Vegetáriánus főzőklub 2018.01.09. receptjei – Texas és Mexikó konyhája

TEX-MEX bableves

Hozzávalók: 30 dkg hámozott, kockára vágott sütőtök, 30 dkg száraz vörös vesebab vagy 2 doboz babkonzerv, 1 babérlevél, 1,2 l víz, 1/2 tk őrölt római kömény, 1/4 tk szárított oregánó, 1/4 tk szárított kakukkfű, 2 ek sűrített paradicsom, 1 szál karikára szeletelt sárgarépa, 1 szál karikára vágott szárzeller, 4 gerezd finomra vágott fokhagyma, 2 fej finomra vágott vöröshagyma, 42 dkg darabolt konzervparadicsom, 1 evőkanál olívaolaj, ¼ tk őrölt chilipaprika, ízlés szerint só, bors, a díszítéshez zöld korianderlevél.

Elkészítés: Átválogatjuk a babot, s annyi hideg vízbe tesszük, hogy jól ellepje. 6 órán át vagy egy éjjelen át áztatjuk. Leszűrjük, lábosba tesszük, annyi hideg vizet öntünk rá, hogy kb. 6 cm-rel ellepje. Felforraljuk, 10 percig főzzük, majd leszűrjük, és leöblítjük. Az olajat egy nagyobb lábasban közepes hőfokon felforrósítjuk. Beletesszük a hagymát, és befedve, időnként megkeverve 3-4 percig pároljuk, amíg elkezd üvegesedni. Hozzáadjuk a fokhagymát, a zellert, a sárgarépát. folytatjuk a főzést még 2 percig. Hozzáadjuk a leszűrt babot, a sűrített paradicsomot, a kakukkfüvet, az oregánót és a római köményt, a vizet, a babérlevelet. Amikor a keverék elkezd gyöngyözni, takarékra tesszük a lángot. Befedjük, és 60 percen át lassan főzzük, időnként megkeverjük. Beletesszük a paradicsomot, a sütőtököt és a chilipaprikát és tovább főzzük lassan gyöngyöztetve kb. 60 percig, hogy a bab és a sütőtök megpuhuljon, időről időre megkavarjuk. Ha szükségesnek találjuk, adunk még bele egy kis chilit. Levesestányérokban korianderlevéllel díszítve tálaljuk.

Gombás empanadas

Hozzávalók a tésztához:30 dkg liszt, 5 dkg vaj, fél dl olaj, 1,5 dl víz, fél tk só, 1 tojás a kenéshez. A töltelékhez: 1 kis fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 30 dkg csiperke gomba, 5 dkg paradicsompüré, kakukkfű, oregánó, só, olaj.

Elkészítés: A tésztához a lisztben elmorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk az olajat, vizet és a sót. Összegyúrjuk, majd folpackba csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük. Közben elkészítjük a tölteléket. Egy serpenyőben megpároljuk a hagymát. Hozzáadjuk az összeaprított gombát, lepirítjuk, majd felöntjük a paradicsompürével. Rászórjuk a kakukkfű és az oregano lecsipkedett leveleit, sózzuk, borsozzuk és egy ujjnyi vizet aláöntve puhára pároljuk. A végén elforraljuk a felesleges folyadékot, hogy a töltelék ne áztassa el a tésztát. A tésztát lisztezett felületen 2 mm vékonyra nyúltjuk, és 8 nagyobb korongot szaggatunk belőle. Mindegyik közepére 1-1 bő evőkanálnyi gombaragut teszünk. A tojást enyhén felverjük, ecsettel megkenjük vele a korongok széleit, félbehajtjuk, összenyomkodjuk, majd villával megmintázzuk. Az empanadas-ok tetejét is lekenjük tojással, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Spenótos-gombás quesadilla

Hozzávalók: 25 dkg gomba, 1 cs. fagyasztott spenót, 3 tojás, 2 gerezd fokhagyma, só, mozzarella, cheddar sajt, tortillalapok.

Elkészítés: A fokhagymát, gombát megpároljuk, beletesszük a spenótot, a három tojást, sózzuk. Ha összefőtt, serpenyőbe tesszük a tortillalapokat, felét megtöltjük, félbehajtjuk, megsütjük az egyik, majd a másik felét is. 

 

Gombás-paprikás chimichanga

Hozzávalók: 3 db paprika, 25 dkg gomba, kevés paradicsomszósz, ételízesítő, kevés bors,  chillipor (vagy erős őrölt paprika), tortillalap, olaj.

Elkészítés: A paprikát, gombát megpároljuk, hozzá keverjük a kevés paradicsomszószt, ízesítjük. A tortillalapokat úgy töltjük meg, hogy össze tudjuk őket hajtogatni, mint a töltött káposztát. Bő olajban kisütjük.

 

Mexikói csípős egytál

 
Hozzávalók:
1 fej hagyma, 1 szál répa, 1 cukkini, 1 piros húsú kaliforniai paprika, 1 nagy szemű fehér bab konzerv, 2 marék mirelit  kukorica, 1 hámozott paradicsom konzerv, 1 csipet chili pehely, 1 gerezd fokhagyma, só, olaj.

Elkészítés: A hagymát durvára daraboljuk, a répát vékonyra szeljük, a paprikát és a cukkinit felkockázzuk. Belekeverjük a mirelit kukoricát. Sózzuk, kevés olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, összeforraljuk. Fogyasztáskor a tányéron tortilla csipsszel megszórjuk.

 

Guacamole

Hozzávalók: 1 érett avokádó, pár csepp friss citromlé, fél gerezd fokhagyma, 2 ek tejföl, só, bors, a diszítéshez 1 kis paradicsom

Elkészítés: az avokádót kettévágjuk, magját eltávolítjuk és meghámozzuk. Feldaraboljuk, hozzáadjuk a paradicsom kivételével a hozzávalókat és botmixerrel pépesítjük. Tálba simítjuk, apró kockára vágott paradicsommal díszítjük és 1-2 órára behűtjük. Pirítósra kenjük vagy tortilla csipsszel mártogatjuk.

 

Salsa

Hozzávalók: 2 dl sűrű paradicsomszósz, 2 friss paradicsom, 1/2 fej hagyma, 1 db lime leve (elhagyható vagy citromlével helyettesíthető), 1-2 szárított csilipaprika, 2 gerezd fokhagyma, 1 csipetnyi cukor, só

Elkészítés: A paradicsomokat apróra vágjuk, és összekeverjük a paradicsomszósszal. A hagymát egészen apróra vágjuk, és a paradicsomokhoz adjuk. A szószba nyomjuk a fokhagymát, és beletesszük az összetört csilit. Megsózzuk, hozzáadunk egy kevés cukrot, majd belefacsarjuk a lime levét. Alaposan összekeverjük, majd a kész mártást legalább két órára a hűtőbe tesszük. Tortilla csipszet mártogatunk bele.

 

Mexikói csokis-tökös kenyér

Hozzávalók: 10 dkg vaj, 2,5 dl tökmag, 1 bögre + 2 ek cukor, 3 tojás, 1/3 bögre liszt (50 gr),
1/4 tk sütőpor, 3/4 bögre csoki, 2 tk porcukor, 1 csipetnyi chili paprika őrlemény
Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 180 fokra és egy 22 cm-es kapcsos tortaformát kivajazunk. Az aljára szórunk 1/2 bögre tökmagot és meghintjük 2 ek kristálycukorral. A tökmag többi részét az egy bögre cukorral késes aprítóban finomra őröljük. Hozzáadjuk a tojást és a puha vajat és elkeverjük. A lisztbe keverjük a sütőport. Keverjük bele a csoki 1/3-át darabolva, 2/3-át pedig olvasztva. Alaposan keverjük el, majd egyengessük el a formában és süssük meg 40-50 perc alatt a sütő alsó rácsán. Hagyjuk kihűlni, majd porcukorral szórva szeletelve tálaljuk.

 

Forró csoki

Hozzávalók: 1 tasak kakaós pudingpor, 1 l tej, 10 dkg étcsoki, 1-2 ek kakaópor, 3-5 ek cukor.
Elkészítés: A pudingport, kakaóport, cukrot elvegyítjük és apránként hozzáadva a tejet csomómentesre keverjük, folyamatosan kevergetve felforraljuk. Mikor érezhetően besűrűsödött, hozzáadjuk az összetört csokoládét és kézi habverővel oldódásig kevergetjük. Csészékbe adagoljuk, tejszínhabbal, fahéjjal díszítjük. Aki szereti, fűszerezheti csipetnyi chilivel, citrom-, narancshéjjal.

 

Almás-fahéjas chimichanga

Hozzávalók: 4 nagy alma, 6 tortilla lap, 10 dkg cukor, 2 tk őrölt fahéj, 10 dkg vaj.

Elkészítés: A fahéjat és a cukrot összekeverjük. Az almát megtisztítjuk, kockára vágjuk és rákeverjük a fahéjas ckor felét. A tortilla lapokat megkenjük olvasztott vajjal és meghintjük fahéjas cukor másik felével, elosztjuk rajtuk a tölteléket, feltekerjük. Szorosan egymás mellé fektetjük a tepsibe, kívül is megkenjük olvasztott vajjal és 200 °C-ra előmelegített sütőben kb. fél óra alatt készre sütjük.

 

Fahéjas omlós keksz


Hozzávalók: 16 dkg liszt, 1 tojás, 15 dkg puha vaj, 10 dkg pirított mandula, 5 dkg cukor, 5 dkg finom kristálycukor, 1/2 tk őrölt fahéj, csipetnyi sütőpor

Elkészítés: A  lisztet, sütőport, mandulát, durva szemű kristálycukrot, puha vajat és a tojást turmixgépbe tesszük, és kb. egy percig mixeljük, amíg tésztává áll össze. Egy-egy lapos evőkanálnyi tésztamennyiségből golyót gyúrunk, kicsit lelapítjuk és sütőlemezre tesszük.  A kekszeket meghintjük fahéjjal elkevert finom szemű kristálycukorral és előmelegített sütőben kb. 10 percig sütjük. A kisült kekszet rácson hűtjük, ezután fogyasztjuk.


Vegetáriánus főzőklub 2018.02.20. receptjei – német és osztrák konyha    


Káposztás héveknédli

Hozzávalók:1 kg savanyú káposzta, 1 közepes vöröshagyma, 1/2 kg liszt, só, 1 tasak szárított élesztő, 1 dl olaj, 1 tk cukor,  2-3 dl víz, 3-4 ek tönkölydara, 20 dkg gabonakolbász.

Elkészítés: Az élesztőből, lisztből, olajból, vízből, cukorból és sóból közepesen lágy tésztát készítünk. 30-45 percig kelesztjük.  A tésztából 7-8 azonos nagyságú bucit készítünk, majd kinyújtjuk kerekre, megkenjük olajjal, megszórjuk darával, feltekerjük rúd alakúra. A rudakból csigákat tekerünk, sütöpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. A hagymát és a káposztát megdinszteljük. (Ha káposzta nagyon savanyú, érdemes egy kicsit átmosni.) A tepsibe szórjuk egyenletesen elosztva a csigák között. Rámorzsoljuk a gabonakolbászt. 185 ° C-ra előmelegített sütőben 25- 30 perc alatt készre sütjük.

Forrás: https://notburga.blogspot.com/2011/10/kaposztas-heveknedli.html

Sajtos röszti burgonya

Hozzávalók: fél kg burgonya, 2 tojás, 10 dkg trapista sajt, só, bors, olaj.

Elkészítés: a burgonyát előző nap héjában megfőzzük, nem teljesen puhára. Másnap a burgonyát és a sajtot lereszeljük nagylyukú reszelőn. Hozzáadjuk a tojásokat, sózzuk, borsozzuk. Egy serpenyőben olajat hevítünk és 1-2 kanálnyi krumplit beleteszünk és szétterítjük félujjnyi vastagságúra. Mindkét oldalát addig sütjük, míg szép piros nem lesz.

Stájer babsaláta

Hozzávalók: 25 dkg nagyszemű szárazbab (vagy konzerv), 1 mokkáskanál szódabikarbóna, babérlevél, 40 dkg burgonya, 2-3 fej lilahagyma, 5-10 dkg töltött olajbogyó, 2 szál újhagyma.
Az öntethez: tökmagolaj vagy extra szűz olívaolaj, szárított saláta fűszerkeverék, 2,5 dl zöldségleves (bio kockából), balzsamecet, mustár, cukor.

Elkészítés: A krumplit héjában megfőzzük, hűlni hagyjuk, majd megtisztítjuk és felszeleteljük. A babot előzetes áztatás után babérleveles, szódabikarbónás, sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, hűtjük. A hagymát salátástálba szeleteljük, sóval összeforgatjuk, a többi hozzávalót is hozzáadjuk. Az öntethez valókat összekeverjük, összeforgatjuk a salátával, néhány órát érleljük tálalás előtt, közben néha átkevergetjük, ha szükséges, utánaízesítjük. Forrás: http://www.mindmegette.hu/stajer-babsalata.recept/

Sárgarépás obatzter (bajor szendvicskrém)

Hozzávalók: 20 dkg jó érett camembert, 3 dkg puha vaj, 1 evőkanál tejföl, 1 teáskanál őrölt pirospaprika, 5 dkg finomra reszelt sárgarépa, 1-1 mokkáskanál őrölt rozmaring és őrölt kömény, só, bors ízlés szerint.

Elkészítés: A camembert-t nagyobb kockákra vágjuk, a vajat felkockázzuk. A sárgarépát kislyukú reszelőn egészen finomra reszeljük. Az összes hozzávalót a turmixgép poharába töltjük és krémesítjük. Tálalásnál friss rozmaringgal, őrölt fűszerpaprikával díszítjük, rozskenyérrel kínáljuk.
Forrás: http://www.mindmegette.hu/sargarepas-obatzter-bajor-szendvicskrem.recept/

Hagymás retekkrém

Hozzávalók: 250 g tehéntúró, 200 g tejföl, 15 db retek (egy csokor), 1 kicsi vöröshagyma, 1 csokor snidling, só, bors ízlés szerint

Elkészítés: A retket lereszeljük, a vöröshagymát kis kockákra, a snidlinget apróra vágjuk.

A retek kivételével az összes hozzávalót jól összekeverjük, ízesítjük. A felhasználás előtt 15 perccel a retket kinyomkodjuk és a krémhez keverjük.

Forrás: http://www.nosalty.hu/recept/hagymas-retekkrem

Bajor zsemle

Hozzávalók: 60 dkg liszt (egy része lehet teljes kiőrlésű is), 3 dl langyos víz, 5 dkg élesztő, 1 tk cukor, 2 tk só, 6 dkg olvasztott vaj vagy margarin, a tetejére ízlés szerint szezámmag, lenmag, a főzéshez 1 l víz, 1 ek szódabikarbóna
Elkészítés: 1 dl langyos vízbe beletesszük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. Egy tálba tesszük a lisztet, sót, olvasztott margarint, felfuttatott élesztőt és a többi vizet, jól összegyúrjuk és bedagasztjuk. Konyharuhával letakarva 1 óra alatt duplájára kelesszük. Ha megkelt, lisztezett deszkán kb. 12 részre osztjuk, kis zsemléket formázunk a tésztadarabokból. Közben a vizet feltesszük forrni, ha forr, akkor lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a szódabikarbónát. Vigyázni kell, nehogy kifusson. Visszatesszük a lábast a tűzre, és ha újra forr a víz, akkor egyesével beletesszük a zsemléket, 20-30 mp után megfordítjuk és ismét várunk 20-30 mp-et. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk őket, és mindegyiknek X alakban bevágjuk a tetejét. Kb. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt szép barnára sütjük a zsemléket. Rácsra tesszük, és hagyjuk kihűlni őket.

Császármorzsa

Hozzávalók 3-4 fő részére: 3 tojás, 3 dl tej. 30 dkg búzadara (vagy teljes kiőrlésű tönkölydara), 3-3 tk cukor, zabpehely és mazsola.

Elkészítés: A hozzávalókat összekeverjük, fél órát állni hagyjuk. Nagy átmérőjű teflon serpenyőben felhevítjük a vajat, a masszát beleöntjük, magas hőfokon sütjük, forgatjuk kb. 20 percig.

Stíriai metélt

Hozzávalók a tésztához: 50 dkg túró, 20-25 dkg liszt, 1 tojás, 1 ek tejföl, csipet só. Az öntethez: 3 dl tejföl, 5 dkg mazsola, 3 tojás, 6 dkg cukor, 6 dkg vaj, 1 citrom reszelt héja.
Elkészítés: Felteszünk forrni 4 l vizet. A túrót áttörjük. A lisztből, a túróból, tejfölből és egy tojásból tésztát gyúrunk. Lisztezett deszkán 1/2 cm vastagra nyújtjuk, derelyemetszővel 1/2 cm széles metéltre vágjuk. Felolvasztunk 5 dkg margarint. A tésztát a forrásban lévő vízbe dobjuk, és amint a víz színére emelkedik, leszűrjük. A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. A krémhez kettéválasztjuk a 3 tojást. A tojásfehérjéket egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat habosra keverjük a maradék 6 dkg cukorral, 3 dl tejföllel és a reszelt citromhéjjal. A tésztára öntjük, lazán összekeverjük a mazsolával és a tojáshabbal. Nem túl mély tűzálló edényt kikenünk diónyi margarinnal, meghintjük a zsemlemorzsával, belesimítjuk a tojásos metéltet és 25-30 percig sütjük.

Bajor meggyes pite

Hozzávalók a tésztához: 37,5 dkg vaj, 50 dkg liszt, 25 dkg porcukor, 1 csomag sütőpor, 1 csipet fahéj, 5 dkg darált mandula, 1 csipet só. A töltelékhez: 50 dkg meggy, 2,5 dl tej, 25 dkg tejföl, 5 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag vaníliás pudingpor.

Elkészítés: A tésztához a vajat morzsoljuk össze a liszttel, a porcukorral, a fahéjjal, a mandulával és a sóval. A tészta felét almareszelővel reszeljük egy 25×39 cm-es, sütőpapírral bélelt tepsibe. A magozott meggyet lecsepegtetjük. Összekeverjük a tejet, a tejfölt és a vaníliás cukrot és felforraljuk egy lábasban. A pudingport 2 evőkanál hideg vízzel és az 5 dkg cukorral simára keverjük és a forró tejes keverékhez adjuk. Tovább főzzük, míg besűrűsödik. Kihűtjük a krémet, majd a tésztára öntjük. Megszórjuk meggyel, ráreszeljük a maradék tésztát és 200 °C-on világosra sütjük.

Forrás: http://www.mindmegette.hu/bajor-meggyes-pite.recept/


Vegetáriánus főzőklub 2018.03.12. receptjei – ünnepi ételek     


Julia Child burgonyás póréhagyma krémlevese (Vichyssoise)

Hozzávalók: 2 ek semleges ízű olaj (repce vagy napraforgó), 4-5 db közepes, főznivaló burgonya, 3 nagy póréhagyma, 6 csésze zöldség alaplé (vagy 6 csésze víz + 1 ek vegeta), só ízlés szerint, 1-2 evőkanál frissen facsart citromlé, ½ csésze habtejszín, a tálaláshoz pirított zsemlekocka és finomra vágott petrezselyemzöld vagy snidling

Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, feldaraboljuk. A póréhagymát megtisztítjuk, vékonyra szeleteljük. Egy nagy lábosban, közepes lángon kezdjük el melegíteni az olajat. Adjuk hozzá a burgonyát és a póréhagymát. Néha megkeverve pároljuk, amíg a zöldségek elkezdenek megpuhulni, és finoman megbarnulnak, kb. 8-12 percig. Öntsük fel az alaplével, hagyjuk felforrni. Vegyük vissza közepesre a lángot, és lassan, 30-40 perc alatt főzzük puhára a zöldségeket. Turmixoljuk finomra botmixerrel, vagy több adagban a turmixgépben. Adjuk hozzá a tejszínt, majd ízlés szerint sózzuk és adjunk hozzá citromlevet. Tálaláskor tegyünk a tányérba zsemlekockát és merjük rá a forró levest. Szórjuk meg petrezselyemmel vagy snidlinggel.


Töltött burgonya – gombás, zelleres

Hozzávalók: 8 db közepes burgonya, 4 gombafej, ¼  zeller, 1 fej hagyma, 2 tojás, 20 dkg reszelt gouda sajt, só, olaj, 3 ek tejföl, petrezselyemlevél vagy piros húsú paprika a díszítéshez.
Elkészítés: a burgonyákat tepsiben megsütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd a levágunk róluk egy szeletet. A belsejüket kikaparjuk. A két tojást megfőzzük. A gombát a hagymával kockára vágva megpároljuk. A krumpli kikapart belsejét összekeverjük a kockára vágott keménytojással, párolt gombával és a reszelt sajt 2/3 részével. Visszatöltjük a kivájt krumplikba, kicsit púposan. Egy-egy tk tejfölt és reszelt sajtot teszünk a tetejére, 25-30 percre visszatoljuk a sütőbe. Tálalás előtt megszórjuk apróra vágott petrezselyemzölddel vagy kis kockára vágott kaliforniai paprikával.

Ha a töltelék több, mint ami a krumplikba fér, feltálalhatjuk vacsorára, retek- vagy uborkakarikákkal.

Töltött hasé

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 1 kk só, 25 dkg margarin (Rama vajas), 1,5-2 dl víz, 1 tk ecet, 1 tojás a kenéshez. Töltelék: 25 dkg spenót, olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl tejszín, 1-2 ek liszt, só. Elkészítés: 20 dkg margarint sütőpapír között kicsit kinyújtunk, hűtőbe tesszük. A tésztához a lisztet, sót, 5 dkg margarint ecetet, vizet összegyúrjuk, pihentetjük. Lisztezett munkalapon lóhere formára nyújtjuk, a közepére tesszük a margarint, ráhajtjuk a füleket, és kinyújtjuk. A tésztát képzeletben 3 részre osztjuk, bal oldalát középre hajtjuk, majd rá a másik oldalt (szimpla hajtás). A tésztát elfordítjuk, újra kinyújtjuk és most 4 részre osztjuk, a két szélét középre, majd félbe hajtjuk (dupla hajtás). Hűtőben 1 órát pihentetjük, majd újabb szimpla, és dupla hajtás következik. Újabb 1 óra pihentetés után a tésztát 2-3 mm vastagra nyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, a felét tepsire rakjuk, megkenjük felvert tojással. A maradék korongok közepét egy kisebb szaggatóval kiszúrjuk, és a gyűrűket a korongokra helyezzük, megkenjük tojással.  A töltelékhez a spenótot megfonnyasztjuk a fokhagymával, és besűrítjük a tejszínben elkevert liszttel. Megtöltjük a kosárkákat, és 180C-on 15 perc alatt megsütjük.

Snidlinges tojáskrém

Hozzávalók: 1 doboz natúr vajkrém, 4 kemény tojás, 1 ek majonéz, 1 kis csokor snidling, só
Elkészítés: A tojást kockára vágjuk, a snidlinget felaprítjuk. A hozzávalókat összekeverjük, ha szükséges, sózzuk. Megtölthetjük a krémmel az üres hasékat vagy fogyaszthatjuk pirítóssal.

Napraforgókenyér

Hozzávalók: 760g kenyérliszt, 250ml langyos tej (nekem több kellett bele), 125ml olaj, 2 tojás, 1 kk cukor, 2 kk só, 14g szárított élesztő. a lapok kenéséhez: 100 g olvasztott vaj, külső kenéshez és szóráshoz: 1 tojássárga, 30ml tej, szezám-, len- és tökmag.
Elkészítés: A tészta hozzávalóiból tésztát dagasztunk. Ha kell még hozzá liszt vagy tej, hozzáadjuk. A tésztát kiolajozott tálba tesszük, megforgatjuk benne, hogy az olaj vékonyan beborítsa mindenhol, majd fóliával letakarva szobahőmérsékleten kelesztjük 45 percig.
– A tésztát lemérjük és pontosan két egyenlő részre osztjuk. Az egyik felét letakarva félretesszük pihenni, a másik felét pedig szintén mérleggel 5 egyenlő részre osztjuk. Ezekből az első négy darabot kb. 22cm átmérőjű kerek lapra nyújtjuk és tetejüket olvasztott vajjal megkenve egymásra helyezzük őket egy sütőpapíron.
– Az ötödik korongot picit nagyobbra, kb. 24 cm átmérőjűre nyújtjuk és úgy tesszük a többire, hogy a széleit letakarja. Az ötödik (takaró) réteget, már nem kell megvajazni.
– A tésztát éles késsel nyolc helyen bevágjuk, ügyelve, hogy a szélétől 1 cm-re kezdődjenek a vágások. A kapott háromszögeket ezután kihajtjuk, ezek lesznek majd a külső szirmok.
– Elővesszük a másik tésztát, amit eddig pihentettünk. Megmérjük, majd a negyedét félretesszük.          A maradék tésztát szintén 5 egyenlő részre osztjuk és ugyanúgy járunk el a lapok kinyújtásával, mint korábban, azzal a különbséggel, hogy most a 4 négy kisebb darabot kb. 18cm átmerőjű koronggá nyújtjuk, az ötödiket pedig kb. 20cm átmérőjűre. Ugyanúgy vajazzuk és ugyanúgy egymásra rakjuk őket mint az előző kupacot, az ötödikkel pedig ugyanúgy beborítjuk, de nem vajazzuk. A kisebb kupacot belehelyezzük a már kihajtogatott tészta közepébe.
– Mint a nagynál, itt is nyolc helyen vágjuk be a tésztát, ügyelve, hogy a vágások a már kihajtogatott szirmok közepénél kezdődjenek.
– A kapott háromszögeket ezután kihajtom, ezek lesznek majd a belső szirmok.
– A félretett egynegyed tésztát cipóra formázzuk és beletesszük a tésztavirág közepébe.
Megkenjük a tojássárga-tej keverékkel és a virág közepét beszórjuk tökmaggal és lenmaggal, a szirmokat pedig szezámmaggal.
– A kész virágot sütőpapírral lazán letakarva 200C fokra előmelegített sütőben sütjük 10 percig. Utána levesszük a sütőpapírt és 180°C-ra és úgy sütjük tovább kb. 30 percig.

Spenótos rolád

Hozzávalók a tésztához: 400 g mirelit spenót, 125 g margarin, 1 csésze liszt, 1 cs tej, 4 tojás, só, sütőpor. Töltelék: 300 g túró, 2-3 ek tejföl, só, 1 piros húsú paprika.
Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk. A sárgájához adjuk a spenótot, sütőporos lisztet, sót, tejet és margarint. Jól kikeverjük, majd óvatosan hozzáadjuk a habbá vert fehérjét. Kikent tepsiben 170 °C-on 20 perc alatt készre sütjük (tűpróba). Melegen feltekerjük, konyharuhába csavarva hűlni hagyjuk. A töltelékhez kikeverjük a túrót, hosszú csíkokra vágjuk a paprikát. Óvatosan kihajtjuk a tekercset, megkenjük a túróval, kirakjuk paprikacsíkokkal, feltekerjük, fóliába csomagoljuk és a hűtőbe tesszük 1-2 órára. Tálalás előtt vékonyan megkenjük tejföllel, megszórjuk petrezselyemlevéllel és reszelt sajttal. Felszeletelve tálaljuk.

Gombás tésztasaláta

Hozzávalók: 300 g szarvacskatészta, 300 g gomba, 1 fej hagyma, olaj, só, 1 kis tejföl, 2-3 ek majonéz, 4-5 savanyú uborka.
Elkészítés: A tésztát sós vízben kifőzzük, leöblítjük, beolajozzuk és félretesszük hűlni. A hagymát és a gombát felkockázzuk, sózzuk, olajon megpároljuk, lehűtjük. Az uborkát kockára vágjuk. A tejfölt kikeverjük a majonézzel, belekeverjük a gombát és az uborkát, majd az egészet rákeverjük a közben kihűlt tésztára. Ha szükséges, utána sózzuk. Pár órát vagy egy éjszakát hűtőben tartjuk, hogy az ízek összeérjenek.

Zelleres zöldsaláta

Hozzávalók: 2 közepes zellergumó, 1 fej saláta, 4 kemény tojás, 1 nagyobb kígyóuborka, 2dl tejföl, citromlé, petrezselyemzöld, 2 ek szezámmag, 1 kk fűszersó, 2-3 gerezd fokhagyma

Elkészítés: A zellergumót meghámozzuk, kis kockákra vágjuk és megpároljuk. Az uborkát és a főtt tojásokat is kis kockákra, a salátát kisebb laskákra vágjuk. A szezámmagot zsiradék nélkül megpirítjuk. Az öntethez a tejfölt simára keverjük a citromlével, a petrezselyemzölddel, a fűszersóval és az apróra vágott fokhagymával. A zöldségeket egy nagyobb tálban összevegyítjük, leöntjük az öntettel, majd elkeverjük. A pirított szezámmagot a tetejére szórjuk.

Fűszeres sült csicseriborsó

Hozzávalók: 25 dkg csicseriborsó (helyettesíthető egy nagy konzervvel), 1-1 ek vöröshagyma és fokhagyma por, steak fűszer, őrölt chili, olaj. A fűszereket ízlés szerint másra is cserélhetjük.
Elkészítés: A csicseriborsót éjszakára beáztatjuk. Másnap sós vízben megfőzzük. Ha konzervet használunk, leöblítjük. Konyharuhán megszárítjuk, a tetejéről papírtörlővel felitatjuk a vizet. Zacskóba töltjük és egy ek olajjal beolajozzuk (használhatunk helyette olaj spray-t is). Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, megszórjuk a fűszerekkel, megrázogatjuk, hogy egyenletesen befedje és 180 °C-on kb. 45 percig sütjük. 15 percenként megrázogatjuk. Vendégváró ropogtatnivaló chips helyett.
Forrás: http://www.geniuskitchen.com/recipe/roasted-garbanzo-beans-chickpeas-331939

Pávaszem

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 1 dl tej, 3 tojássárgája, 15 dkg vaj vagy margarin, 1 ek cukor. Töltelék: magozott meggy, 5 ek baracklekvár, 15 dkg kókuszreszelék, 5 dkg darált dió, 10 dkg porcukor, 4 tojás sárgája.

Elkészítés: A tésztához valókat összegyúrjuk, kelesztjük. Kinyújtjuk a tepsi méretére, beletesszük, megkenjük baracklekvárral, megszórjuk a darált dióval. Két hosszanti oldalát kirakjuk meggyel, ráhajtjuk, pihentetjük. Közben felverjük a tojásfehérjét, hozzáadjuk a porcukrot, és a kókuszt, a masszát középre töltjük. 180 °C-on 30-40 perc alatt készre sütjük.

Fahéjas almatorta leveles tésztából

Hozzávalók: 2 tasak leveles tészta (élesztős vagy sima, a sütőpapírra feltekert változat), 6 db alma, 3 ek cukor, 3 tk fahéj, 1 ek keményítő, 4 dkg vaj, 1 tojás.
Elkészítés: Az almákat megtisztítjuk, kockára vagy szeletre vágjuk. A leveles tésztát kitekerjük, megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk fahéjjal és szorosan feltekerjük. Felszeleteljük és a csigákkal kirakjuk a kikent tortaforma alját és oldalát. Kicsit megnyomkodjuk, hogy a szeletek összeragadjanak. Megkenjük a felvert tojás felével. Az almát megszórjuk a cukorral, 1 tk fahéjjal és a keményítővel. A csigákkal kibélelt formába öntjük. A másik leveles tésztát ugyanúgy előkészítjük, felszeleteljük. A csigákat kör alakban kirakjuk az eredeti papíron, leborítjuk egy sütőpapírral és a két papír között kinyújtjuk, kicsit nagyobb kör alakra, mint a sütőforma. beborítjuk vele a süteményt és a széleket kicsit összecsípjük, hogy a két tészta összeragadjon. Megkenjük a tojás másik felével és 180 °C-on 45 percig sütjük.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=YttwAaJuDiY


Vegetáriánus főzőklub 2018.04.10. receptjei – skandináv ételek    


Normann rizskrémleves

Hozzávalók: 3 szál sárgarépa, 2 édesburgonya, 1 fej hagyma, 10 dkg barnarizs, olaj, 1 ek ételízesítő, 1-1 késhegynyi bazsalikom és tárkony, 1-1 tk mustár és friss citromlé, 2 dl tej, fél csokor petrezselyemlevél.
Elkészítés: A hagymát felkockázzuk, megdinszteljük. Rádobjuk a megtisztított, durván feldarabolt zöldségeket, hozzáadjuk a fűszereket a mustár és a citromlé kivételével, felöntjük vízzel és felforraljuk. Beledobjuk a megmosott rizst és 35-40 percig főzzük. Ha a rizs szétfőtt, hozzáadjuk a mustárt és a tejet, botmixerrel pépesítjük. Belecsurgatjuk a citromlevet, jól átkeverjük és apróra vágott petrezselyem-levéllel megszórva tálaljuk. Forrás: http://www.nosalty.hu/recept/normann-rizskremleves

Brokkolis spenótos pite

Hozzávalók a tésztához: 40 dkg liszt (a fele lehet teljes kiőrlésű), 20 dkg vaj, só, kevés hideg víz. A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk és kibélelünk vele egy kb. 30 cm-es piteformát. A tésztát villával megszurkáljuk, hogy ne púposodjon fel a vaksütésnél, és  kb. 10 percig elősütjük.
Hozzávalók a feltéthez: 1 arasznyi póréhagyma, 15 dkg brokkoli, 20 dkg spenót, 1 csokor petrezselyemzöld apróra vágva, 1 g fokhagyma apróra vágva, só, bors ízlés szerint, 2 db tojás, 2 dl tejszín, 15 dkg reszelt sajt, 4 dkg vaj.   Elkészítés: A brokkolit sós vízben roppanósra pároljuk. Egy nagyobb serpenyőben a vajon megfonnyasztjuk a karikára vágott póréhagymát, rádobjuk a fokhagymát, és amikor illatozni kezd, beleforgatjuk a spenótot és egy kicsit megpároljuk. Hozzákeverjük a párolt brokkolit, petrezselyemzöldet és sózzuk, borsozzuk a zöldségeket. Belekeverjük a kissé felvert tojásokat és a tejszínt. Az elősütött pitére borítjuk a zöldséges keveréket, megszórjuk a reszelt sajttal és készre sütjük. (Amíg a teteje megpirul és a töltelék szilárd lesz.) Hidegen-melegen egyaránt finom.

Hagymapástétom (csípős!)

Hozzávalók: 50 dkg vöröshagyma apróra vágva, kevés olaj, 1 csokor zellerzöld felaprítva, só, bors ízlés szerint, 2 ek darált mustármag, 2 ek darált napraforgómag
Elkészítés: A hagymát a zellerzölddel az olajon üvegesre pároljuk, sózzuk, borsozzuk. Belekeverjük a darált mustármagot és napraforgómagot. Ha krémes állagot szeretnék, akkor turmixoljuk, ha rusztikusan szeretjük a pástétomokat, akkor kihűtjük és pirított kenyérrel tálaljuk.

Dán burgonyasaláta

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 4 dl kefir vagy aludttej, 1 ek porcukor, 1 tk só, bors, 3 szál újhagyma, 1 ek snidling, 1 ek mustár. Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük. Ha kihűlt, meghámozzuk és felkarikázzuk. A kefirt elkeverjük a porcukorral, a mustárral, a felkarikázott újhagymával és az apróra felvágott metélőhagymával. Sóval, borssal ízesítjük. Ráöntjük a burgonyára, óvatosan összekeverjük. 1-2 órára hűtőbe tesszük. Hidegen tálaljuk.

 

Dió- vagy mogyorófasírt

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 2 tojás, 15 dkg darált mogyoró vagy dió, 12 dkg kenyér, 5 dkg hagyma, 5 dkg olaj, ízlés szerint só, fűszerek, esetleg levesfűszer. 

Elkészítés: A kenyeret áztassuk be és csavarjuk ki, a többi hozzávalóval keverjük össze. Bő olajban golyókat formálva süssük ki, vagy tepsiben egyben 220 °C-on 45-60 perc alatt süssük meg. Felszeletelve tálaljuk.

Túrófasírt mogyoróval

Hozzávalók: 6 tojás, 15 dkg mogyoró, 17 db vajas kréker keksz, 1 nagy hagyma, 75 g sajt. 50 dkg túró, 1,5 tk só, 2,5 tk ételízesítő, őrölt bors.

Elkészítés: A hozzávalókat a túró kivételével keverjük össze turmixgépben, vagy daráljuk sima állagúra húsdarálón. Adjuk hozzá a túrót. Ugyanúgy süthetjük, mint a mogyorófasírtot.

 

Túrófasírt (Lilian)

Hozzávalók: 2,5 dl lereszelt hagyma, 5 dkg vaj, 1,5 dl darált dió, 5 dl kukoricapehely (corn flakes), 0,25 dl szójaliszt, 200 g túró, 2 tojás. 

Elkészítés: A vajban megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a többi hozzávalót. 200 °C-on 60 perc alatt egyben kisütjük és felszeletelve tálaljuk.

Őszi fasírt

Hozzávalók: 4 szál sárgarépa, 1 konzerv csicseriborsó, 1 nagy hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál liszt, 2 tojás, 1 evőkanál limejuice, 2 tk só, kevés bors és őrölt koriander.

Elkészítés: A répát lereszeljük vagy a csicseriborsóval, hagymával, fokhagymával együtt késes aprítóban megaprítjuk. Fűszerezzük és olajban vagy tepsiben kisütjük. 

Svéd gombasaláta

Hozzávalók: 50 dkg gomba, 1 dl olaj, 1 fej hagyma, 20 dkg konzerv paradicsom, 3 babérlevél, só, 2 tk cukor, 10 csepp citromlé

Elkészítés: A hagymát apróra vágjuk, a gombát pedig legyaluljuk vagy nagyon vékony szeletekre vágjuk. Az olajban a hagymát világosra pirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát. Sózzuk, megszórjuk cukorral és citromlevet csöpögtetünk rá. Addig pároljuk, míg a gomba összes leve elillan, ekkor hozzáadjuk a paradicsomszószt. Még néhány percig együtt pároljuk őket, megkóstoljuk, és ha kell, utólag is ízesítjük. Megszabadítjuk a babérlevelektől, majd jól behűtve tálaljuk.
Forrás: http://www.nosalty.hu/recept/sved-gombasalata

Árpagyöngysaláta marinált csicseriborsóval

Hozzávalók: 5 dkg hántolt árpa (gersli), 1 közepes brokkoli, 10 dkg mandula, 10 dkg csicseriborsó (vagy egy konzerv), 1 csokor zsenge újhagyma, 1 marék rukkola vagy egy cs petrezselyemlevél.
Az öntethez: 3-3 ek olívaolaj, balzsamecet és méz, 1 tk só, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 cs petrezselyemlevél, 1 tk kakukkfű.
Elkészítés: a csicseriborsót 12 órára beáztatjuk, utána sós vízben puhára főzzük, leszűrjük. Ha konzervet használunk, lemossuk és lecsepegtetjük. Az árpát sós vízben megfőzzük. Az öntethez valókat késes aprítóban pépesre keverjük, majd a csicseriborsóra öntjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, kivéve a petrezselyemlevelet. Pár órára behűtjük, időnként átkeverjük. Tálalás előtt hozzáadjuk a rukkolát vagy a letépkedett petrezselyemlevelet.

Magos lapkenyér

Hozzávalók: 27 dkg tönkölyliszt (teljes kiőrlésű), 7 dkg sajt, 3-3 dkg tökmag és napraforgó, 2 dkg zabpehelyliszt, 2 dkg lenmagliszt, 1 dkg szezámmag, 1 dkg só, 2 ek olívaolaj, 1 tojás, 320 ml víz, 3 g instant élesztő. Elkészítés: A tökmag, napraforgómag és a sajt felének kivételével a többi anyagból tésztát gyúrunk, legalább fél órára (de akár egész éjszakára) hűtőbe tesszük pihenni. A pihentetett tésztát vékonyra, maximum 2 mm-re nyújtjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük, megkenjük tojással, megszórjuk a tökmaggal és napraforgó maggal és a reszelt sajt másik felével, kicsit a nyújtófával belenyomjuk a tésztába, majd pizzavágóval 12 egyforma szeletre vágjuk. 180 °C-ra előmelegített sütőben hőlégkeverésen 12-15 perc alatt megsütjük. Forrás: http://www.nosalty.hu/recept/magos-lapkenyer

 

Kardamomos-diós kanelbullar (svéd kelt csiga)

Hozzávalók a tésztához: 2,5 dl tej, 2 ek cukor, 3dkg élesztő, 50 dkg liszt, 1 kk só, 2 tk őrölt kardamom, 8 dkg vaj vagy margarin. Töltelékhez: 5 dkg vaj vagy margarin, 5 dkg barnacukor, 2 tk őrölt fahéj, 15 dkg darált dió. A tetejére: 1 tojás, barnacukor. Elkészítés: A tésztához valókat megdagasztjuk, duplájára kelesztjük, 40×60-as téglalappá nyújtjuk. rákenjük a tölteléket, feltekerjük és 2 cm-es darabokra vágjuk. Tepsibe tesszük, egymástól kicsit távolabb, 30 percig kelesztjük. A tetejét tojással lekenjük, barnacukorral megszórjuk, 200C-on 15 percig sütjük, 10 percig konyharuhával letakarva hűtjük.


Vegetáriánus főzőklub 2018.05.08. receptjei – amerikai konyha

Bulgur piláf

Hozzávalók: 1 csésze bulgur, ½ csésze aprított hagyma, ½ csésze karikázott zellerszár, 2 ek margarin vagy vaj, 1 ½ csésze reszelt sárgarépa, ¾ csésze hosszúszemű rizs, 25 dkg gomba meghámozva, felszeletelve, 1 ek Veganatura ételízesítő, ¾ tk kapor, ¾ tk oregano, ¼ tk bors, ízlés szerint só, 3 csésze víz, ¼ csésze magozott olajbogyó
Elkészítés: Egy nagyobb edényben (wok) a vajon megpirítjuk a hagymát és a bulgurt, amíg illatozni nem kezd. Rátesszük a répát, zellert, rizst, gombát és a fűszereket, átkeverjük. Felöntjük vízzel és forrásba hozzuk. Lecsökkentjük a hőfokot és lefedve csendesen főzzük kb. 15 percig, amíg a rizs megpuhul és magába szívja a nedvességet. A kész piláfba keverjük bele a felezett olajbogyót.

Amerikai kukoricaleves (corn chowder)

Hozzávalók: 1 nagy hagyma, 2 nagy krumpli, 2 doboz konzerv kukorica, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, kevés liszt, 1 csapott ek. kakukkfű, 2 dl tejszín, olaj, füstölt sajt, zöldségleves fűszer.

Elkészítés: Kevés olajon megpirítjuk a hagymát, fokhagymát. Hozzáadjuk a kakukkfüvet és a kockára vágott krumplit. Leöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje. Zöldségleves fűszerrel fűszerezzük. Ha a krumpli megfőtt, mehet bele a kukorica és a tejszín. Összeforraljuk, felöntjük még a szükséges mennyiségű vízzel, sózzuk, borsozzuk. Ezután kivesszük a sűrűje felét egy szűrőlapáttal, félretesszük, és a levest leturmixoljuk. Ha kész, visszatesszük a kiszedett zöldségeket, hozzáadjuk a füstölt sajtot és még egyet forralunk rajta. Ha kell liszttel sűrítjük. Tálaláskor szórhatunk rá petrezselymet vagy metélőhagymát.

Avokádós töltött tojás

Hozzávalók: 6 kemény tojás, 1 avokádó, 2 szál újhagyma, 1 tk citromlé, 1 ek tejföl.
Elkészítés: a kemény tojásokat félbe vágjuk. A sárgáját óvatosan kikaparjuk és összekeverjük a többi hozzávalóval. Robotgéppel habosra keverjük és habzsák segítségével megtöltjük a tojásokat

Corn dog – avagy hot dog másként

Hozzávalók: 10 dkg sima liszt, 5 dkg kukoricadara, 1 tojás, 1/2 teáskanál sütőpor, 1 csipet cukor, 1 csipet só, 1 dl tej, 1/2 kg virsli, saslik pálcikák.
Elkészítés: A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd a kukoricadarával. Hozzákeverjük a tojást, a sót, a cukrot és a tejet. Palacsinta sűrűségű tésztát kapunk, amibe beleforgatjuk a pálcikára feltűzött virsliket. A tészta akkor jó, ha úgy befedi a virslit, hogy nem csöpög (ha folyós, akkor még egy kis lisztet tegyünk bele, ha nagyon sűrű, akkor hígítsuk). Öntsük a tésztát hosszú nyakú pohárba, akkor kényelmesen meg lehet benne forgatni a pálcikás virsliket, és pont annyi massza kerül rá, amennyi kell. Forró olajban mindkét oldalát süssük aranybarnára.

Mártogatós falatok nyers zöldséggel

Hozzávalók: nyers zöldségek ízlés szerint: karalábé, répa, paprika, szárzeller, uborka. A krémhez: 2 avokádó, pár csepp citromlé, só, 1 ek tejföl, fél gerezd fokhagyma (elhagyható). A másik krémhez: tejföl, só, grill- vagy gyrosfűszer, friss kapor.
Elkészítés: a zöldségeket késsel vagy zöldséggyaluval ízléses csíkokra vágjuk és fajtánként elrendezzük őket egy lapos tálon. A krémeket kikeverjük és mellé helyezzük, hogy abba mártsák a vendégek a zöldségeket.

Vega burger

Hozzávalók 8 személyre: 8 korpás zsemle, 25 dkg vegetáriánus fasírtpor, 1 kis fej saláta, 1 fej lilahagyma, 1 kígyóuborka, 3-4 paradicsom, ketchup, mustár.
Elkészítés: a fasírtport elkészítjük a tasakon leírt módon és laposra formázva megsütjük. A zsemléket félbevágjuk, egyik oldalt mustárral, másikon ketchuppal megkenjük. Mindegyikbe egy salátalevelet helyezünk, rá a fasírtot, majd sorban a paradicsom-, hagyma- és uborkaszeleteket. A ketchupot és a mustárt mellé tálalhatjuk.

Tradicionális amerikai almás pite

Hozzávalók a tésztához: 336 g liszt (lehet vegyesen is), ½ kk só, 226 g vaj vagy margarin, 6-7 ek hideg víz. A töltelékhez: 5 nagy alma, 4 ek barna cukor, ½ tk őrölt fahéj, 1 ek vaj vagy margarin. A tészta kenéséhez: 1 egész tojás, 1 ek víz
Elkészítés: A lisztbe belekeverjük a sót és elmorzsoljuk benne a vajat vagy margarint. Annyi hideg vizet teszünk hozzá, hogy rugalmas tésztát kapjunk. A tésztát 2/3 és 1/3 részre osztjuk. A nagyobbik darabot akkorára nyújtjuk, hogy egy 22 cm-es piteformát ki tudjunk bélelni vele, és a tészta kb. 2 cm-re túllógjon a forma peremén. Az almákat megmossuk, meghámozzuk és vékonyan felszeleteljük. Egy mély tálban összekeverjük a szeletelt almát a fahéjjal és a cukorral. A keveréket a tésztával kibélelt piteformába kanalazzuk. A maradék tésztát akkorára nyújtjuk, hogy befedje a pitét. Az alsó tésztaréteg túlnyúló részét ráhajtjuk a felső tésztarétegre és kissé összenyomjuk. Ha kreatívak vagyunk, csipkézhetjük is a szélét, vagy a leeső darabokból leveleket vagy gyümölcsöket szaggathatunk, és a pite tetejét díszíthetjük vele. A pite borítását négy-öt helyen éles késsel bevágjuk, hogy amikor sül, a gőz el tudjon belőle illanni, és lekenjük a tojás és víz keverékével. A pitét közepes hőfokon addig sütjük, míg a teteje szép barnás nem lesz, és a közepéből rotyogó hangokat nem hallunk (kb. 40-45 perc, de ez sütőtől is függ.)

Mandulás blondie

Hozzávalók: 20 dkg mogyoróvaj (darabos), 10 dkg vaj, 5 dkg mandula, 10 dkg cukor, 20 dkg liszt, 2 tojás, 1 teáskanál vaníliás cukor, 1 teáskanál sütőpor, 2 dl tej, 20 dkg fehér csoki.  A csokoládémázhoz: 1 kanál vaj, 2-3 kanál kakaópor, ízlés szerinti cukor, víz
Elkészítés: A fehér csokit mikróban vagy lábasban óvatosan kicsit megolvasztjuk. A cukrot az olvasztott vajjal, a mogyoróvajjal, a vaníliával, az olvadt fehér csokoládéval és a tojással habosra keverjük, majd sorban hozzáadjuk a többi alapanyagot a mandulával zárva.
Egy kisebb tapadásmentes (vagy kikent) tepsibe töltjük, majd előmelegített sütőben 180 °C-on tűpróbáig sütjük, ez kb. 30 perc. Hagyjuk pár percet hűlni. A csokimázhoz egy kis edényben megolvasztjuk a vajat, belekeverjük a kakaót és az ízlés szerinti cukrot, majd annyi vizet adunk hozzá, hogy sűrűbb, de mégis folyósan formázható masszát kapjunk. Elég addig forralni, míg a cukor meg nem olvad. A kissé kihűlt sütit meglocsoljuk vele.

Amerikai szelet

Hozzávalók a tésztához: 35 dkg liszt, 10 dkg cukor, 2 evőkanál kakaó (én karobot és egy nagyon kevés kávét használtam) 10 dkg margarin, 1 tojás, fél sütőpor, 1 dl tej. A piskótához: 5 tojás, 20 dkg cukor 1 dl olaj, 1dl langyos víz, 25 dkg liszt, 1 cs sütőpor. A krémhez:  5 dl tej, 5 ek. liszt, 2 cs vaníliás cukor, 20 dkg vaj, 25 dkg cukor, 2 evőkanál rum aroma.

Elkészítés: Összedolgozzuk a tészta hozzávalóit, és kikent tepsiben, közepes hőfokon 2 lapot sütünk belőle. A piskótához a tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, ezután hozzáadjuk az olajat, majd a vizet. A lisztet a sütőporral elvegyítjük és a tojásos masszához adagoljuk. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd belekeverjük a piskótatésztába. A masszát kikent tepsibe öntjük, és előmelegített sütőben, közepes hőfokon megsütjük.  A tejből és a lisztből a cukorral, a vaníliás cukorral sűrű krémet főzünk, ha kissé kihűlt, hozzáadjuk a rumaromát és a vajat. Az egyik kakaós lapot megkenjük a krém feléve, majd rárakjuk a piskótát, erre kenjük krém másik felét, végül a megmaradt kakaós lappal befedjük. Hűtőszekrénybe tesszük, hogy kicsit összeérjen a tészta a krémmel, néhány óra múlva szeletelhetjük.

Gesztenyés-vaníliás kocka (Patkó Gizi)

Hozzávalók: 25 dkg háztartási keksz, 25 dkg gesztenyemassza, 5 dkg lekvár, 1,5 dl növényi tej, 1 rum aroma. Krém: 1 cs. vaníliás pudingpor, 3 dl tej, 12,5 dkg vaj, 2 ek cukor. A tetejére: tejszínhab.
Elkészítés: a kekszet apró darabokra törjük, a többi hozzávalót kikeverjük és a kekszhez keverjük. Üvegtálba simítjuk. Elkészítjük a krémet: a pudingport a tejben megfőzzük, a vajat kikeverjük cukorral, a pudinghoz keverjük és akekszes rétegre kenjük. A tetejére tejszínhab kerül (ki milyet használ).


Vegetáriánus főzőklub 2018.05.29. receptjei – brit konyha

Gyömbéres mustárkrémleves

Hozzávalók: 1 kis fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 3 – 4 közepes burgonya, 2 dl főzőtejszín, 3 babérlevél, diónyi friss reszelt gyömbér, 2-2 ek hagyományos illetve magos mustár, olaj, só, a tálaláshoz pörkölt sós kesudió.

Elkészítés: a hagymát és a fokhagymát kockára vágjuk és kevés olajon megdinszteljük. Hozzáadjuk a kockára vágott krumplit és a fűszereket. Puhára főzzük, kivesszük a babérlevelet és a levest botmixerrel pépesítjük. Hozzáadjuk a főzőtejszínt és ha éppen hogy felforrt, lekapcsoljuk. Pirított sós kesudiót adunk hozzá levesbetétnek.

Kedgeree (kedzseri)

Hozzávalók: 3 db keményre főzött tojás, 25 dkg barna rizs, kevés sáfrányolaj vagy vaj, egy-két marék mandulaforgács, 1 csokor vágott petrezselyemzöld, 25 dkg füstölt tofu, só ízlés szerint.

Elkészítés: A barna rizst megmossuk és a szokásos módon megfőzzük (kb. kétszeres vízben). A tofut kb. 1 cm-es kockákra vágjuk, és sáfrányolajon (vajon) kicsit megpirítjuk. A főtt tojást felkockázzuk. A tojást, tofut, mandulaforgácsot és a petrezselyemzöldet belekeverjük a rizsbe, utánasózunk, ha kell, és frissen tálaljuk.

Skót tojás

Hozzávalók: 6 tojás, 25 dkg vegetáriánus fasírtpor, olaj.
Elkészítés: a fasírtpor kikeverjük a tasakon levő mennyiségű vízzel és állni hagyjuk. Közben keményre főzzük a tojásokat. Lehűtjük, megtisztítjuk, lisztbe forgatjuk őket, majd óvatosan rátapasztjuk a fasírtot kb. 1 cm vastagságban. Bőséges forró olajban kisütjük. Ha marad fasírt, golyókat formálva azt is kisütjük.

Karamellizált répa

Hozzávalók: 12 kisebb sárgarépa, 2 ek juharszirup, olívaolaj

Elkészítés: Jénaiba tesszük a hosszában felszeletelt egységes répaszeleteket, megforgatjuk a ráöntött olívaolajban (épphogy mindenhol érintse a darabkákat), majd ugyanígy a juharszirupban, megszórjuk egy csipet sóval és összekeverjük. MegszórjukElőmelegített sütőben 190 °C-on kb. 40 percig sütjük.

Yorkshire puding

A Yorkshire puding (vagy angolosan írva, ahogy itthon is gyakrabban használjuk, Yorkshire pudding) egy igazi, eredeti angol étel. A magyar szóhasználattól eltérően itt a puding nem egy édességet jelent, hanem egy köretként feltálalt, sós, könnyű sült tésztát. (A Yorkshire puding ezzel együtt édesen, desszertként is fogyasztható.) A Yorkshire puding tulajdonképpen sütőben, magas hőfokon, relatív sok zsiradékban megsütött palacsintatészta. Nagyon egyszerű elkészíteni. A mini Yorkshire pudingok muffin formában sülnek, és nagyon mutatósak. Az eredeti, hagyományos Yorkshire puding ezzel szemben egy nagyobb tálban, egészben sül. A tökéletes Yorkshire puding – egy felfújthoz hasonlóan – hatalmasra nő a sütőben, ezért kulcskérdés, hogy mind a sütő, mind a sütőforma és a zsiradék megfelelően forró legyen.

Hozzávalók: 2 nagy tojás, 10 dkg liszt, 1dl tej, tengeri só, őrölt fekete bors, olaj ( napraforgó olaj, kókuszolaj).

Elkészítés: A puding tésztájához egy tálba ütjük a két tojást, elkezdjük verni habverővel, közben hozzáöntjük a tejet és beleszitáljuk a lisztet, sózuk, borsozzuk. A muffin forma mélyedéseibe olajat öntünk, majd óvatosan megdöntve a formát az aljáig csorgatjuk – így egyenletesen minden lyukban marad olaj. 190 °C-ra kapcsolt sütőbe tesszük 15 percre. (A cél az, hogy teljesen átforrósodjon a sütő, a sütőforma, és a zsiradék is.) Ezután kivesszük a sütőből és feltöltjük a formát a puding tésztájával, (gyorsan dolgozzunk, hogy ne hűljön ki) majd tegyük vissza a sütőbe. 20-25 perc alatt szépen megnőnek, átsülnek a pudingok.

Zöldséges pásztor pite (Sheperd’s pie)

Ez egy tipikus angol étel. Megtalálható minden étterem kínálatában, munkahelyi konyhákon, kantinokban. Ha pedig krumplipüré helyett leveles tésztával készítenénk akkor skót mintára készül a pásztor pite. Mindenesetre az angolok remekül megtalálták a módját, hogyan használják fel a maradék krumplipürét.

Hozzávalók: 1 kg krumpli, 1 kg vegyes zöldségkeverék (brokkoli, karfiol, répa vagy kedvünkre való más zöldségek), 2 ek. margarin, 4 dl meleg tej, 1 ek olaj, 1,5 ek. étkezési keményítő, só, ételízesítő, fokhagyma (opcionális), kurkuma (opcionális), sörélesztőpehely (opcionális)

Elkészítés: A krumplit megtisztítjuk, felkarikázzuk és annyi vízben, ami épp ellepi, só hozzáadásával feltesszük főzni. Amíg fő, a zöldségeket kevés sóval és vízzel megpároljuk. Majd egy edényben az olajat 2 dl tejjel összemelegítjük. 1 dl hideg tejjel csomómentesre keverjük a keményítőt és hozzákeverjük. Kis lángon addig keverjük, amíg be nem sűrűsödik. Ételízesítőt szórunk bele, ha sárgább színt szeretnénk, akkor egy kis kurkumát is. Nyomhatunk bele 2-3 gerezd fokhagymát. Enyhén sajtos ízvilágot érhetünk el némi sörélesztő pehely hozzáadásával. A megpárolt zöldséget összekeverjük ezzel a besamel mártással. A megfőtt krumpliról a levet leszűrjük, hozzáadjuk a margarint és 1 dl tejet. Krumplinyomóval vagy villával összetörjük, szükség esetén sózzuk. (Ha túl sok krumplipüré maradt tegnapról, használjuk fel azt, viszont mellőzzük az instant porból készített gyors krumplipürét, az ugyanis túl folyós lesz a szósz tetejére.)

Egy tűzálló tálat vagy tepsit kenjünk ki alul és oldalt olajjal. Öntsük bele a zöldséges szószt és halmozzuk a tetejére a krumplipürét, majd simítsuk le. A tetejét villával szurkáljuk meg. Sütőben enyhén aranybarnára sütjük. Tálalásnál a zöldséges szósz enyhén folyós állagú lesz, de épp ez az egyik tulajdonsága, nem áll egybe, mint pl. egy rakott krumpli.

Korpás angol muffin

Hozzávalók: 350ml tej, 225g fehér liszt, 225g teljes őrlésű liszt, 1tk cukor, 1,5 tk só, 1ek vaj, 1,5 tk szárított élesztő, rizsliszt vagy búzadara a szóráshoz.

Elkészítés: Dagasszuk meg a hozzávalókat, majd lisztezett deszkán nyújtsuk 1 cm vastagra. szaggassuk ki, majd tegyük őket rizsliszttel meghintett sütőlemezre és olajjal megkent fóliával letakarva kelesszük 20 percig, míg megduplázódik a mérete. Egy vas serpenyőt kikenünk olajjal, abban sütjük meg mérsékelt lángon a muffinokat, oldalanként kb. 7 percig.

Sült bab paradicsommal

Hozzávalók: 400 g gyöngybab vagy konzerv fehérbab, 500 g paradicsom vagy darabolt paradicsom konzerv, 1-2 szál vega kolbász (az eredeti változatban szalonna van), 2 gerezd fokhagyma, 2 ek zöldfűszerkeverék (bazsalikom, oregano, kakukkfű), 6 ek olívaolaj, só, bors.
Elkészítés: A babot 12 órára beáztatjuk, majd sós vízben megfőzzük. Előmelegítjük a sütőt 200 fokra. A paradicsomot meghámozzuk, kockára vágjuk. A fűszereket finomra vágjuk, a kolbászt felszeleteljük. A babot sütőformába tesszük, elkeverjük a többi hozzávalóval. Egy órán át sütjük, forrón tálaljuk.

Párolt gomba

A nagyobb darabokra vágott gombát vajon megpároljuk, izlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Mazsolás kenyérpuding

Hozzávalók: 6 szelet kenyér, 2 tojás, 2 ek vaj, ½ l tej, 8 dkg cukor, mazsola, vaníliás cukor, szegfűszeg, fahéj ízlés szerint.

Elkészítés: Egy tűzálló tálat kikenünk vajjal. A tejet, tojást és cukrot összekeverjük egy tálban. A kenyérszeletekből egy réteget teszünk a tűzálló tálba, meglocsoljuk tejjel, megszórjuk mazsolával. A kenyeret így rétegezve rakjuk le, amíg elfogy. Ha marad a tejes keverékből, akkor ráöntjük a kenyérre. Sütőbe tesszük, és közepes tűznél kb. 45 perc alatt készre sütjük a kenyérpudingot.

Gyümölcskenyér

Hozzávalók: 12, 5 dkg vaj, 10 dkg cukor, 2 tojás, csipet só, 25 dkg liszt, 1 sütőpor, 4 tk tej, 12,5 dkg mazsola, 7 dkg aszalt sárgabarack.

Elkészítés: A vajat a cukorral, a tojásokkal, a sóval, a liszttel, a sütőporral és a tejjel jól elkeverjük. A tésztába óvatosan belekeverjük a mazsolát és a felaprított sárgabarackot. Kivajazott formába öntjük, 180 °C-os sütőben kb. 50 perc alatt megsütjük.