GÖRÖG ÉTELEK

 

 

Vegetáriánus főzőklub 2017.03.14. receptjei

 

Görög citromos leves

Hozzávalók: 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek olívaolaj, 10 dkg rizs (bulgurral, hajdinával is jó), 1,5 l víz, ételízesítő, 1 piros kaliforniai paprika, 1 kis cukkini, 4 marék zöldborsó, 2 tojássárgája, 1 nagy citrom leve.
Elkészítés: Az apróra vágott hagymát olajon megdinszteljük, rádobjuk a borsót, felöntjük vízzel, ízesítjük. Mikor felforrt, hozzáadjuk a többi felkockázott zöldséget és a rizst és kb. 15 percig főzzük. A tojássárgáját kikeverjük a citromlével, majd a levest lehúzzuk a tűzről, és óvatosan belekeverjük.

     

Spenótos kuszkusz sült édesburgonyával (vegán recept)

Hozzávalók: 1 csésze kuszkusz, 1 kávéskanál kurkuma, 5 dkg spenót, 1 gerezd fokhagyma, 2.5 dl víz, sós ételízesítő ízlés szerint, 1-2 db édesburgonya (közepes), 1 dl olaj

Elkészítés: Felforraljuk a vizet, majd fűszerezzük a kurkumával, ételízesítővel, fokhagymával. A spenótot apróbb csíkokra vágjuk, és a vízbe szórjuk. Pár percig főzzük, majd beleszórjuk a kuszkuszt. Alacsony lángon tartva párszor átkeverjük, majd levesszük a tűzről és lefedjük. Kb. 5 perc múlva villával átkeverjük, hogy ne álljon össze, majd lefedve pihenni hagyjuk. 

A serpenyőt olajjal felöntjük, majd hirtelen kisütjük benne az apróbb kockákra vágott édesburgonyát.

Tálalás előtt összekeverjük a kuszkusszal.

     

Muszaka

Hozzávalók: 25 dkg főtt csicseriborsó, 2 nagyobb sárgarépa, 10 dkg darált dió, 50 dkg krumpli, 2 nagyobb padlizsán, 4-5 nagyobb paradicsom (vagy darabos paradicsomkonzerv), 4 gerezd fokhagyma, egy sűrített paradicsom (kb. 120 g), olívaolaj, kakukkfű, borsikafű, rozmaring, só, őrölt bors, 15 dkg reszelt sajt. A besamelhez: 8 dkg vaj, 3 evőkanál liszt, 6-7 dl tej, só, őrölt bors, csipetnyi őrölt szerecsendió.

Elkészítés: a krumplit héjában megfőzzük, a padlizsánt felszeleteljük, kevés olajon megsütjük. A paradicsomokat forró vízbe mártjuk, héjukat lehúzzuk, majd szélesebb karikákra szeleteljük. A hagymát felkockázzuk, kevés olajon megdinszteljük. A csicseriborsót és a sárgarépát robotgéppel almareszelőn  ledaráljuk, a darált dióval együtt a hagymához adjuk, fűszerezzük, kicsit pároljuk, majd hozzáadjuk a sűrített paradicsomot. A hozzávalókból elkészítjük a besamelt. Tepsibe rétegezzük a hozzávalókat: krumpli, besamel, padlizsán, paradicsom, csicseriborsós ragu, paradicsom, padlizsán, krumpli, besamel, reszelt sajt. Előmelegített sütőben pirosra sütjük.

     

Görög töltött padlizsán (vegán recept)

Hozzávalók: 3 nagyobb padlizsán, 15 dkg natúr hajdina, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 20 dkg gomba, 3-4 dl sűrű paradicsomlé, 20 dkg mozzarella sajt (elhagyható), só, olaj, ételízesítő, kakukkfű, bazsalikom, oregano.

Elkészítés: a hajdinát feltesszük főni kétszeres mennyiségű vízben, ételízesítővel. A padlizsánokat félbe vágjuk, óvatosan kivájjuk a belsejét. A hagymát megdinszteljük, rádobjuk a felkockázott gombát és a padlizsánból kivájt húsát. Sózzuk, fűszerezzük. Ha a zöldségek megpárolódtak és a hajdina megfőtt, összekeverjük. A kivájt padlizsánokat olajjal kikent tepsibe helyezzük, megtöltjük. Olajat forrósítunk, ráöntjük a paradicsomlét, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, ételízesítőt, fűszereket, összeforraljuk. A megtöltött padlizsánokra 1-1 merőkanálnyit csorgatunk. Sütőben 25-30 percig sütjük, utána rászeleteljük a mozzarella sajot és 5-10 percre visszatesszük a sütőbe.

     

Görög saláta

Hozzávalók: 4 paradicsom, 1 kígyóuborka, 4 kis fej lila hagyma, 20 dkg magozott olajbogyó, 125 g feta sajt.

Az öntethez: 4 ek olivaolaj, 1.5 tk citromlé, 1 tk bazsalkom (púpozott)

Elkészítés: Először az öntetet készítjük el. Egy tálkában összekeverjük az olívaolajat, a citromlevet és a bazsalikomot. Egy órára a hűtőbe tesszük, hogy jól összeérjenek az ízek.

A paradicsomot, uborkát és a hagymát apró kockákra vágjuk. Hozzáadjuk az olívabogyót és a kis kockákra vágott feta sajtot. Az öntetet a salátára öntjük. Óvatosan keverjük meg, nehogy összetörjön.

Egy-két órára behűtjük.

     

Olívás kenyér (vegán recept)

Hozzávalók:  60dkg liszt (fele lehet teljes őrlésű), 2,5 dkg élesztő, 4 dl víz, 1ek cukor, 1tk só, 4 ek olívaolaj, 1 lilahagyma, 10 dkg fekete olajbogyó.
Elkészítés: Az élesztőt felfuttatjuk, majd a többi hozzávalóval kissé kemény tésztává dagasztjuk és 1 órát kelesztjük. Kinyújtjuk, megszórjuk az összevágott hagymával és olajbogyóval, összegyúrjuk, kelesztjük még 20 percig. Két cipóra osztjuk, formázzuk, sütőlemezre, v. formába tesszük, 45 percig ismét kelesztjük. 220 fokos sütőben 20 percig sütjük, majd 200 fokon 30 percig. Rácson hagyjuk kihűlni.

     

Olivás fetakrém szárított paradicsommal

Hozzávalók: 10 dkg feta (vagy krémfehér) sajt, 10 dkg natúr krémsajt, 10 dkg magozott zöld olajbogyó, 8 dkg olajban eltett szárított paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, őrölt fehér bors, őrölt szerecsendió, 8 szál kakukkfű, 1 csokor petrezselyem.
Elkészítés: Az olajbogyót és a lecsepegtetett szárított paradicsomot apróra vágjuk és összekeverjük. A krémsajtot a fetával késes aprítóban simára keverjük, keverőtálba tesszük, beleszórjuk a fűszereket, az apróra vágott fokhagymát és az elmorzsolt kakukkfüvet. Beleforgatjuk az olajbogyós keveréket és a tetejét megszórjuk vágott petrezselyemmel. Friss kenyérrel vagy pirítóssal kínáljuk.

     

Loukoumades (görög fánk)

Hozzávalók: 60 dkg liszt (egy része lehet teljes őrlésű is), 2,5 dkg élesztő, 2 dl tej, 2 dl víz, 2 ek cukor, 2 ek olaj, csipet só. Olaj bőségesen a sütéshez.
Elkészítés: Egy kevés langyos tejben 1 kk cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A lisztbe belekeverjük a többi cukrot, a csipet sót. Meglocsoljuk az olajjal. A lisztes keverékbe öntjük a felfuttatott élesztőt, maradék tejet, vizet és sima, fényes tésztává gyúrjuk. (Egy kicsit ragacsos, de ez nem hiba, ilyennek kell lennie). Meleg helyen letakarva a tésztát kétszeresére kelesztjük. Ha a tészta megkelt, a sütéshez az olajat megforrósítjuk, a tésztából kis golyókat formálunk és a forró olajban a fánkokat kisütjük. Ha sütés közben maguktól nem fordulnának meg, akkor félidőben megforgatjuk a fánkokat. Ha kisültek sütőpapírra szedjük őket, és a felesleges zsiradékot leitatjuk róluk. Ha hagyományos görög módon szeretnénk tálalni, akkor narancslekvárt kínálunk hozzá, de más lekvárral is nagyon finom.

     

Nyers Bounty torta (Vegán recept)

Hozzávalók: Tortaalap: 4 marék darált dió (vagy 2 marék darált dió és 6 ek őrölt lenmag), 1 cs magozott datolya (mazsolával helyettesíthető), 1 ek kakaópor, 2 ek méz, vanília, csipet só. Töltelék: 20 dkg kókuszreszelék, 2 ek kókuszliszt, 1 ek kókuszolaj, 1 cs vaníliáscukor, 1,5 dl víz, 2 ek méz. Csokimáz: 1 érett avokádó, 2 ek kakaó, 2 ek méz.
Elkészítés: A datolyát 20-30 percre vízbe áztatjuk. A tortaalaphoz valókat késes robotgéppel összedolgozzuk, egy közepes tortaformába vagy 20 x 20 cm-es üvegtálba simítjuk. A töltelékhez valókat szintén összeturmixoljuk, a tortaalapra simítjuk. A csokimázhoz valókat összeturmixoljuk, a tortára simítjuk. Behűtjük.

     

Gyrosz