban kevés kókuszolajon üvegesre pároljuk. Hozzákeverjük a répát és a borsót egy kis vízzel, sózzuk, borsozzuk és fedő alatt roppanósra pároljuk. Végül hozzákeverjük a zöldségekhez a felszeletelt spenótot is és hagyjuk kicsit összeesni. A lereszelt tofut és a zöldségeket összekeverjük a joghurttal és a mustárral, majd ha szükséges, kicsit még fűszerezzük. Rákeverjük a tofura, tűzálló tálba simítjuk és 200 °C-ra előmelegített sütőben 30 perc alatt pirulásig sütjük.
Forrás: http://szilviizvilag.hu/rakott-bulgur-tofuval/

Rakott karfiol sajtmártással

Hozzávalók: 25 dg rizs, 25 dkg gomba, 10 dkg dió, 1 fej hagyma, 1 tk adalékmentes ételízesítő, 1 tk sültcsirke fűszersó, olaj, 1 közepes karfiol, 10 dkg gouda sajt, 5-5 dkg mozzarella és Karaván sajt, 5 dl tej, 2 ek liszt, 5 dkg vaj, só.
Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük, félpuhára főzzük. A hagymát kockára vágva olajon megdinszteljük, a gombát nagylyukú reszelőn lereszeljük vagy húsdarálóval ledaráljuk és a fűszereket hozzáadva a hagymával megpároljuk. Ha elfőtte a levét, rádobjuk a megmosott rizst, felöntjük 4 dl vízzel és lefedve addig főzzük, míg a rizs megpuhul. Ha szükséges, a vizet pótoljuk. Míg a ris fő, elkészítjük a mártást. A sajtokat lereszeljük, a vajból és a lisztből világos rántást készítünk, felöntjük a tejjel, sózzuk és ha felforrt, beleszórjuk a sajtokat. A rizottót tűzálló tálba simítjuk, a tetejét kirakjuk a karfiolrózsákkal, leöntjük a mártással és sütőben 200 °C-on pirulásig sütjük.

Brokkolis rakott tészta

Hozzávalók: 1 fej brokkoli, 4 kemény tojás, 500g tészta, 15 dkg gomba. Mártáshoz: 1 gerezd fokhagyma, 4-5 ek tejföl, 150 ml főzőtejszín, só, 10 dkg reszelt füstölt sajt a szóráshoz.
Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedve blansírozzuk, a tésztát félkeményre főzzük, a gombát felszeleteljük. A mártáshoz valókat összekeverjük. Az előkészített alapanyagokat óvatosan összeforgatjuk az öntettel, tetejét megszórjuk a sajttal, majd forró sütőben kb. 30 percig sütjük.

Céklasaláta fetával

Hozzávalók: 3 db cékla, 25 dkg feta sajt, friss petrezselyem, 2 ek olívaolaj, 1 ek balzsamecet, 1 ek citromlé, 1 mokkáskanál cukor.
Elkészítés: A céklát megmossuk, szárazra töröljük, majd alufóliába csomagolva, előmelegített sütőben 180 °C-on nagyjából egy óra alatt megsütjük. Ha kihűlt, a héját lehúzzuk és kisebb kockára vágjuk. A fetát kockára vágjuk, a petrezselymet felaprítjuk és hozzákeverjük a céklához. Az öntethez az olívaolajat elkeverjük a balzsamecettel, a citromlével és a cukorral és meglocsoljuk vele a céklasalátát.
Forrás: http://www.mindmegette.hu/ceklasalata-fetaval.recept/

Pesztós csavart vendégváró

Hozzávalók: 1 cs leveles tészta (előre kinyújtott), 5 dkg kész pesztó, 5 dkg reszelt sajt, 1 ek szezámmag.
Elkészítés: A leveles tésztát kihengerítjük, felét megkenjük pesztóval, megszórjuk reszelt sajttal, ráhajtjuk a másik felét, a szélét lenyomkodjuk és derelyemetszővel ujjnyi széles csíkokra vágjuk. Megkenjük vízzel, megszórjuk a szezámmaggal, majd a csíkokat a két végénél megfogva megcsavarjuk és sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük. Sütőben 200 °C-on pirulásig sütjük.

 .  

Banános keksztekercs

Hozzávalók: 25 dkg kekszmorzsa, 2 ek kakaó, 5 dkg porcukor (helyettesíthető folyékony édesítőszerrel is), 2 ek rum aroma, 10 dkg puha vaj, 1,5 dl tej, 21 db háztartási keksz, 2 banán.

A pudinghoz: 4 dl tej, 1 tasak vaníliás pudingpor, 3 ek cukor. A krémhez: 2 dl habtejszín, 1 cs habfixáló.
Elkészítés: A kekszet egy tálban összekeverjük a kakaóval, porcukorral, rum aromával, összemorzsoljuk a puha vajjal és annyi tejjel, amitől összeáll, de nem lesz ragacsos. Fóliával kibélelünk egy őzgerinc formát ( a szélén bőven túlnyúljon, mert befedjük vele). A kekszmasszát egyenletes vastagságúra belenyomkodjuk. A pudingport megfőzzük a tejjel és a cukorral, hagyjuk kihűlni. A habtejszínt felverjük a habfixálóval (ha Hulala növényi tejszínt használunk, nem szükséges a habfixáló). A habot összekeverjük a kihűlt pudinggal. A kekszmasszára simítjuk a krém felét, ráfektetjük a közepére a meghámozott banánokat és rásimítjuk a krém másik felét. Az egész háztartási kekszeket egy pillanatra tejbe mártjuk, majd a krém tetejére rendezzük. Befedjük a fóliával és pár órára vagy egy éjszakára behűtjük. Szeletelés előtt kihajtjuk a fóliát, óvatosan tálcára borítjuk a süteményt és lebontjuk róla a fólia másik felét.

Csokis-gesztenyés kocka

Hozzávalók a piskótához: 4 tojás, 4 ek cukor, 2 ek darált dió, fél sütőpor, 4 ek liszt (fele teljes kiőrlésű). A krémhez: 50 dkg gesztenyepűré, 25 dkg mascarpone, 200 ml tejszín, 10 dkg étcsokoládé, 1 ek kakaópor (20 % zsírtartalmú).
Elkészítés: Először elkészítjük a csokikrémet. A tejszínt egy lábasban felforrósítjuk (nem forraljuk), beleszitáljuk a kakaóport, elkeverjük, majd beletördeljük a csokit. Lefedjük, félretesszük. Elkészítjük a piskótát: a liszteket és a darált diót összekeverjük, beleszitáljuk a sütőport. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéket kemény habbá verjük, hozzáadjuk a cukrot, tovább verjük vele, majd a tojássárgákat és végül 2-3 részletben óvatosan beleforgatjuk a lisztes keveréket. Kikent tepsibe (kb. 20 x 30 cm) öntjük és 160 °C-on kb. 10 perc alatt megsütjük. A közben felolvadt csokit krémszerű állagúra keverjük a tejszínnel és félretesszük hűlni. Ha kihűlt, robotgéppel habosra keverjük a mascarponéval és a részletekben hozzáadott gesztenyepürével. A kihűlt piskótára simítjuk és kockákra vágva tálaljuk.

 .  

Gyümölcskenyér

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 10 dkg barnacukor, ½ cs sütőpor, 5 tojás, 10dkg vaj v. margarin, 20 dkg aszalt gyümölcs és magvak vegyesen.
Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját kikeverjük a vajjal és a cukorral, a fehérjét habbá verjük. A liszthez hozzáadjuk a sütőport és az aszalványokat, majd a fehérjehabbal felváltva óvatosan a sárgájához keverjük. Őzgerincformába simítjuk, és előmelegített sütőben, lassú tűzön 40-50 percig sütjük. Ha kihűlt rácsurgatjuk az alábbi öntetet: 1 citrom levét kicsavarjuk és alaposan kikeverjük annyi porcukorral, hogy tejföl sűrűségű legyen.


Vegetáriánus főzőklub 2020.02.04.  – csíráztatás

 


Zellerkrémleves

Hozzávalók: 1 nagyobb zellergumó a zöldjével, 1 ek vaj, 2 dl tejföl, 1 ek liszt, 1 ek vegeta vagy más ételízesítő, ízlés szerint só

Elkészítés: A zellert meghámozzuk, megmossuk, felkockázzuk és 1,5 l vízben 1 ek vajjal, sóval és ételízesítővel feltesszük főni. Ha van zellerzöldünk, azt is beletehetjük a levesbe, kicsit sötétebb lesz a színe tőle. Amikor a zeller puha, botmixerrel pürésítjük a levest és újra felforraljuk. A lisztet és a tejfölt csomómentesre keverjük és a levest behabarjuk. Egyet forralunk rajta, és már tálalható is.

Túrós grissini (Limara pékségéből)

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 20 dkg túró, 1 tojás, 1-2 ek tejszín, 1 tk só, 5 dkg vaj, 1,5 dkg élesztő, 1-2 ek tejföl, ha szükséges, 1-2 ek szezámmag

Elkészítés: A lisztet és a sót egy tálban elkeverjük, belemorzsoljuk az élesztőt. Hozzáadjuk a túrót és a vajat. A tojást egy kis tálkában felverjük, és hozzákeverünk 1-2 ek tejszínt. A keverék felét a tésztához adjuk, a másik felét félretesszük a grissini lekenéséhez. Összegyúrjuk a tésztát, ha szükséges 1-2 ek tejfölt adunk hozzá (ez a túró nedvességtartalmától függ). Akkor jó, ha pogácsatészta állagú a begyúrt tésztánk. Kb. 30 percig letakarva pihentetjük. Ha letelt az idő, a tésztát lisztezett felületen kb. 3 mm vastagra nyújtjuk, lekenjük a tojásos keverék maradékával és megszórjuk szezámmaggal. Szezámmag helyett lehet mákot, durvára vágott diót, sajtot stb. használni. A tésztát derelyevágóval csíkokra vágjuk, mindegyik csíkot megcsavarjuk és sütőpapíros tepsire tesszük, majd 200 fokon kb. 18 percig (pirulásig) sütjük.

Forrás: https://www.limarapeksege.com/2013/04/reteklevel-kremleves-turos-grissinivel.html

Zöldséges-csírás rizs

Hozzávalók: 2 bögre rizs, 3 sárgarépa apró kockákra vágva, 1 kisebb salátacukkíni felkockázva, jó marék csíra (én póréhagymacsírát használtam) kevés olaj, 4 bögre víz és ételízesítő.

Elkészítés: A rizsszemeket olajon kicsit megpirítjuk, ráöntjük a vizet, belekeverjük a sárgarépát és a salátacukkinit, ételízesítővel fűszerezzük. A rizst lassú tűzön, forrástól számított 10 percig főzzük, majd ha már megpuhult, levesszük a tűzről és hozzákeverjük a csírát (bármilyen csírát használhatunk). 

 

Csírafasírt

Hozzávalók: 2 nagy krumpli, 2 nagyobb sárgarépa, 1 közepes hagyma, 2 gerezd fokhagyma összenyomva, őrölt pirospaprika, ételízesítő, egy nagy marok csíra (vegyesen) egy kevés liszt, zsemlemorzsa, esetleg áztatott kenyér, 4 db tojás, 1 kisebb cukkini, olaj a sütéshez.

Elkészítés: A krumplit és a sárgarépát puhára főzzük, a cukkinit lereszeljük, a csírát kicsit felaprítjuk. A puhára főtt krumplit és sárgarépát összetörjük, hozzákeverjük a cukkinit, az apróra vágott hagymát és csírát. Belekeverjük a tojást, ételízesítőt, fokhagymát, pirospaprikát, kevés zsemlemorzsával, esetleg áztatott kenyérrel, és kb. 2 ek. liszttel jól összedolgozzuk. Kis fasírtokat formázunk belőle, zsemlemorzsába forgatjuk és forró olajban pirosra sütjük.  

 

Malfatti (spenótos túrófasírt)

Hozzávalók: 250 g túró, 250 g spenót, 80 g reszelt parmezán sajt, 30 g keményítő, 25 g búzadara, 1 tojás, 1 gerezd fokhagyma, szerecsendió.

Elkészítés: A malfatti hozzávalóit alaposan összekeverjük, és 15 percig állni hagyjuk. Golyókat formázunk belőle, és 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük.

Forrás: https://streetkitchen.hu/street-kitchen/malfatti-hajdinas-lecsoval/

 

Pite Sütőtökből, spenótból és fetából

Hozzávalók: 65 dkg friss sütőtök, 30 dkg burgonya, 15 dkg friss spenót, 20 dkg feta sajt, 10 dkg Cheddar sajt, 8 tojás, 1 fej vöröshagyma

Elkészítés: a sütőtököt és a burgonyát megtisztítjuk, a sütőtököt kockára, a burgonyát karikára vágjuk. Együtt feltesszük főzni. Ha megpuhult, leszűrjük és összetörjük. A feta sajtot elmorzsoljuk, a Cheddar sajtot megreszeljük, a tojásokat enyhén felverjük, a spenótot apróra vágjuk és mindezt a sütőtökös püréhez keverjük. Tepsibe simítjuk, megszórjuk a kockára vágott hagymával, Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk és 240 °C-ra előmelegített sütőben 25 percig sütjük, vagy amíg a pite meg nem szilárdul.
Forrás: 30 recept sütőtökkel. Napraforgó könyvkiadó

 

Lencsekrém krumplival és sütőtökkel

Hozzávalók: 25 dkg sütőtök, 25 dkg vöröslencse, 2 közepes burgonya, 1 közepes érett paradicsom, 1 zöldpaprika, 6+1 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 babérlevél, 4 ek olívaolaj, kömény és szerecsendió, 1 tk ételízesítő, szemes bors.
Elkészítés: a lencsét 1 órára beáztatjuk. A sütőtököt megtisztítjuk és kockára vágjuk. A lencsét feltesszük főzni a sütőtökkel, a kockára vágott zöldpaprikával, burgonyával, paradicsommal, hagymával, a babérlevéllel, hozzáadjuk a 6 gerezd megpirított fokhagymát, az ételízesítőt és az olajat. 15-20 percig főzzük. Zúzzuk össze mozsárban a megmaradt egy gerezd fokhagymát, néhány szem borsot, köményt, csipet szerecsendiót, majd adjuk a fazék tartalmához. Ha a krumli megpuhult, pürésítsük vagy nyomjuk át krumplinyomón. Pirítóssal tálaljuk. Forrás: 30 recept sütőtökkel. Napraforgó könyvkiadó

 

Póréhagymás répakrém élesztőpehellyel

Hozzávalók: 1 póréhagyma, 2 szál sárgarépa, 1 ek olaj, 1 tk ételízesítő, késhegynyi tárkony, 3 ek élesztőpehely, retekcsíra.

Elkészítés: a megtisztított póréhagymát és répát vékony karikára vágjuk és az olajon feltesszük párolni. Hozzáadunk 1-2 dl vizet és a fűszereket. Puhára pároljuk, a víz nagy részét elfőzzük, botmixerrel pürésítjük, majd hozzákeverjük az élesztőpelyhet. Kenyérre kenve, retekcsírával megszórva fogyasztjuk.

Zöldsaláta csírákkal

Hozzávalók: Vegyes zöldsaláta, koktélparadicsom, lila hagyma, lucerna- és retekcsíra, szezámsó.

Elkészítés: a hozzávalókat összekeverjük, a szezámsóval megszórjuk.

Sárgarépás zabpehelycsók

Hozzávalók: 13 dkg vaj vagy margarin, 15 dkg barna cukor, 1 tojás, 20 dkg megtisztított és finomra reszelt sárgarépa, 3 dkg durvára vágott dió vagy mandula,, 8 dkg mazsola, 16 dkg rétesliszt, késhegynyi sütőpor, 1 kiskanál őrölt fahéj, késhegynyi őrölt szegfűszeg, 10 dkg zabpehely.
Elkészítés: A vajat habosra keverjük, majd hozzáadjuk a cukrot és a tojást. Egy másik tálban összevegyítjük a lisztet, diót, zabpelyhet, a fűszereket, és a sütőport. A lisztes keverékbe beleforgatjuk a reszelt répát és a mazsolát, majd összedolgozzuk a vajas keverékkel. Sütőpapírral borított tepsire kiskanállal halmokat rakunk a tésztából, és kicsit a tetejét a kanállal lesimítjuk. Előmelegített sütőben közepes tűznél kb. 12-15 percig sütjük. Akkor jó, ha az alja picit barna. A sütiket rácsra vagy deszkára tesszük és kihűtjük. Fémdobozban sokáig friss marad.


Vegetáriánus főzőklub 2020.03.03


Sült fokhagymás krémleves ázsiai ízesítéssel

Hozzávalók: 3 fej fokhagyma, 2 l zöldség alaplé, 2 db vöröshagyma, 2 kk kurkuma, 1 ek reszelt friss gyömbér, 1 kk római kömény, só ízlés szerint, 1 dl kókuszkrém, 2 ek almaecet, 1/2 citrom leve, 1 ek tamarind szósz
Elkészítés: A fokhagymákat egyenként kb. 15*15 cm-es alufóliára ültetjük, a közepüket megcsorgatjuk egy kis olajjal, megsózzuk őket, és a fóliát felül összefogva előmelegített sütőben közepes tűznél kb. 25-30 perc alatt megsütjük. Ha megsültek, a fóliát óvatosan szétnyitva hagyjuk őket kihűlni. Közben a vöröshagymákat megtisztítjuk, apróra vágjuk és a 2 l zöldség alaplében feltesszük főni a fűszerekkel együtt, és kicsit összeforraljuk a levesünket. Ha kihűltek a fokhagymák, a burkot óvatosan lehántva a gerezdeket a levesbe tesszük. Botmixerrel pürésítjük a levest. Beletesszük az almaecetet és a citromlevet. Végül a kókuszkrémmel is elkeverjük. Ha szükséges, utánaízesítünk. A levest pirított kenyérkockával, grissinivel vagy pirítóssal tálaljuk.

Lencsés-cukkinis csőbensült

Hozzávalók: 125g vöröslencse, 1 fej apróra vágott hagyma, 1 gerezd fokhagyma, olaj, só, zöldfűszerek (kakukkfű, majoranna), zabpehely, paradicsompüré. A tetejére: 30dkg cukkini reszelve, 2 tojás, 1-2ek zabpehelyliszt, 0,5dl tej, só, étolaj szerecsendió, reszelt sajt
A lencsét puhára főzzük, a hagymát olajban megdinszteljük. Beletesszük a lencsét és a többi hozzávalót, jól összekeverjük és egy tálba simítjuk. Közben megpároljuk a cukkinit, majd ehhez is hozzákeverjük a többi alkotórészt, és a “tésztára” öntjük. A tetejére reszelt sajt kerül. 200 °C-on 20-25 percig sütjük.

Zöldséges lencseragu

Hozzávalók: fél csésze lencse, 1 fej hagyma, 1 vastag húsú pirospaprika, 1 szál sárgarépa, 1 kicsi salátacukkini, 2 nagy karfiolrózsa, 15 dkg zöldborsó, 15 dkg bébispenót, ételízesítő,1 tk curry, 2-4 ek szójaszósz, késhegynyi tört chili, 1 tk darabos mustár, olaj, babérlevél, só, liszt, 1 dl főzőtejszín.
Elkészítés: a lencsét a babérlevéllel sós vízben feltesszük főzni. A hagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a megfelelő módon feldarabolt zöldségeket: a cukkinit és a paprikát kis kockára vágva, a répát vékony karikákra gyalulva, a karfiolt apró rózsákra szedve, valamint a borsót. Felöntjük 1-2 csésze vízzel, ízesítjük ételízesítővel és a fűszerekkel, puhára főzzük. A végén hozzákeverjük a megfőtt és leszűrt lencsét és a megmosott bébispenótot. Behabarjuk 1 ek lisztből és a tejszínből készült habarással. Használhatunk konzerv lencsét is, ezt utoljára adjuk a raguhoz a spenóttal együtt.

 
Vega húsgombócok savanyúkáposztaágyon

Hozzávalók: 1 kg savanyúkáposzta, 1 fej hagyma, só, olaj, pirospaprika. A gombócokhoz: 1 csésze rizs, 3+1 tojás, 10 dkg darált dió, ételízesítő, 10 dkg füstölt sajt, olaj.
Elkészítés: A rizst megfőzzük 1 csésze sós vízben. 3 tojást felverünk, belekeverjük a darált diót és az ételízesítőt, olajon megsütjük, mint a rántottát. Villával összetörjük, a főtt rizshez adjuk 1 nyers tojással és a reszelt sajttal együtt. A savanyú káposztát deszkán kicsit felvágjuk. Aki kevésbé savanyúan szereti, szűrőben mossa át. Egy nagy lábosban a hagymát olajon megdinszteljük, rádobjuk a pirospaprikát, a savanyú káposztát, ételízesítőt, babérlevelet, felengedjük vízzel. Ha felforrt, a rizses keverékből vizes kézzel gombócokat készítünk és a káposzta tetejére soroljuk. Fedő alatt főzzük 40-45 percig. Ha szükséges, pótoljuk az elfőtt vizet. Keverni tilos, mert szétesnek a gombócok! Tejföllel tálaljuk.


Savanyú káposztás, lila hagymás téli saláta

Hozzávalók: 1 db lila hagyma, 25-30 dkg savanyú káposzta kissé szálasra vágva, 2 buggyanás olaj, só
Elkészítés: A lila hagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk és megsózzuk. Hozzákeverjük a szálasra vágott káposztát és meglocsoljuk olajjal. Jól összekeverjük és már tálalhatjuk is.


Rétegezett saláta kuszkusszal

Hozzávalók: kuszkusz, csicseriborsó, sárgarépa, bébi spenót, feta sajt, mézes-mustáros öntet marokkói fűszerekkel (fahéj, bors, pirospaprika)
Elkészítés: A kuszkuszt és a csicseriborsót megfőzzük (használhatunk konzerv csicseriborsót, ezt akár tepsiben befűszerezve ropogósra is süthetjük). A répát felszeleteljük, vajon megpároljuk. Csatos üvegbe rétegezzük a hozzávalók sorrendjében (alul a kuszkusz, felül a feta sajt). Az öntethez valókat összekeverjük, fogyasztás előtt a salátára öntjük, jól összerázzuk. Nagyszerű ötlet, ha ebédet szeretnénk magunkkal vinni, nem feltétlenül szükséges megmelegíteni sem.
Forrás: https://lilafuge.hu/salata-ebedre-retegezz-okosan/

 

Zöldsaláta magvakkal

Hozzávalók: Jégsaláta, vegyes zöldsaláta, pirított tökmag, pirított napraforgó, tökmagolaj, pirított őrölt szezámmag (Tahini), sörélesztőpehely, só.
Elkészítés: a salátákat megmossuk leszárítjuk, felszeleteljük. Tálba helyezve megszórjuk a magvakkal, Tahinivel, élesztőpehellyel, sózzuk, meglocsoljuk hidegen sajtolt olajjal.


Almás zabpehelykeksz

Hozzávalók: 1 csésze zabpehely, 1 csésze zabpehelyliszt, 1 tk sütőpor, 1 tk fahéj, 4 alma, késhegynyi gyömbérpor, 1 ek lenmagliszt, 1 dl víz.
Elkészítés: Az almákat meghámozzuk és lereszeljük. A lenmaglisztet kikeverjük a vízzel és állni hagyjuk, ezt használjuk tojás helyett a keksz összetratására. Keverjük össze a zabpehelylisztet, zabpelyhet, sütőport és a fűszereket. Ha nem elég édes, adhatunk hozzá 1-2 ek mézet. Majd keverjük hozzá az olvasztott kókuszzsírt, és adjuk hozzá a lenmaglisztes keveréket. Az egészet keverjük gyorsan össze az almával. Adhatunk hozzá mazsolát, durvára darált diót is. Amikor elkevertük a tésztát, teáskanállal adagoljuk sütőpapírral bélelt tepsire és szilikonlapáttal nyomkodjuk le. 180 °C-ra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt süssük készre. Az alma miatt nem lesz ropogós, viszont nagyon finom. 
Forrás: https://www.nosalty.hu/recept/tojas-cukor-tejmentes-almas-zabpelyhes-keksz


Reszelt gyömbéres, fahéjas forró ital

Hozzávalók egy csészéhez: 1 tk reszelt gyömbér, 1 darabka tört fahéj, kb. 2,5 dl forró víz, ízlés szerint citromlé és méz.
Elkészítés: A vizet feltesszük forrni. Egy csészébe tesszük a reszelt gyömbért és a tört fahéjat. Amikor a víz forr, a gyömbérre és a fahéjra öntjük. Kb. 5 perc áztatás után a főzetet ízesítjük ízlés szerint mézzel és citromlével. Aki nem szereti a csészéjében a gyömbér szálait, az szűrje át a főzetet. A mennyiséget tetszés szerint lehet növelni, ha több személy részére kancsóban készítjük a forró italt.