Főzőklub 2017-01-10 receptjei

Francia hagymaleves

Hozzávalók: 1 kg vöröshagyma, 5 dkg vaj vagy margarin, 2 ek ételízesítő, só, bors ízlés szerint bagett , (francia kenyér), kb. 20 dkg edami vagy cheddar sajt reszelve.
Elkészítés: A hagymákat megtisztítjuk és félfőre vágjuk (félbe, majd szeletekre). Egy nagy fazékban a vajat felolvasztjuk és több részletben rátesszük a felkarikázott hagymát. Fedő alatt kis lángon többször kevergetve addig pároljuk, amíg össze nem esik. Ezután felöntjük 2 és 1/4 l vízzel, beletesszük az ételízesítőt és lassú tűzön a levest forrásba hozzuk. Ha forr, még 2-3 órát főzzük kis lángon, hogy a hagyma kiadja az aromáját. Addig kell főzni, amíg a hagyma még éppen nem fő szét. Amikor kész, utánasózzuk és megborsozzuk. A bagettet felszeleteljük és sütőben vagy grillben megpirítjuk. Tálaláskor a tányér aljára teszünk egy szelet bagettet, megszórjuk reszelt sajttal és rámerjük a forró levest. Ahogy a kenyér megszívja magát a leves levével, azt be is sűríti, utána lehet pótolni, ha szükséges.

Amerikai burgonya saláta

Hozzávalók: 1 kg krumpli héjában megfőzve, 25 dkg zellerszár, 1 nagyobb lila hagyma, 1 db kígyóuborka, 2 csokor kapor, 1 ek vaj, 1 ek ételízesítő, 1,5 dl majonéz, 1 citrom leve, 2 ek mustár, só, bors ízlés szerint
Elkészítés: A héjában megfőtt krumplit megtisztítjuk és karikára vágjuk egy nagyobb salátás tálba. A lila hagymát is megtisztítjuk és apróra vágjuk, majd a krumplihoz adjuk. A zellerszárat megmossuk és feldaraboljuk. Közben felteszünk 2 dl vizet forrni egy kisebb lábasban. Amikor forr a víz, beletesszük az ételízesítőt és a zellerszárat. Kb. 2 percig főzzük, majd belekeverjük a vajat, és az egészet ráöntjük a hagymás krumplira. Az uborkát megmossuk, hosszában félbevágjuk és felkarikázzuk. Elkészítjük az öntetet: A kaprot megmossuk, lecsipegetjük a zöldet a szárról, apróra vágjuk. Egy kisebb üvegtálban a majonézt, mustárt, kaprot, és citromlevet simára keverjük. Az uborkát hozzáadjuk a krumplihoz. A salátára rákeverjük az öntetet. Ha kell, sóval, borssal utánaízesítjük, és fogyasztásig behűtjük.

Téli vitaminsaláta chia maggal

Hozzávalók: 0,5 kg savanyú káposzta, 8 ek chia mag, 3 közepes sárgarépa, 1-1 nagy fej hagyma és cékla, 1 citrom, 2 ek olaj, 1 csapott tk őrölt kömény, só, fehér bors ízlés szerint.
Elkészítés: A chia magot 2 órára beáztatjuk tízszeres mennyiségű vízbe. A savanyú káposztát kimossuk, A répát vékonyra szeleteljük, a hagymát szálasra vágjuk, a céklát apróra reszeljük. A hozzávalókat a chia maggal együtt összekeverjük. Azonnal fogyasztható, de finomabb, ha állt pár órát, hogy az ízek összeérjenek.

 

Vadas mártás pennével

Hozzávalók: 0,5 kg durum penne tészta, 1 nagy fej hagyma, 3-3 nagy sárga- és fehérrépa, 2 ek tejföl, 1 ek mustár, ételízesítő, babérlevél.
Elkészítés: a hagymát felkockázzuk, a megtisztított zöldségeket zöldséggyaluval vastag szálakra gyaluljuk. A tésztát a forrástól számított 8 percig főzzük, leszűrjük, olajozzuk. Közben elkészítjük a mártást. A hagymát megdinszteljük, rádobjuk a zöldségeket, a babérlevelet, ételízesítőt. Lefedve pároljuk lassú tűzön, egyszer biztosan pótolni kell a vizet (fél-egy dl). Ha megpuhult, hozzáadjuk a tejfölt és a mustárt, simára keverve újra felforraljuk. A közben elkészült tésztára öntve azonnal tálaljuk. Aki úgy jobban szereti, botmixerrel pépesítheti is a szószt.

 

Pesztós tészta

Hozzávalók: 0,5 kg durum penne vagy fuzzili tészta, 5 dkg dió, 5 dkg kesudió (lehet sós is), 5-6 ek hidegen sajtolt olíva olaj, só, őrölt bors, 1 csokor friss bazsalikom, 2 gerezd fokhagyma, 15 dkg reszelt parmezán sajt.
Elkészítés: A diót leforrázuk, 5 percig állni hagyjuk, utána kis hegyes késsel megtisztítjuk. A tésztát feltesszük főzni. Forrástól számított 8 perc múlva leszűrjük.  Míg a tészta fő, elkészítjük a pesztót: egy késes aprítógépbe dobjuk a diót, kesudiót, fokhagymát, a reszelt sajt felét, a megmosott bazsalikomot, csipet sóval, borssal fűszerezzük, meglocsoljuk az olajjal és összeaprítjuk. Ha szükséges, adunk még hozá olajat. Az állaga nem lesz krémszerű! A tésztát forró vízzel leöblítjük és azonnal rákeverjük a közben elkészült pesztót. Külön olajozni nem szükséges, ami a pesztóban van, az elegendő. Tálba öntjük a pesztós tésztát, rászórjuk a maradék reszelt sajtot és azonnal tálaljuk.

 

Tzatziki

Hozzávalók: 1 nagy pohár natúr joghurt, 2 kígyóuborka, pár csepp citrom, olivaolaj, só, bors ízlés szerint, 2 gerezd fokhagyma.

Elkészítés: Nagy lyukú reszelőn lereszeljük az uborkát. Sózzuk és kicsit félretesszük. 

A joghurtot összekeverjük egy pár csepp citromlével, sóval, kevés borssal és a préselt fokhagymával. Az uborkából kicsit kinyomjuk a levét (nem kell szárazra), összekeverjük a joghurtos keverékkel. 1 órát hagyjuk állni.

Juhtúrós mártogatós

Hozzávalók: 1 kocka Brynza, 1 natúr vajkrém, 1 kis tejföl, 2 gerezd fokhagyma, só.

Elkészítés: Az alapanyagokat jól összekeverjük, hogy mártogatni lehessen benne felszeletelt zöldségeket (uborka, paprika, sárgarépa, karalábé).

Krumplis tócsni (lapcsánka, röszti, zöldséglepény)

Hozzávalók: 6 nagyobb burgonya, 1 tojás, kb. 6 ek liszt (lehet teljes őrlésű), só, 1cs. összevágott petrezselyem.
Elkészítés: A burgonyát meghámozzuk, kis lyukú reszelőn lereszeljük, majd összekeverjük a többi hozzávalóval. Serpenyőben, forró olajon megsütjük. Ha egészségesebben szeretnénk elkészíteni, olajozott tepsiben, sütőben süssük meg.

 

Répás tócsni

Hozzávalók: 0,5 kg sárgarépa, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 tojás, só, kb. 3ek liszt, kevés víz, ha túl száraz a répa. Elkészítése ld. krumplis tócsni. Készülhet még káposztából, cukkiniből, csicsókából, zellerből,stb.

 

Pörkölt csicseriborsó saláta avokádóval

Hozzávalók: 5 dkg vegyes zöldség, 1 nagy uborka, 10 dkg koktélparadicsom, 1 avokádó, 15 dkg csicseriborsó, 4 ek olivaolaj v. hidegen sajtolt napraforgó olaj, 1 paprika, 2 tk fűszerpaprika, 1,5 tk fokhagyma, 1/2 tk só, 1/2 tk bazsalikom
Elkészítés: a csicseriborsót legalább 12 órára beáztatjuk. Öntsük le róla a vizet, keverjük össze  2 ek. olajjal és sóval. Sütőben 200 °C-on 25-30 perc alatt süssük ropogósra. Míg sül, szeleteljük fel a zöldségeket: az uborkát, paprikát és az avokádót vágjuk kockára, a koktélparadicsomokat pedig félbe. Ha megsült a csicseriborsó, adjuk hozzá a fűszerpaprikát és a fokhagymát. Tegyük vissza a forró sütőbe még 2-3 percre. Vigyázzunk arra, hogy a paprika és a fokhagyma ne égjen meg, mert akkor keserű lesz!

Egy nagy tálban keverjük össze a vegyes zöldséget, uborkát, paradicsomot, paprikát, avokádót, a sült csicseriborsót, 2 ek olajat, citromlevet, sót, bazsalikomot, és jól keverjük össze.

 

Pupusas (Salvadori recept)

Hozzávalók: a tésztához: 150 g búzaliszt, 150 g tönkölyliszt (teljes kiőrlésű), 1 csapott teáskanál sütőpor, 1 csapott teáskanál só, 50 ml étolaj, 120 ml víz. A töltelékhez: 2 evőkanál tejföl, 100 g trappista sajt (reszelt), 30 dkg gomba, 1 paprika, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, csipet só
Elkészítés: A tészta hozzávalóit egy tálban jól összegyúrjuk. Hagyjuk picit pihenni, míg a tölteléket elkészítjük. A gombát, paprikát, hagymát apróra daraboljuk. A sajtot lereszeljük. A gombát a hagymával fedő nélkül kicsit megpároljuk. Egy tálba tesszük a tejfölt, hozzáadjuk a többi hozzávalót, sózzuk, ha kell és jól összekeverjük. A tésztát 6 egyenlő részre osztjuk, kicsit kinyújtjuk, teszünk bele 1 púpos evőkanálnyit a töltelékből. A széleit összecsípjük, kicsit lapítjuk. Egy teflon serpenyőben (olaj nem kell hozzá) pár perc alatt megsütjük előbb az egyik majd a másik oldalát is, ez kb 3-4 perc.
Forrás: http://aprosef.hu/pupusas_recept (az elkészítés fotókkal illusztrálva)

 

Almapuding

Hozzávalók: 1 csésze (kb. 2 dl) búzadara, 3 csésze víz, 3 alma, barnacukor, őrölt fahéj ízlés szerint.
Elkészítés: Az almákat meghámozzuk, kis kockákra vágjuk, v. lereszeljük. Lábasba tesszük, hozzáöntjük a darát, és a vizet. Kevergetve felforraljuk, és sűrűre főzzük. Ízesítjük, összeturmixoljuk és formákba töltjük. Aki szereti, a pépesítés után tehet bele mazsolát is. Alma helyett készíthetjük mindenféle szezonális vagy fagyasztott gyümölccsel is.


Vegetáriánus főzőklub 2017.02.07. receptjei


Török lencsekrémleves

Hozzávalók: 20 dkg vöröslencse, 2 szál sárgarépa, 2 szál fehérrépa, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, babérlevél, 2-3 chili paprika. A végén: mustár, tejföl, ecet, csipet cukor.
Elkészítés: a vöröslencsét pár órára beáztatjuk (el is maradhat). Kb. 2 l vízben a felkarikázott zöldségekkel, a félbevágott hagymával, a zúzott fokhagymával és a fűszerekkel feltesszük főni. 40 perc főzés után a babérlevelet kidobjuk, a levest botmixerrel pépesítjük. Mustárral, ecettel, tejföllel, csipet cukorral ízesítjük, Ha túl sűrű, a szükséges mennyiségű vízzel higítva felforraljuk.

Csicseriborsó saláta (vegán recept)

Hozzávalók: 1/2 kg csicseriborsó (előző este beáztatva), 1 közepes fej hagyma, 2 g fokhagyma, 1 csípős hegyes paprika, 1/2 kg paradicsom, 3 ek olíva olaj, őrölt koriander, só, bors, őrölt fahéj ízlés szerint
Elkészítés: A csicseriborsót sós vízben puhára főzzük. A hagymát és fokhagymát meghámozzuk és finomra vágjuk. A csípős paprikát felkarikázzuk, a paradicsomokat kockára vágjuk. Egy mélyebb serpenyőben (wok-ban) az olajon megpároljuk a hagymát, fokhagymát. Egy perc múlva rádobjuk a csicseriborsót és a paradicsomot, a fűszerekkel ízesítjük, majd lassú tűzön összeforraljuk. Amikor kész, salátás tálba tesszük, rászórjuk a karikára vágott paprikát. Langyosan tálaljuk.



Ajvár (vegán recept)

Hozzávalók: 3 kg padlizsán, 2,5 kg kápia paprika, 4 fej vöröshagyma, 8 dl paradicsomlé, 7 dl olaj, 3 babérlevél, só, bors

Elkészítése: A padlizsánt megsütjük, a húsát kikanalazzuk. A paprikát is megsütjük és eltávolítjuk a héját. A hagymát megtisztítjuk és olajon megdinszteljük. A hagymához keverjük a padlizsán és a paprika húsát. A paradicsom levet is hozzáöntjük, fűszerezzük. Kb. 2 órán át főzzük, amíg az olaj fel nem jön a tetejére. Befőttes üvegekbe töltjük. 

Ha tudjuk, süssük a padlizsánt és a paprikát a szabadban (esetleg grillezzük), finomabb lesz az ajvárunk. (Csak a kápia paprikának válik el a héja és a húsa sütés után.)

Kenyérben sült zöldség

Hozzávalók: Tésztához: 40 dkg sima liszt, 1 csésze hüvelyesliszt, 1 cs szárított élesztő, 1 pohár natur jughurt, 2 ek tejföl, 1 tk só, 1 tk cukor, 1 csésze langyos víz. A töltelékhez: 1 cs Magyaros bulgur krokett (200 g), 25 dkg mirelt finomfőzelék, 5 dkg vaj, só, 1-1 kk majoranna, kapormag, őrölt fehér bors, őrölt kömény.
Elkészítés: A hozzávalókból lágy tésztát gyúrunk, meleg helyen egy órát kelesztjük. Míg kel, elkészítjük a tölteléket. A krokettet a tasakon levő leírás alapján forrázással elkészítjük. A vajon a fűszerekkel megpároljuk a zöldségkeveréket, majd a kroketthez keverjük. A kelt tésztát 3 cipóra osztjuk, kinyújtjuk, megkenjük a töltelékkel, feltekerjük. Tepsibe tesszük, villával megszurkáljuk, tojással megkenjük és előmelegített sütőben kb. 4 perc alatt (tűpróbáig) sütjük.

Szárított paradicsomos babsaláta (vegán recept)

Hozzávalók: 25 dkg száraz fehér  bab, 200g szárított paradicsom (üveges), 120 g kapri bogyó (üveges), 1 marék rukkola, 1 nagy lila hagyma, olaj, só, bazsalikom.
Elkészítés: A  babot 8-10 órára beáztatjuk, majd sós vízben megfőzzük. A paradicsomot és a hagymát apróra vágjuk. Hozzáadjuk a többi összetevőt. Ízesítjük. 

Babos rizottó vegán fasírttal (vegán recept)

Hozzávalók: 25 dkg mirelit zöldhúsú zöldbab, 5 szál szárzeller, 1 csicseriborsó konzerv (40 dkg), 1 kidney (vörös) bab konzerv (20 dkg), 1 csésze jázmin rizs, só, olaj, 1 tasak 250 g-os vegán fasírtpor.
Elkészítés: a fasírtport kikeverjük a tasakon megadott vízmennyiséggel. A zöldbabot kevés olajon megpároljuk, rádobjuk a felszeletelt szárzellert, 1 perc múlva a megmosott rizst, átkeverjük, sózzuk, felöntjük 2 csésze vízzel, hozzáadjuk a megmosott csicseriborsót és babot, 3-5 perc főzés után lefedjük, lekapcsoljuk és megvárjuk, míg a rizs felszívja a vizet. Közben a fasírtporból vizes kézzel golyókat formálunk és forró olajban kisütjük.

    

Vegán bolognai spagetti

Hozzávalók: 1 fej hagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 közepes sárgarépa, 1/2 padlizsán, 1 bögre főtt csicseriborsó (barna lencsével is jó), 3 nagy paradicsom pépesítve (vagy 2-3 dl paradicsomszósz), 2 evőkanál aprószemű zabpehely, só, bors, bazsalikom, oregano, chili, 1 csomag (500 g) spagetti, olaj
Elkészítés: A zöldségeket és külön  a csicseriborsót is késes aprítóval összeaprítjuk. A hagymát megdinszteljük, rányomjuk a fokhagymát és ráöntjük a felaprított zöldségeket. Sózzuk, pár perc alatt megpároljuk. Hozzáadjuk a ledarált vagy más módon aprított főtt csicseriborsót, a paradicsomot és a fűszereket. 15-20 perc főzés után belekeverjük a zabpelyhet és újabb 5 percig rotyogtatjuk. Közben megfőzzük a spagettit és a szószt ráöntjük, úgy tálaljuk.

Fuzzili gorgonzola mártással

Hozzávalók: 0,5 kg durum  fuzzili tészta, kb. 20 dkg gorgonzola vagy más kék penészes sajt, 10 dkg dió, 5 dkg vaj, só, őrölt bors, 3 dl főzőtejszín.
Elkészítés: Feltesszük a vizet forrni, míg a tészta fő (forrástól számított 8 perc), elkészítjük a mártást. Először egy csésze vízzel leforrázzuk a diót. A vajban lassú tűzön, kevergetve felolvasztjuk a sajtot. Picit sózzuk, (vigyázat, a gorgonzola sajt nagyon sós!), borsozzuk, felöntjük a főzőtejszínnel, óvatosan felforraljuk. Leszűrjük a diót, a közben megfőtt tésztára szórjuk, ráöntjük a szószt, elkeverjük és azonnal tálaljuk. Akkor finom, ha a tésztának nincs ideje felszívni a mártást. Nyugodtan fogyasszuk mélytányérból kanállal, hogy a finom szószból egy csepp se vesszen kárba.

Hamis “tepertős” pogácsa

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 20 dkg hüvelyesliszt, 30 dkg vaj vagy margarin, 4 dkg élesztő, 1 dl tej, 1tk cukor, 1 tk só, 1+1 tojás, 1-1,5 dl tejföl. 

Elkészítés: Az élesztőt megfuttatjuk a cukros tejben, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk lágy, kissé zsíros tésztává. Fél órát kelesztjük, közben kevés olajon megdinsztelünk 2-3 fej apróra vágott hagymát. Kelesztés után a tésztát kinyújtjuk, hajtogatjuk, ismét kinyújtjuk, hajtogatjuk, közben eloszlatjuk a rétegeken a hagymát. Fél órát újra kelesztjük, kinyújtjuk, megkenjük egész felvert tojással, kiszaggatjuk. A tetejét megszórhatjuk magkeverékkel, reszelt sajttal. 25-30 percig sütjük.

    

Egyszerű sütőtöktorta

Hozzávalók: 1 csésze olaj (kb. 240 ml), 2/3 csésze méz (kb.  22 dkg), 4  tojás, 2 csésze + 4 evőkanál teljes kiőrlésű liszt vagy Graham liszt (kb. 23 dkg), 2 tk sütőpor, 1 tk szódabikarbóna, 2 csésze főtt, átturmixolt sütőtök (kb. 46 dkg), 1,5 tk őrölt fahéj, 2/3 csésze darált dió (kb. 5 dkg)
Elkészítés: Minden hozzávalót egy nagyobb tálban alaposan összekeverünk (kézi vagy gépi habverővel alacsony fokozaton a legeredményesebb). Kikenünk vajjal vagy olajjal egy kapcsos tortaformát és vékonyan belisztezzük. Beleöntjük a tésztát, és közepes tűzön kb. 45-50 percig (tűpróbáig) sütjük. Ha kihűlt, bevonhatjuk olvasztott csokoládéval, vagy tálalhatjuk tejszínhabbal, de minden körítés nélkül, egyszerűen felszeletelve is nagyon finom.


Vegetáriánus főzőklub 2017.02.21. receptjei

Lencsehurka

Hozzávalók: 2 fej hagyma, 2 ek barbecue szósz, 2-3 ek majoranna, őrölt kömény, 2 tk pirospaprika, 1 csésze lencse, fél csésze rizs, 1 tk só, 1 csésze darált dió, 1 tojás (elhagyható).
Elkészítés: A lencsét sós vízben babérlevéllel, a rizst ételízesítővel megfőzzük. Az apróra vágott hagymát olajban megdinszteljük, hozzáadjuk a majorannát, a barbecue szószt és a pirospaprikát, 1-2 ek vizet és egy kicsit pároljuk. Hozzákeverjük a többi hozzávalót. Kiolajozott és zsemlemorzsával megszórt tepsibe tesszük. Közepes lángon 30 percig alufóliával lefedve, majd további 30 percig kitakarva sütjük.


Ázsiai rizses tofu (vegán recept)

Hozzávalók: 30 dkg tofu, 25 dkg barna rizs, 25 dkg gomba, 25 dkg zöldborsó, 2 doboz konzerv szójacsíra, 1 fej vöröshagyma, só ízlés szerint, kb. 4 ek étolaj
Elkészítés: A barna rizst megmossuk, egy lefedhető edényben kb. 2 ek étolajon megfuttatjuk, felöntjük kb. kétszeres mennyiségű vízzel, sózzuk és fedő alatt puhára főzzük. A tofut kb. 1×1 cm-es kockákra vágjuk. A vöröshagymát és a gombát megtisztítjuk és apróra vágjuk. Egy wok-ban vagy egy mély serpenyőben kb. 2 ek étolajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, majd amikor már üveges, rádobjuk a gombát, sózzuk és fedő alatt néhány percig pároljuk. Hozzáadjuk a zöldborsót is és puhára főzzük. Amikor ez kész, hozzáadjuk a kockára vágott tofut, a szójacsírát és összemelegítjük. Amikor minden átmelegedett, belekeverjük a rizst is. Tálaláskor szójaszószt kínálunk mellé, amivel ízlés szerint meglocsoljuk a rizses tofut


Zöldséges bulgur tofuval (vegán recept)

Hozzávalók: fél csésze bulgur, 1 tasak (450 g) mirelit finomfőzelék keverék, 2 tk szárított zöldségkeverék, 5 dkg vaj, só, majoranna, őrölt fehér bors, őrölt kömény, bazsalikom, kapormag, 1 tofu, só.
Elkészítés: A vajon a fűszerekkel megpároljuk a mirelit zöldséget. Sózzuk, hozzáadjuk a bulgurt, felöntjük 1 csésze vízzel. Ha félig megfőtt, belekeverjük a kockára vágott tofut és készre főzzük.

Rakott karfiol (vegán recept)

Hozzávalók: 1 fej karfiol, 250g vegán fasírtpor, 1,5 dl bulgur, só, ételízesítő.
Elkészítés: A karfiolt rózsáira szedjük, megmossuk, kb. 8 dl vízben félpuhára főzzük, leszűrjük, a főzővizet felfogjuk. A fasírtport elkeverjük 5 dl főzővízzel, így egy kissé híg masszát kapunk. A bulgurt felöntjük 3 dl főzővízzel, és felforraljuk, majd duzzadni hagyjuk. Egy hőálló edényt kikenünk olajjal,  megszórjuk zsemlemorzsával, ebbe terítjük a karfiolt. A fasírtporos masszát összekeverjük a bulgurral,  a karfiol tetejére öntjük. 30-40 percig sütjük. A rakott karfiolt ízlés szerint dúsíthatjuk tojással, tejföllel, gabonakolbásszal, bulgur helyett használhatunk barna rizst, hajdinát is, illetve a karfiolt is helyettesíthetjük zöldbabbal, kelbimbóval, fagyasztott zöldségkeverékkel.

Lestyános sárgarépa pástétom (vegán recept)

Hozzávalók: 1 db nagy sárgarépa, 0,5-1 csésze víz, 10 dkg füstölt tofu, 0,5 dl olívaolaj, 2 ek szárított lestyán, 1 ek sótlan vega-mix, 2 ger. fokhagyma, 2 csapott tk jódozott tengeri só.
Elkészítés: A sárgarépát megpároljuk és a többi hozzávalóval összeturmixoljuk. Amennyiben a  turmix nehezen tudja elkeverni, adhatunk hozzá még egy kis vizet.


Paradicsomos sült tofu  (vegán recept)

Hozzávalók: 1 natur tofu (300 g), 1 sűrített paradicsom konzerv (140 g), só, 2 gerezd fokhagyma, olaj.
Elkészítés: a tofut kockára vágjuk, serpenyőben kevergetve kevés sóval olajban megsütjük. Rányomjuk a fokhagymát, rákeverjük a sűrített paradicsomot, átforrósítjuk. Pirítóssal fogyasztjuk.

Tofurántotta (vegán recept)

Hozzávalók: 1 natur tofu, 1 fej vöröshagyma, 1 zöldpaprika, 1 tk kurkuma, só, ételízesitő
Elkészítés: A tofut villával öszetörjük. A hagymát és a paprikát felkockázzuk, megdinszteljük. Hozzáadjuk a tofut, a sót, az ételizesítőt. Amikor rezgős formája lesz, hozzáadjuk a kurkumát. A tetejét megszórhatjuk pirospaprikával.

Kapros túrós lepény (vegán recept)

Hozzávalók: 27 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 3 dkg bio növényi margarin, 2,5 dl rizstej, 50 dkg natur tofu, 30 dkg nád porcukor, 1 mk szódabikarbóna, 10 dkg mazsola, 1 cs. friss kapor, bio citromhéj, bourbon vanília.
Elkészítés: A lisztet szárazon összekeverjük 15 dkg cukorral és a szódabikarbónával. A tepsit kikenjük margarinnal és belehintjük a cukros liszt felét. A tofut lereszeljük, kikeverjük a maradék cukorral és a beáztatott mazsolával, az apróra vágott kaporral, egy kevés reszelt citromhéjjal és Bourbon vaníliával. A tölteléket rákanalazzuk a tepsiben levő cukros lisztre, majd befedjük a lisztes keverék másik felével.A tetejére egyenletesen ráöntjük a rizstejet és margarindarabkákat vagdosunk rá. 180 °C-on 15-20 perc alatt szép pirosra sütjük.

Diótejes palacsintatorta

Hozzávalók: Diótej:1 marék darált dió, csipet só,méz vagy más édesítőszer.  Palacsintához: 6tojás, 5 dl diótej, 25dkg durumliszt, csipet só, méz vagy más édesítő, 8 evőkanál olaj, reszelt narancshéj, fahéj.
Elkészítés: A darált diót leforrázzuk 0,5l vízzel, állni hagyjuk pár órát vagy egy napot is. Leszürjük. A palacsintatésztát kikeverjük a hozzávalókból. Kisütjük a palacsintákat és töltjük.

Grillezett tofu


Vegetáriánus főzőklub 2017.04.04. receptjei

Medvehagyma krémleves

Hozzávalók:2 csokor medvehagyma, 1 közepes vöröshagyma, 2-3 burgonya, só, bors, ételízesítő, 1,5 l víz, főzőtejszín, olaj, levesgyöngy vagy pirított kenyérkocka

Elkészítés: A medvehagymát kicsit összevágjuk, a vöröshagymát kockázzuk és olajon mindkettőt megdinszteljük, hozzáadjuk a burgonyát, felöntjük a főzőlével, ízesítjük. Ha a burgonya megfőtt, botmixerrel pépesítjük. Beletesszük a főzőtejszínt, óvatosan felforraljuk. Levesgyönggyel vagy pirított kenyérkockával tálaljuk.

    

Spenótos palacsinta

Hozzávalók: 1 cs. fagyasztott spenót, liszt, só, olaj, esetleg tojás (elhagyható), 2 gerezd fokhagyma.

A töltelékhez: tömlős sajt, reszelt trappista sajt, tejfől

Elkészítés: Felolvasztjuk a spenótot, annyi lisztet teszünk bele, hogy palacsintasűrűségű tésztát kapjunk, megsózzuk, hozzáadjuk a fokhagymát, olajon megsütjük a palacsintákat.

Összekeverjük a tömlős sajtot (bármilyen ízesítésű finom bele) és a reszelt sajtot annyi tejföllel, hogy könnyen kenhető legyen.

A palacsintákat ezzel a krémmel megtöltjük, feltekerjük, vagy egymásra tesszük.

     

Fetás spenótos pite (hagyományos görög húsvéti étel)

Hozzávalók: 90 dkg paraj, 3 db tojás, 22,5 dkg feta (vagy krémfehér) sajt, 2 nagy vöröshagyma, 3 ek kapor, kb. 2 ek oliva olaj, 12 dkg olvasztott vaj, 45 dkg réteslap, só, bors
Elkészítés: A paraj szárát lecsipkedjük, megmossuk. Egy nagyobb serpenyőben az olajon megfonnyasszuk a megtisztított, apróra vágott vöröshagymát. Amikor a hagyma üveges, rádobjuk a spenótot, sózzuk, borsozzuk és kb. 5 percig kevergetve pároljuk. Amikor kicsit összeesik, akkor félretesszük és kihűtjük. A tojásokat kissé felverjük, a fetát kis kockákra vágjuk és a parajos püréhez keverjük a kaporral együtt. Egy nagyobb tepsit kivajazunk és az első réteslapot ráfektetjük, majd megkenjük olvasztott vajjal. Ezt addig folytatjuk, amíg a réteslapok fele el nem fogy. Ekkor ráöntjük a parajos tölteléket és elsimítjuk a tésztán. A tetejére ráfektetünk egy réteslapot, és megvajazzuk. Ugyanígy járunk el a maradék réteslapokkal is, amíg el nem fogynak. Az utolsó lapot kicsit megspricceljük vízzel is, és a tervezett piteméretnek megfelelően kicsit bevagdossuk a felső pár tésztalapot (de nem az összeset). Előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük a pitét. Kb. 10 percet várunk, hogy egy kicsit kihűljön, majd kockákra vágjuk, és még melegen tálaljuk. (Ha marad belőle másnapra, hidegen is nagyon finom.)

     

Mimóza tojássláta

Hozzávalók: 6 tojás, 2 cs újhagyma, só, 1 citrom leve, 4 savanykás alma, 15 dkg trappista sajt, 10 dkg majonéz, 1 dl tejföl, salátalevél a tálaláshoz
Elkészítés: A tojásokat megfőzzük, hideg vízben lehűtjük, megtisztítjuk. A hagymát felkarikázzuk, meglocsoljuk citromlével. 2 szál hagymát és fél almát és hámozatlanul félreteszünk a diszítéshez, vágott felét citromlével megkenjük, a többit meghámozzuk, finomra reszeljük, citromlével meglocsoljuk. A majonézt kikeverjük a tejföllel, sóval, borssal, beleforgatjuk a sajtot és az almát. 4 főtt tojást karikára vágunk, kettőnek félretesszük a sárgáját, lereszeljük a fehérjét és a keverékhez adjuk. A megmosott salátalevelekkel kibélelünk egy nem túl mély tálat. Belesimítjuk a krém harmadát, ráterítjük a tojáskarikák és a leszűrt hagyma felét, majd így rétegezzük. Legfelülre krém kerüljön. A félretett tojássárgákat mimózavirágként a tetejére reszeljük, a félretett almákból vágott vékony szeletekkel diszítjük. Tálalásig hidegen tartjuk.

     

Zöldséges lasagne

Hozzávalók: 6 db lasagne tésztalap, 40 dkg cukkini, 1 kg paradicsom (télen helyettesíthetjük 20 dkg aszalt paradicsommal), 2-3 szál répa, 25 dkg mirelit kukorica, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 5 dl főzőtejszín, só, őrölt fehér bors, 1 marék friss bazsalikom, 25 dkg trappista sajt, 1 ek liszt, olívaolaj.
Elkészítés: A cukkinit és a répát lereszeljük egy nagyobb lyukú reszelőn.  Az apróra vágott vöröshagymát olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a répát, a cukkinit és a kukoricát. Ízlés szerint sózzuk, megszórjuk őrölt borssal, majd félig lefedve pároljuk pár percig. Rászórjuk a lsiztet, felöntjük tejszínnel, majd fedő nélkül, kevergetve felforraljuk. Egy kisebb sütőformát olajjal kikenünk, majd belekanalazunk 2-3 evőkanál mártást. Ráteszünk 2 db lasagne lapot, és rákanalazzuk a mártás 1/3 részét, megszórjuk reszelt sajttal. Vékonyra szeletelt paradicsom következik, majd friss bazsalikom. Ebben a sorrendben rétegezzük tovább úgy, hogy a tetejére reszelt sajt kerüljön. 180 °C-ra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük.

     

Cukkinis burgonya gratin

Hozzávalók: 1fej hagyma, 1gerezd fokhagyma, 20 dkg cukkini, 60 dkg krumpli, 2 ek olaj, 1 dl főzőtejszín, 2 tojás, 1ek joghurt, 10 dkg reszelt sajt, 1 paradicsom, só, kakukkfű, petrezselyem, 2 ek zabpehely.
Elkészítés: A hagymát, fokhagymát szeleteljük, olajon megdinszteljük. A krumplit meghámozzuk, és a cukkinival együtt vékonyra szeljük. Egy tűzálló edény alját kikenünk olajjal, megszórjuk zabpehellyel, majd a cukkinit és a krumplit váltakozva, átfedéssel elterítjük benne. A tetejére a felkarikázott paradicsom, a pirított hagyma, ill. a sajt fele kerül. A tejszínt kikeverjük a tojással, joghurttal, fűszerekkel és rákanalazzuk. Forró sütőben alufóliával lefedve sütjük kb. 20 percig, majd a fóliát levéve rászórjuk a sajt másik felét és újabb 20 perc alatt pirosra sütjük.

     

Tojásos szendvicskrém

Hozzávalók: 6 tojás, 1 natúr vajkrém, 1 csokor snidling, 2-3 ek majonéz, csipet só.
Elkészítés: a tojásokat megfőzzük, lehűtjük, megtisztítjuk. Tojásszeletelővel apró kockára vágjuk. A snidlinget felaprítjuk. Összekeverjük az összes hozzávalót. Retekszeletekkel diszítjük, pirítóssal vagy friss teljes kiőrlésű kenyérrel fogyasztjuk.

     

Rendhagyó pogácsa dióval

Hozzávalók: 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 25 dkg fehér liszt, 2,5 dkg élesztő, 1 tojás, 1 kis tejföl, 1 dl tej, 1 kk cukor, 5 dkg darált dió vagy pirított lenmag, 2-3 kk só, 25 dkg puha vaj, 10 dkg reszelt sajt, 1 kaukázusi kefir, köménymag a szóráshoz
Elkészítés: az élesztőt a langyos tejben a cukorral felfuttatjuk. A liszteket elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a sót, élesztőt, tejfölt, a darált diót vagy lenmagot, a felvert tojás és a reszelt sajt felét. Ha szükséges, kiegészítjük kevés kefirrel vagy langyos vízzel és puha tésztát gyúrunk. Lefedve 1 órát kelesztjük. 2 cm vastagságúra kinyújtjuk, a tetejét megkenjük a felvert tojással, bevagdossuk, megszórjuk köménymaggal és reszelt sajttal, kiszaggatjuk. 200 °C-on kb. 20 percig sütjük.

     

Narancsos kalács

Hozzávalók: 35 dkg fehér és 15 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, 1,5 dl szójajoghurt, 1 dl tej, 2 mk + 2 ek nádcukor, 3 ek méz, 2,5 dkg élesztő, 1 bio narancs leve és héja, egy-egy csipet kurkuma és tengeri só.
Elkészítés: Egy kevés langyos tejben 2 mk cukorral felfuttatjuk az élesztőt. A hozzávalókkal tésztát gyúrunk, 30-35 percig dagasztjuk. Meleg helyen, letakarva a duplájára kelesztjük, óvatosan átgyúrjuk és sütőpapírral bélelt hosszúkás formába tesszük. A tetejét tejjel megkenjük, előmelegített sütőben 180 °C-on 40-45 percig sütjük.Rácson hűtjük ki.

     

Aranypatkó (vegán sütemény)

Hozzávalók: 30dkg liszt (fele teljes őrlésű), 20 dkg margarin, 30 dkg sárgarépa reszelve, csipet só, 1cs sütőpor, a töltéshez sütésálló lekvár, vaníliás, vagy fahéjas porcukor a szóráshoz. 
Elkészítés: A tésztához valókat összegyúrjuk, fél órát pihentetjük, majd vékonyra nyújtjuk. Korongokat szaggatunk belőle, megtöltjük lekvárral, félbehajtjuk. Előmelegített sütőben aranysárgára sütjük, majd a sütőből kivéve a porcukorba forgatjuk.

     

Banános tekercs

Hozzávalók: Tészta: 4 tojás, csipet só, 4 ek cukor, 4 ek kakaópor, vaj vagy kókuszzsír a sütőpapír kenéséhez. Töltelék: 25 dkg túró, 2 ek natur joghurt, 1 cs vaníliás cukor, 2 ek cukor, 2 banán, 1 tk zselatin (helyettesíthető), 2 dl víz.
Elkészítés: A tojássárgákat kikeverjük a cukrokkal, hozzáadjuk a kakaót, pici sóval keményre verjük a tojásfehérjéket és óvatosan összekeverjük a kakaós keverékkel. Sütőpapírt vágunk egy kb. 23 x 38 cm-es tepsibe, megkenjük a vajjal, beleöntjük a masszát és 180 °C-on 15 percig sütjük. Ha megsült, leválasztjuk róla a papírt és megfordítva még melegen feltekerjük.
Összekeverjük a túrót, joghurtot, cukrot, vaníliás cukrot. A zselatint langyos vízbe keverjük és óvatosan felforraljuk, azonnal lekapcsoljuk. Hagyjuk hűlni, majd keverjük a túrós krémhez. Hekyettesíthető a zselatin: egy vaníliás pudingport megfőzünk 4 dl tejben, 3 ek cukorral, ha kihűlt hozzákeverjük a túrót. A kihűlt tésztát óvatosan kitekerjük, megkenjük a túrós krémmel, az egyik végére fektetjük a két banánt és feltekerjük.

    

Nyers almatorta

Hozzávalók: 10-10 dkg mazsola, darált dió és kókuszreszelék, 2 ek kakaó, 2 ek méz. Töltelék: 3 alma, őrölt fahéj és szegfűszeg,2 ek méz, 2 púpos ek útifűmaghéj. Máz: 1 tálca datolya, 1 érett avokádó, 2-4 ek kakaópor (ízlés szerint).
Elkészítés: az alaphoz a mazsolát beáztatjuk. Leszűrjük, aprítógéppel jól összedolgozzuk a kókuszreszelékkel és a darált dióval. A masszát egy tortaformába simítjuk. A töltelékhez megtisztítjuk és megreszeljük az almát, hozzáadjuk az útifűmaghéjat, a mézzel és a fűszerekkel ízesítjük. Rásimítjuk a tortaalapra. A mázhoz a datolyát pár órára beáztatjuk, leszűrjük, késes robotgéppel alaposan összedolgozzuk az avokádóval és a kakaóval. Az almás rétegre simítjuk.

    

Hámán-táska

Hozzávalók a tésztához: 35 dkg liszt (fele rétesliszt, fele teljes kiőrlésű búzaliszt), 15 dkg vaj vagy margarin, 10 dkg cukor, 1 dkg élesztő, só, reszelt citromhéj, 2 db tojás, cukormentes szilvalekvár a töltelékhez
Elkészítés: A liszteket egy tálban összekeverjük, beletesszük a sót, cukrot, reszelt citromhéjat, belemorzsoljuk a vajat vagy margarint és az élesztőt. A morzsalékos masszához adjuk a két egész tojást, és rugalmas tésztát gyúrunk belőle. Ha ragad, egy kis lisztet adunk még hozzá. A tésztát lisztezett deszkán 2-3 mm vastagra nyújtjuk, és nagyméretű kör alakú szaggatóval kiszaggatjuk. A körök közepére egy kanállal szilvalekvárt teszünk, és a tésztát háromszög alakúra hajtjuk. A süteményeket kikent sütőlapra (vagy sütőpapírral borított) tepsibe tesszük, és előmelegített, de nem túl forró sütőben (kb. 180 fokon) 15-20 percig sütjük.
A hagyományos Hámán-táska tölteléke lehet még mák- vagy diótöltelék is. Ilyenkor 15 dkg mákot/diót 1 dl tejjel, 10 dkg cukorral és egy kis reszelt citromhéjjal elkeverünk, és a táskákat ezzel töltjük.

    


Vegetáriánus főzőklub 2017.05.16. receptjei – spanyol ételek


Spanyol zöldborsóleves fokhagymás joghurttal

Hozzávalók: 1 nagy fej hagyma, 1 kg zöldborsó, ételízesítő, olaj, 2 dl joghurt, 1 gerezd fokhagyma, levesgyöngy (készen kapható levesbetét)
Elkészítés: Az összevágott hagymát az olajon megdinszteljük, rádobjuk a borsót, felengedjük 0,5 l vízzel, ételízesítővel ízesítjük és 15-20 percig főzzük. Az elfőtt vizet egyelőre nem pótoljuk. Botmixerrel pépesítjük. Felengedjük újabb 0,5 l vízzel, felforraljuk. A joghurtba belekeverjük a zúzott fokhagymát, tálaláskor ezzel locsoljuk meg a levest. Levesgyöngyöt kínálunk hozzá.
Forrás: receptmuhely.hu

Gazpacho (spanyol nyers zöldségleves) – vegán recept

Hozzávalók: 1 kg érett paradicsom, fél paprika, fél uborka, kisebb hagyma fele, 2 gerezd fokhagyma, 100 g kenyér, 2 ek citromlé, 2 ek olaj, 1 l víz, só.
Elkészítés: a paradicsomot és a zöldségeket apróra vágjuk, a vízzel, olajjal és a kenyérrel együtt leturmixoljuk. Sóval, citromlével ízesítjük, pritaminpaprikával, főtt tojással díszítjük.


Sütőben sült tortilla

Hozzávalók: 1 nagy zúzott fokhagymagerezd, 4 szál újhagyma finomra aprítva, 1 zöld és 1 piros húsú paprika apró kockákra vágva, 20 dkg héjában főtt burgonya meghámozva, felkockázva, 5 db nagy tojás, 1 dl tejföl, 20 dkg reszelt sajt (spanyol roncal, cheddar vagy parmezán), 3 ek apróra vágott metélőhagyma, só és bors ízlés szerint, salátalevelek a tálaláshoz
Elkészítés: A sütőt 190 fokra előmelegítjük, egy 18 x 25 cm-es tepsit kibélelünk alufóliával és olívaolajjal bekenjük. A fokhagymát, újhagymát és a kétféle paprikát egy kevés olívaolajjal serpenyőbe tesszük és közepes lángon kevergetve 10 percig sütjük, pároljuk. Ezután hozzáadjuk a burgonyakockákat is. Közben a tojásokat a tejföllel, sajttal, metélőhagymával keverőtálban alaposan összekeverjük. A lehűtött zöldségeket is a tálba öntjük, majd sóval, borssal ízesítjük. A tojásos-zöldséges keveréket az előkészített tepsibe öntjük és előmelegített sütőben 30-40 percig sütjük. Ha kihűlt, vágódeszkára borítjuk, lehúzzuk róla az alufóliát és kockákra vágjuk. Tálra rendezzük és fogvájóval vagy koktélpálcikával minden darabka tortillát egy kis kenyérre tűzünk. Zöldsalátával kínáljuk.
Forrás: Szakácskönyvtár – Tapas (Vince Kiadó 2008.)

Babsaláta zellerrel – vegán recept

Hozzávalók: 40 dkg főtt fehérbab (konzerv is lehet), 3 szál szárzeller felszeletelve, 1 db finomra aprított csemegeuborka, 1,5 dl olívaolaj, 4 ek fehérborecet, 1 fokhagymagerezd finomra aprítva, 2 tk (dijoni) mustár, 1 ek aprított petrezselyemzöld, só és bors ízlés szerint, metélőhagyma a díszítéshez
Elkészítés: A babot leszűrjük, folyó vízzel átöblítjük és lecsepegtetjük. A babot a szárzellerrel és az uborkával tálba tesszük. Az olívaolajat a fehérborecettel, fokhagymával, mustárral, petrezselyemmel egy kis tálban simára keverjük, sóval és borssal ízesítjük. Az öntetet a babos keverékre locsoljuk és alaposan elkeverjük. Metélőhagymával megszórjuk és tálalásig hűtőbe tesszük.
Forrás: Szakácskönyvtár – Tapas (Vince Kiadó 2008.)

 

Albóndigas: spanyol paradicsomos „hús”-gombóc borsóval

Hozzávalók a gombóchoz: 0,5 kg gomba, 3-4 gerezd fokhagyma, 3 tojás, 1 ek. friss petrezselyem, só (kb. 1/2-1 tk.), őrölt bors, 10 dkg zsemlemorzsa, liszt, amibe a gombócokat forgatjuk. A zöldborsós paradicsomszószhoz: 0,5 dl olívaolaj, 1 nagy répa, 2 közepes fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 500 g friss paradicsom (helyettesíthető konzerv paradicsommal is), 200 g zöldborsó, ételízesítő.

Elkészítés: A gombát vágjuk apróra és pároljuk meg. Adjuk hozzá a gombóc hozzávalóit a zsemlemorzsa kivételével és alaposan dolgozzuk össze. Keverjük hozzá a zsemlemorzsát és vizes kézzel formázzunk belőle pingponglabda méretű gombócokat. Forgassuk lisztbe és kevés forró olajban süssük meg. Közben tisztítsuk meg és aprítsuk fel nagyobb darabokba a répát, a hagymát és a fokhagymát a szószhoz. Szedjük ki a megsült gombócokat  és pároljuk 5 percig a sütésből megmaradt olajban a felaprított zöldségeket. Adjuk hozzá a fokhagymát és a paradicsomot, és időnként megkeverve főzzük 15 percig. Botmixerrel pépesítsük a szószt és öntsük a gombócokra. Adjuk hozzá a zöldborsót, szükség esetén hígítsuk vízzel, ízesítsük ételízesítővel és főzzük kb. 5 percig, míg a borsó is megpuhul.
Forrás: bmintbalazs.com (az eredeti recept hússal készült)

Spanyol sült rizs (vegán paella) – vegán recept


Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 2 nagyobb paradicsom, 3 gerezd fokhagyma, 1 ek sűrített paradicsom, 1 jalapeno (vagy erős zöldpaprika), só, ételízesítő, 2 csésze hosszúszemű rizs, 1/2 lime leve, fél-fél csésze morzsolt kukorica és zöldborsó (konzerv).
Elkészítés: A sütőt előmelegítjük 190 fokra. A vöröshagymát, a fokhagymát, a sűrített paradicsomot és a jalapenót turmixgépben fél percig összemixeljük. A keveréket egy mélyebb edénybe öntjük, hozzáadjuk az alaplevet és a sót, majd közepes lángon kevergetve felforraljuk. A barnarizst egy hőálló üveg- vagy kerámiatálba öntjük, hozzáadjuk a paradicsomos alaplevet, majd alufóliával lefedve 45 percre sütőbe tesszük. Ha elkészült, összekeverjük a kukoricával és a zöldborsóval, majd meglocsoljuk a lime-lével.
Forrás: mindmegette.hu

Lecsó spanyol módra

Hozzávalók: 1 kg cukkini, 2 fej hagyma, 0,5 kg krumpli, 1 piros húsú paprika, 25 dkg érett paradicsom vagy egy darabos paradicsom konzerv, 4 tojás, pár szelet pirítós, só, bors, olaj.
Elkészítés: A hagymát üvegesre pároljuk, hozzásütjük a felszeletelt paprikát, majd kikanalazzuk. Ebben a serpenyőben a felvágott cukkinit is pirítsuk meg, majd ezt is szedjük ki. Végül a felszeletelt krumplit is jól süssük át. Egy kevés olajon így járunk el a paradicsommal is, amit átpasszírozunk. Végül mindezt keverjük össze a felvert tojásokkal, sóval és borssal fűszerezzük és serpenyőben süssük készre. A pirítós kenyerekkel tálaljuk.
Forrás: izletes.hu

Spanyol omlett cukkinivel

Hozzávalók: 1 kis cukkini, 5-6 koktélparadicsom, 3 tojás, só, 10 dkg feta sajt, 1 kisebb cs zöldségzöld, olaj.
Elkészítés: A cukkinit karikára vágjuk, kissé megsózzuk és teflon serpenyőben kevés olajon 2-3 percig sütjük. Hozzáadjuk a felezett koktélparadicsomokat, újabb 1 percig sütjük. Közben felverjük a tojásokat, belekeverjük a felaprított petrezselyemzöldet és a felkockázott feta sajtot, majd a cukkinire öntjük. Kevergetés nélkül lefedve lassan sütjük, míg összeáll.
Forrás: receptmuhely.hu

Fekete olajbogyós lepénykenyér

Hozzávalók: 2 csésze búzaliszt (teljes kiőrlésű), 1 cs. fehér liszt, 1 tasak instant élesztő, mexikói fűszer ízlés szerint, 1 tk só, 10 dkg fekete olajbogyó.
Elkészítés: A hozzávalókból tésztát gyúrunk annyi langyos víz hozzáadásával, amennyit felvesz. 1 órát kelesztjük. 2 cm vastagságúra nyújtjuk, tetejét kicsit bevagdossuk és 200°C-ra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.
Pogácsaszaggatóval kerekre szaggatva is készíthető.

Churros (spanyol fánk)

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 15 dkg vaj vagy margarin, 4 tk cukor, 8 tojás, 0,5 l tej, 3 ek fahéjas porcukor a szóráshoz.
Elkészítés: A tejet összemelegítjük a vajjal és a cukorral. Még a tűzön belekeverjük a lisztet (ezt fürgén, hogy ne csomósodjon be és ne égjen le). A masszát levesszük a tűzről, és egy fakanállal egyenként beledolgozzuk a tojásokat. Habzsákba töltjük a tésztát és a forró olajba nyomkodjuk, hogy kis rudakat kapjunk. Ha megsült, papírtörlőre szedjük és megszórjuk a fahéjas porcukorral.
Forrás: receptmuhely.hu

Tejfölös gyümölcstorta (sütés nélkül)

Hozzávalók: 250 ml növényi habtejszín, 360 g tejföl, 2 csomag vaníliás cukor,1 kiwi, 1 banán, 100 g málna v. eper, 150 g keksz

Elkészítés: a tejszínt habosra verjük, elkeverjük a cukorral és a tejföllel. A kekszet kézzel apróra törjük, a gyümölcsöket apró darabokra vágjuk. A kekszet és a gyümölcsöket hozzáadjuk a tejszínes tejfölhöz, elkeverjük. Az egész masszát egy fóliával bélelt tálba öntjük, és elsimítjuk. . 4-6 órára behűtjük. Miután megdermedt, a fólia segítségével kivesszük a tálból.

Mákos muffin

Hozzávalók:  20 dkg durvára darált mák, 4-5 evőkanál zabkorpa (helyettesíthető zabpehellyel is), 3-4 reszelt alma, fahéj, méz vagy más édesítő, mazsola vagy aszalt gyümölcs, késhegynyi szódabikarbóna vagy fél sütőpor, 3 tojás, kevés tej (ha kell).
Elkészítés: A hozzávalókat összekeverjük, formába rakjuk és 150-170 fokon 25-30 perc alatt megsütjük.


Vegetáriánus főzőklub 2017.05.30. receptjei – tavaszi zöldségek


Zöldségleves zabkorpás galuskával

Hozzávalók: 2-2 szál új répa és fehérrépa, 1 kisebb karalábé, 1 kicsi karfiol, 1 tojás, 3-4 ek zabkorpa, 1 ek aprószemű zabpehely, 1 cs friss petrezselyemlevél, olaj, ételízesítő, fél tk kurkuma
Elkészítés: A zabpelyhet leforrázzuk 2 ek vízzel. A tojást 1 tk ételízesítővel és kb. 2 ek olajjal kikeverjük. Hozzáadunk annyi zabkorpát, mint a grízgaluskánál szoktunk. A karikára vágott zöldségeket és a felkockázott karalábét feltesszük főni az ételízesítővel. 5 perc múlva a zabpelyhet a tojásos keverékhez adjuk. Egy galuskát a levesbe szaggatunk és megvárjuk, míg feljön a tetejére. Ha egyben marad, beleszaggatjuk az összeset, ha szétesik, kiegészítjük kevés búzadarával. Hozzáadjuk a rózsáira szedett karfiolt és 5-10 perc alatt készre főzzük.

Vegyes kerti zöldsaláta

Hozzávalók: 1 fejes saláta, vagy jégsaláta, 1 marék rukkola, 1 marék spenót, vagy sóska, 1 csokor újhagyma. Öntet: 1 dl víz, 5-6ek olívaolaj, csipet só, 2ek cukor, 2ek ecet, apróra vágott snidling.
Elkészítés: A salátákat, hagymát megmossuk, összevágjuk, majd az öntettel összeforgatjuk. Gazdagíthatjuk a salátát tyúkhúrral, pitypanggal, csíranövényekkel.

Coleslaw (amerikai káposztasaláta)

Hozzávalók: 15 dkg fehér káposzta, 10 dkg sárgarépa, 3 karcsú zellerszár, 1 kis fej vöröshagyma, 1 dl tejföl, 1-2 ek majonéz, só, bors ízlés szerint
Elkészítés: A zöldségeket háztartási aprítóban finomra daráljuk, sózzuk, borsozzuk. Az öntethez a tejfölt és a majonézt elvegyítjük és a zöldségekkel alaposan összekeverjük. A salátát fogyasztásig hűtőbe tesszük.

Spenótos túrós rétes

Hozzávalók: 2 cs réteslap (kb. 16 db), 0,5 kg túró, 20 dkg natur jughurt, 50-60 dkg spenót, 1 gerezd fokhagyma, só, tej, liszt, olaj.
Elkészítés: A spenótot hagyományos módon elkészítjük főzeléknek. A túrót kikeverjük a joghurttal. Nedves konyharuhára kiterítünk 4 réteslapot. Közte olajjal meghintjük, vízzel megspricceljük. A spenótot és a túrót vegyesen rákanalazzuk, a konyharuha segítségével feltekerjük. Megkenjük olajjal, 190 °C-on 30-40 perc alatt készre sütjük. Ha kihűlt, felszeleteljük.

Spenóttal töltött gombafejek

Hozzávalók: 12 csiperkegomba, 30 dkg spenót, 20 dkg brie sajt, só, olaj.
Elkészítés: A spenótleveleket blansírozzuk, leszűrjük. A gombaszárakat eltávolítjuk, a gombafejeket megmossuk és óvatosan kivájjuk a lemezeket. A belsejét megsózzuk. A brie sajtot kockára vágjuk és a kihűlt spenótlevelekhez keverjük. Megtöltjük vele a gombafejeket és kikent sütőlemezen 10-12 perc alatt megsütjük.

Spenótos lasagne

Hozzávalók: 1 cs száraz lasagne tészta, 25 dkg túró, 50 dkg spenót, 3-4 gerezd fokhagyma, fél l tejből besamel mártás, 2 dl tejszín, 5 dkg füstölt sajt, só, olaj.
Elkészítés: A spenótot blansírozzuk, majd sózzuk, hozzáadjuk a fokhagymát, majd a túrót és a tejszínt. Elkészítjük a besamlet, belereszeljük a sajtot és esetleg 1 gerezd fokhagymát.
Egy szögletes tűzálló tálat kikenünk olajjal. A lapokat lerakjuk a következő sorrendben: a spenót fele, tészta, a besamel fele, tészta stb. A tetejére besamel kerül. 200 °C-on 25 percig sütjük.

Zsenge tavaszi smoothie (zöldturmix)

Hozzávalók: fél fejes saláta, 1 zsenge cukkini, 1 marék friss spenótlevél, fél citrom leve, 2 alma.
Elkészítés: A hozzávalókat megmossuk. Az almát megtisztítjuk és a cukkinivel együtt feldaraboljuk. Az összes hozzávalót egy mély tálba vagy nagy kancsóba öntjük, kiegészítjük kb. 1 l vízzel és teljesen homogén állagúra mixeljük. Azonnal fogyasztjuk.

 

Rebarbarás epres pite

Hozzávalók, tészta: 12.5 dkg vaj, 20 dkg liszt (fele lehet teljes kiőrlésű), 6 dkg cukor, 1 tojás sárgája, fél sütőpor, 1 ek tejföl, fél citrom reszelt héja, 1 tojás fehérje a kenéshez. Töltelék: 20 dkg eper, 20 dkg rebarbara, 15 dkg cukor, 1 púpozott ek keményítő, 1 cs vaníliás cukor
Elkészítés: A töltelékhez az epret és a rebarbarát megtisztítjuk és 2 centis darabkákra vágjuk. Hozzáadjuk a cukrot, és negyed órát állni hagyjuk. A hozzávalókból összegyúrjuk a tésztát. Sütőpapírral kibéleljük a sütőforma alját, oldalát vajjal kikenjük. A tésztából egy maréknyit félreteszünk, a maradékot pedig két folpack közt kinyújtjuk akkorára, hogy ki tudjuk vele bélelni a sütőforma széleit is. Ha kinyújtottuk, a felső fóliát eltávolítjuk és az alsóval átfordítjuk a formába, beleigazítjuk, majd lehúzzuk róla a másik fóliát is.  A gyümölcsről leöntjük a levet, amit engedett, hozzáadjuk a keményítőt és a vaníliás cukrot, majd belesimítjuk a tésztával kibélelt sütőformába. A maradék tésztát fél cm vastagságúra nyújtjuk és egyenlő vastagságú csíkokra vágjuk. Elkészítjük a rácsot. A csíkok végeit a pite szélével összenyomkodjuk. Megkenjük kissé felvert tojásfehérjével és készre sütjük.

Forrás: http://www.nosalty.hu/recept/epres-rebarbarapite

Répagolyó

Hozzávalók: 40 dkg sárgarépa finomra reszelve, 15 dkg barna cukor, kb. 25 dkg darált háztartási keksz, 20 dkg darált dió, kókuszreszelék a meghempergetéshez
Elkészítés: A kókuszreszelék kivételével minden hozzávalót összegyúrunk. A masszából kis golyókat formázunk és kókuszreszelékben meghempergetjük. A golyókat fogyasztásig hűvös helyen tartjuk.

Narancsos kevert sütemény

Hozzávalók:  175g teljes kiőrlésű liszt (fele lehet finomliszt vagy durum is), 1 ti sütőpor, 125g növényi margarin, 125 g lágy barna cukor, 1/2 narancs reszelt héja és leve, 150 ml növényi tej vagy szójatej. A mázhoz: 150-200 g porcukor, 1/2 narancs reszelt héja és leve. 
Elkészítés: A margarint kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a lisztet és a narancshéjat, a tejjel és a narancslével felváltva adagolva. Papírral kibélelünk egy 20 x 30 cm-es sütőformát. Belesimítjuk a tésztát és 170 °C-on 20 perc alatt (tűpróbáig) megsütjük. A máz hozzávalóit összekeverjük, sűrű de folyós állagú legyen, a süteményre öntjük. A máz megszilárdulása után kockákra vágjuk.


Vegetáriánus főzőklub 2017.06.13. receptjei

Orosz céklaleves

Hozzávalók: 2 közepes cékla, 1 fej hagyma, 4-5 érett paradicsom, 2 szál sárgarépa, fél cs. petrezselyemlevél, 1 nagy burgonya, 1 piros húsú paprika, egy kicsi káposzta fele, só, őrölt bors, olaj.
Elkészítés: A hagymát és a répát késes robotgéppel felaprítjuk. Kevés olajon megpároljuk. Közben a céklát kis kockákra vágjuk, hozzáadjuk és tovább pároljuk. A káposztát kis darabokra tépkedjük, a paprikát, burgonyát kockára vágjuk, a párolt zöldségekhez adjuk. felengedjük vízzel, sózzuk, borsozzuk, puhára főzzük. Közben a paradicsomot pépesítjük, a petrezselymet összeaprítjuk. A kész leveshez adjuk és összeforraljuk vele.

Zelleres tojásos zöld saláta

Hozzávalók: 1 kis fejes saláta, 1 db zellergumó, 10 dkg uborka, 1 dl tejföl, 1 késhegynyi cayenne-i bors, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 kk fűszersó, 1 ek citromlé, 2 db kemény tojás, 1 kk szezámmag, 1 kis csokor petrezselyemzöld
Elkészítés: A salátát leveleire szedjük, megmossuk, lecsepegtetjük és felaprítjuk. A zellergumót meghámozzuk, kockára vágjuk és annyi vízben, amennyi jól ellepi, puhára főzzük. Az uborkát megmossuk és héjastól felkockázzuk. A fokhagymát megtisztítjuk és apróra vágjuk. A petrezselyemzöldet felaprítjuk. Egy salátás tálban a zellert és az uborkát elvegyítjük. A tojásokat megtisztítjuk, felkockázzuk és belekeverjük a zelleres-uborkás saláta-alapba. Egy kis tálkában az öntethez a tejfölt elkeverjük a citromlével, borssal, zúzott fokhagymával és fűszersóval, majd a zelleres uborkához adjuk. Legvégül hozzáadjuk a fejes salátát, és alaposan elkeverjük. A szezámmagot zsiradék nélkül egy kissé megpirítjuk és a salátára szórjuk. Petrezselyemmel díszítve tálaljuk.
Forrás: Ursula Summ: Fogyókúra? Igen! (Fabula Könyvkiadó, 1988-1989).

  

Félbarna pogácsa

Hozzávalók: 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 25 dkg fehér liszt, 5 dkg élesztő, 1 kis kefir, 1 dl tej, 1 tk cukor, 5 dkg darált dió, 2,5 tk só, 25 dkg puha vaj, 10 dkg reszelt sajt, 1 kaukázusi kefir, 1 tojás, köménymag a szóráshoz
Elkészítés: az élesztőt a langyos tejben a cukorral felfuttatjuk. A liszteket elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a sót, felfuttatott élesztőt, kefirt, a darált diót, a felvert tojás és a reszelt sajt felét. Ha szükséges, kiegészítjük kevés langyos vízzel és puha tésztát gyúrunk. Lefedve 1 órát kelesztjük. 2 cm vastagságúra kinyújtjuk, a tetejét megkenjük a felvert tojással, bevagdossuk, megszórjuk köménymaggal és reszelt sajttal, kiszaggatjuk. 200 °C-on kb. 20 percig sütjük.

Gombás párolt zöldség

Hozzávalók: 30 dkg laskagomba, 2 fej hagyma, 1 tasak (750 g) mirelit vegyes zöldség, 15-20 szem fekete olajbogyó, fél tk pirospaprika, só, olaj, fűszerek.
Elkészítés: a hagymából és a gombából gombapörköltet készítünk. Míg fő, kevés olajon a fűszerekkel megpároljuk a vegyes zöldséget. Ha a pörkölt megfőtt, hozzáadjuk a zöldséget és az olajbogyót, majd összeforraljuk.

Karfiolos francia rakott burgonya

Hozzávalók: 1kg burgonya, 1 fej karfiol, 1 nagy doboz (450g) tejföl, 5 db tojás, zsemlemorzsa, 10 dkg vaj vagy margarin, só, bors, szerecsendió, 5dkg reszelt sajt.
Elkészítés: A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, szeleteljük. A karfiolt rózsáira szedjük, félpuhára főzzük, leszűrjük. Közben a tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját összekeverjük a tejföllel, az olvasztott vaj felével, fűszerezzük, majd belekeverjük a karfiolt és a krumplit. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan beleforgatjuk. Kivajazott, zsemlemorzsával megszórt tűzálló tálba halmozzuk a keveréket, a tetejét is megszórjuk zsemlemorzsával, meglocsoljuk a maradék olvasztott vajjal, majd reszelt sajttal megszórjuk. 30-40 percig sütjük.

Cukkinis gofri (sós)

Hozzávalók: 7 dkg finomliszt, 11 dkg teljes kiőrlésű liszt, 230 g kefir, 1 db tojás, 1 1/2 tk sütőpor, 1/4 tk szódabikarbóna, 1-2 szál zöldhagyma a zöldjével együtt, 13 dkg cukkini, 2 tk olíva olaj, 5 dkg füstölt sajt, só, bors, bazsalikom ízlés szerint
Elkészítés: A cukkinit megmossuk és gyufaszál méretűre reszeljük. A hagymát megtisztítjuk és felkarikázzuk. A sajtot finomra reszeljük. Egy nagyobb tálban a kétféle lisztet összekeverjük a sütőporral és a szódabikarbónával. Hozzáadjuk a kefirt, a kissé felvert tojást és az olíva olajat és gyors mozdulatokkal összekeverjük. A tésztához vegyítjük a cukkinit, a zöldhagymát és a reszelt sajtot. A gofrit a felmelegített gofrisütőben külön olajozás nélkül pár perc alatt készre sütjük (akkor jó, amikor már nem száll a gőz belőle).

Gombás puliszka

Hozzávalók: 50 dkg kukoricadara, 2,5-3 l víz (attól függ mennyi vizet vesz fel a kukorica), 1 tk. só, 25 dkg gomba, 1 közepes fej hagyma, olaj, ételízesítő

Elkészítés: Tegyünk fel vizet forrni, tegyük bele a sót. Ha már forr a víz, lassan öntsük bele a kukoricadarát. Folyamatosan keverjük, hogy ne csomósodjon. Ha újra forr és túl sűrűnek tűnik, még tegyünk hozzá vizet, kicsit főzzük, aztán tegyük félre.

Készítsük el a gombát. Olajon dinszteljük meg az apróra vágott hagymát, tegyük hozzá az ételízesítőt, majd a felszeletelt gombát. Néhány percig pároljuk együtt, majd keverjük össze a puliszkával.

Egy tepsiben szépen egyenletesen egyengessük el a masszát, és hagyjuk kihűlni.

Ha kihűlt, szeleteljük fel, olyan formára, amilyen formákat szeretnénk sütni belőle.

Forró olajban süssük meg a formákat, mindkét oldalán.

Mártogathatjuk ketchupba, tartármártásba, majonézbe.

Házi ketchup

Hozzávalók: 3 kg paradicsom, 4 nagyobb alma, 4 nagy fej hagyma, 3 piros húsú kaliforniai paprika, 3 babérlevél, 10-10 szem szegfűszeg, szegfűbors, fehérbors, feketebors, 3 db fahéj, 3 evőkanál só, 30 dkg cukor, 1,2 dl 10%-os ecet, 3 evőkanál pirospaprika, befőtt tartósító.
Elkészítés: Feldaraboljuk a paradicsomokat, a szárrészét kivágjuk, az almákat megszabadítjuk a magházától, daraboljuk, egy fazékba feltesszük főni. Vöröshagymákat megtisztítjuk, kettévágjuk, ezt is a  fazékba dobjuk. A paprikával is ugyanígy járunk el. Beleszórjuk a szegfűborsot, a fahéjat, a szegfűszeget meg a fehér- és feketeborsot és elkezdjük kis lángon főzni. Gyakran kevergetjük. Ha már levet eresztett és nem kell félni attól, hogy leég, lefedjük és egy órát kis lángon főzzük, néha megkeverjük. Egy óra múlva átpasszírozzuk a paradicsompasszírozóval. Hozzáadjuk a cukrot, a sót és az ecetet,  pirospaprikát, meg a babérlevelet (a babérlevél a passzírozóban összetörik, ezért utána tesszük bele) és elkezdjük sűríteni. Ha már elég sűrű, kivesszük a babérleveleket és rakunk bele valamilyen tartósítót. Tisztára mosott üvegekbe merítjük és száraz dunsztba tesszük.

Kókuszos kölesgolyó

Hozzávalók: kölesalap: 2,5 dl köles, csipet só, méz, cukor vagy édesítő ízlés szerint, kb. 4 dl víz. Keksz alap: 30 dkg teljes kiőrlésű liszt, 10 dkg puha vaj, csipet só, cukor, méz vagy édesítő ízlés szerint. 1 marék durvára vágott mazsola, rum aroma, 1 cs. vaníiliás cukor, 0,5-1 dl erős kávé, 2-3 ek kakaó, 2-3 ek kókuszreszelék.
Elkészítés: A kekszalap összetevőit morzsásra keverjük, sütőpapírral bélelt tepsibe szórjuk és 180 °C-on aranybarnára sütjük. A kölest a hozzávalókkal megfőzzük. A kekszalapot és a kölest összekeverjük a többi hozzávalóval, golyókat formázunk és kókuszreszelékbe forgatjuk. Nagyon sok lesz belőle, le is lehet fagyasztani.

Gyümölcsös palacsinta

Hozzávalók: a tésztához: 22 dkg hajdinaliszt, 3 tojás, csipet só, 400 ml növényi tej, 1,5 dl szénsavas ásványvíz, olaj. A töltelékhez: banán, őszibarack, eper, sárgadinnye, sárgabarack – vagy más vegyes idénygyümölcs, 200 ml görög joghurt, Vágott mandula.
Elkészítés: a hozzávalókból elkészítjük a palacsintatésztát, állni hagyjuk, majd megsütjük a palacsintákat. Megkenjük görög joghurttal, megszórjuk az összeaprított gyümölcsökkel, feltekerjük, megszórjuk vágott mandulával és azonnal fogyasztjuk.